Kegyetlen szadisták mindig is léteztek, már jóval korábban is, hogy a kifejezést megalkották volna a hírhedt de Sade márki neve alapján. Ám sajnos ahogy sok esetben napjainkban is van, régen sem tudtak mit kezdeni az emberek, ha az elhajlott viselkedés hatalommal és ranggal párosult, és egy nemesemberre, főúrra volt jellemző. Ez volt a helyzet Nagyszekeres mindenható urával, báró nagyszekeresi Dujardin Józseffel is.

A gyulatelki Dujardin-kúria

Báró nagyszekeresi Dujardin József Mária Terézia uralkodásának idején Szolnok-Doboka vármegye nagy hatalmú ura volt, aki rokonságban állt az ország legtöbb főnemesi családjával. Rémtetteiről ugyan egész birtokán beszéltek, mégsem volt senki, aki tehetett volna ellene, jobbágyai nem tudtak kihez fordulni. Ám amikor Dujardin báró felesége, Jábróczky Katalin panaszolta be urát, változott a helyzet: az ügy a kormányszék elé került. Bármennyire is nepotisták és saját köreiket védők voltak a főurak, nem nézték jó szemmel a vad kegyetlenséget. Felesége azért panaszolta be a bárót, mert

"...Gyulatelke nevű birtokrészén a jobbágyokat s azok fiait, valami latorság ürügyén, tömlöcözéssel, és más nagyon kemény kínzásokkal sújtja, miből kifolyólag számuk már nem kis mértékben csökkent, tehát az iránt folyamodik a királyi kormányszékhez, hogy méltóztassék olyan módozatokat találni, mely által a továbbiakban hites férje nem néptelenítheti el semmiképpen sem saját jószágait, hanem azok megőrizhetők legyenek fiai szükségleteinek fedezésére..."

Az eljárás megindult, de hamarosan egy kényelmetlen kérdés vetült fel: le lehet-e tartóztatni egy nagyurat, vagy engedjék szabadlábon védekezni? Végül Hadik András, az erdélyi kormányszék elnöke "a szörnyű gyilkosságokat nem szenvedhetvén" harminc katonával lefogatta a bárót, és tömlöcbe vetette. Ezután a főurakból álló törvényszék elkezdte összegyűjteni a tanúvallomásokat, ami több, mint száz lapból állt a végére, és annyira elborzasztotta a bírákat, hogy hiába volt többüknek is rokona, nem engedhették, hogy Dujardin megússza, de az eljárás így is évekre elhúzódott. 
Dujardin saját örömére, sokszor halálukig kínozta jobbágyait, akiket általában egyik háza melletti vízimalomba vitt, hogy jajveszékelésüket elnyomja a malom hangja. Nem válogatott, korra és nemre való tekintet nélkül kínozta embereit, az egyik tanú nyolcéves öccsét 

"úgy megverette az úr egy korbátssal, hogy mind egy vérben volt a teste. A gyermek nem soká élt."

Egy másik vallomásban pedig egy Simon nevű öregember sorsát ismerjük meg:

"A szőlőben talán tizenötször le tagoltatta az úr a földig korbátssal, karóval, azután nem is élt tovább harmad vagy negyed napnál... a feleségét reá vermelték, mert az is a nagy kínzás miatt meg holt."

A báró a fiatalabb lányokat, asszonyokat megerőszakolta, férjüket pedig megölte, ha szólni mertek. Saját, kínzásokban segédkező pribékjeit is megölette, ha azok egy pillanatig haboztak végrehajtani parancsát. Végül, évek múltán, noha a felesége a báró elmeorvosi vizsgálatát is kérte, mégis minden arra mutatott, hogy az eljárás végén fejét veszik a kegyetlen úrnak. A királyi ügyigazgató (nagyjából a mai ügyész feladatát látta el) azt indítványozta, hogy

"fogai kihúzattassanak, körmei leszedettessenek, teste négy részre vágassák, s az országnak négy részre külön-külön kerékre tétessék, mivel szörnyű kegyetlen hóhérolással ölte meg az embereit."

A báró végül megúszta a kivégzést, ugyanis feltehetőleg lánya, gróf Mikes Istvánné által becsempészett méreggel 1771-ben öngyilkos lett a tömlöcében. Fia, István katona volt, de mivel az urak meggyőződése volt, hogy fiúágon öröklődik az ilyen kegyetlenség, megakadályozták, hogy valaha megnősülhessen. 

Érdekelnek a legkegyetlenebb kivégzési módszerek?

Kövess minket Facebookon!