Mulattam és mulattattam

2017. október 03. 07:46 - Carbonari

Könyvajánló - Kalmár Tibor: Mulattam és mulattattam

kalmar_tibor.jpg

Kalmár Tibor az idén 85 éves, és ebben a könyvben visszatekintett kalandokban,
humorban és tettekben gazdag életére.
Mert aki 1932-ben született, és még mindig él, annak csak kalandos lehetett az élete.

Gondolj csak bele! A második világháború idején már 10-13 éves volt! Az ekkora gyermek már emlékszik mindenre, még ha nem is érti a körülötte folyó világot. Budapesti fiatalként elbűvölte a nagyváros forgataga, a színházak, mozik műsora. Kitartóan álldogált színészbejárók előtt, Uray Tivadarra, Gózon Gyulára, Bajor Gizire számítva, autogramra várva, és sokan adtak is neki, míg másoknál csúfos kudarcot vallott a szándéka.

Apja boldog lett volna, ha az ő fogtechnikusi munkájához csatlakozva fiából fogorvos („fogkereskedő”) lett volna, de ez a Tibor gyerek inkább az iskola mellé járt, mint bele, álma pedig csakis a színi lett. Mit csináljunk, ez van.

Apja a munkaszolgálatot csak egy ismerős orvos improvizálásával úszta meg: skizofréniát és vérbajt diagnosztizált neki, amivel felmentették a szolgálat alól.

„Azért a munkaszolgálatos időknek a borzalmak mellett voltak humoros epizódjai is. Ilyen volt például, amikor G. Dénes György (Zsüti) dalköltő az ukrán fronton ásta a lövészárkot. Öltözete derekán dróttal átkötött zsákruha. Egy alkalommal összetalálkozott Alfonzóval, aki már régebben lapátolt, ő is rongyokba öltözve, lába újságpapírosba bugyolálva. Zsüti átkiabált Alfonzónak: >>Hol dolgoztatsz?<<”

Ahogy a háború megérkezett az országba, apja felmentése 1944-ben többet ártott, mint használt, így a gettóba már nem mert velük tartani: hamis papírokkal bujkált és igyekezte segíteni a gettóba szorult családját. A felszabadulás után Kalmár Tibor emlékei szerint többet éheztek, mint a háború alatt.

kalmar.jpg

1945, jött Lakner bácsi Gyermekszínháza, ahol Kalmár Tibor hamar oszlopos tagnak számított, innen egyenesnek tetszik az út a Valahol Európában gyerekszereplőjéhez. Itt tanulja meg, hogy a humor nem tréfadolog, és ez vezérlő elve is marad egész életében. Jött a Színház- és Filmművészeti Főiskola, az ÁVÓS őrnagy babája, akitől akkoriban inkább menekülni, mint hozzátartozni akart volna. Bár, hogy egy férjes asszony fut utána, az azért hízelgett neki.

És így szépen, komótosan végighaladunk a 20. századon, jött Rákosi, akiről sosem tudtam, hogy ferde szemű jakut asszony volt a felesége, sőt, Királyhegyi Pál hírhedtté lett táviratán sem göcögtem volna egyet, ha nem kerül kezembe a könyv.

„Címzett: Joszif Visszarionovics Sztálin. Stop. Moszkva. Kreml. Stop. A rendszer nem vált be! Stop. Kérem sürgősen abbahagyni! Királyhegyi.”

Lehet lavírozni a történetben feljelentők és pályára alkalmatlanok között: mindent, de mindent átszínez a kor cinikus, kegyetlen és zsarnoki politikája. Együtt játszott és tanult a kor nagyjaitól: Marton Endrétől (borzasztó, de csak a nevét hallottam, azt sem tudtam, ki ő. Hiába, egy generációval fiatalabb vagyok Kalmár Tibornál), Soós Imrétől, Ajtay Andortól, Görbe Jánostól. Sokat ír Sinkovits Imréről, aki főiskolai éveitől haláláig meghatározó szerepet játszott az életében. Szó esik – nem lehet, hogy ne essen szó! – a kor nagy színészéről, potentátáról, Major Tamásról is: anekdoták, valósi történések, diktatórikus intézkedések, lehengerlő humor, ez mind olyannyira le van festve a kötetben, mintha csak elénk varázsolódott volna Major személye a valóságban. Megélte 1956-ot, sikertelenül próbált távozni az országból (legnagyobb megelégedésére), de fájlalta, hogy sok kortársa a színházi életből elment nyugatra. Aztán, ha már nyugatra nem lehetett utazni, hát keletre ment a mi Kalmárunk: Moszkvába. Döbbenetes volt számomra, hogy nemcsak őket vetkőztették volna le legszívesebben az ottani emberek 1958-ban: mindent megvettek volna ott, helyben róluk, ruhát, cipőt, mindent, hanem engem is bő 20 évvel később. Később jöhetett Genf és Párizs is.

Aztán jött a kabaré és tarolt – de micsoda viharok és meccsek árán! Kazal, Kabos, Kellér… majd vígjáték Mezey Máriával (de helyes volt ez a Kalmár a hatvanas években!), olvashatunk a SZÚR-ról (ne mondd, hogy nem tudod, mi az: népünnepély a fociról humorosan, amit 6 éven át sorozatban rendezett meg Kalmár Tibor), Vidám Színpad, Pesti Vicc, és még ezernyi más, híres, ismert rendezés, ember, színész, humor, humor.

Családi örömök, színházi sikerek, az első lakás, az első autó, az első gyerek… mind-mind kiemelődik a sorból és átszíneződik az időszak akkor szokásos közéleti történéseivel, kiegészítődik ismert emberekkel történt anekdotákkal. És az első video készülék megvásárlása, amely VHS kazettával ment…. És most átjátszani azokat az új technológiára… (igen, ismerős, drága Jánosom egy korosztály Kalmár Tiborral, mi is őrzünk és átjátszunk régi felvételeket…).

A kötetet számos fotó tezsi még élvezetesebbé.

Szeretnél többet tudni a könyvről? Kattints a képre!

mulattam-es-mulattam.jpg

 

Köszönjük, Kossuth Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

A cikkben lévő képen az emberek balról jobbra: Krencsey Mariann, Marton Endre, Kalmár Tibor

"Nem ígérek felelőtlenül és nem kérek lehetetlent. Ez tette, hogy a játékosok tudják, amit a Verebes mond, az úgy van. (...) A művészet az edzői munkában ott kezdődik, amikor egyéniségekből csapatot csinálok."
(Fehérvári Hét, 1990) Érdekel, kiről szól az idézet? Kattints!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7512797054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.