Szorongás, félelem, titok, abúzus, gyávaság, ostobaság, elnyomás alóli szabadulás - mesékkel. Olyan hihetetlennek tűnik, nem? Pedig nem.

Ma, amikor a Corvina Kiadó gondozásában megjelent, Csóka Judit válogatta Mesék a szabadulásról című könyvről írok, Újév napja van. Éjfél után  szokásomtól eltérően meghallgattam Áder János köztársasági elnök újévi beszédét. Nem kell rám sziszegni miatta ebben az átpolitizált, szakadék mentén kettőbe hasadt világunkban sem, a jókívánság egyszerűen csak az, ami: jókívánság. Legnagyobb megdöbbenésemre az államfő egy mesével kezdte mondandóját, olyan mesével, amely szerepel Csóka Judit Mesék a szabadulásról című válogatásában. A Vászoning című csuvas mese egyik változata került citálásra, csak nem ing volt a központi hős, hanem kenyér. A mese türelemre, kitartásra int nehéz időkben: arra, hogy szorongás és félelem helyett szóba jöhető tetteink, lehetőségeink aprólékosan egymásra épülő racionalitásával próbáljuk szemlélni megoldásra váró dolgainkat.

A kötet meséi a szabadulás köré vannak rendezve. Felmerül a kérdés: miből lehet mesékkel szabadulni? Például az abúzus traumájának fogságából, amikor valaki visszaél hatalmával, helyzetével, testi erejével, szellemi fölényével, és ezeket a másik bántalmazására használja fel. Ilyen esetekben általában a szégyen, a bűntudat és legfőképpen a titok tartja rettegésben az egyént, aki a megtörténtek érintőleges említése esetén is nagyságrendekkel nagyobb érzelmi töltettel reagál, mint azt nem érintett tenné. Az ilyen rabságnak nagyon sokféle  formája létezik. A szabadulás első lépéseként fel kell ismerni helyzetünket, a tisztánlátás elengedhetetlen a szabaduláshoz - de a szabadításhoz is.

Miért fontos a mese a tisztánlátáshoz? Mert amikor egy sosem tapasztalt, kegyetlen élethelyzettel szembesül az egyén, olyan állapotban van, mint amikor az autóvezetés oktatása során először adják át számára a kormányt, hogy akkor tessék: csináld. Akik rendelkeznek jogosítvánnyal, ismerik az érzést: minden leszűkül a kocsi belső terére, hogyan kell beindítani a gépjárművet, melyik a fék, melyik a gáz, hol a kuplung, melyik a harmadik sebesség és mire való, és akkor még ilyen zavaró körülmények is vannak, hogy úttest, többi közlekedő autó az utakon, gyalogosok, lámpák, jelzőtáblák, jaj istenem: ki sem lát az első pár órán a kocsi utasteréből. Ugyanez a helyzet az abúzust vagy egyéb bajt szenvedő emberrel is: beszűkült tudattal sötétségben tapogatódznak, nincsenek teljesen tisztában helyzetükkel. A kötet első fejezetébe olyan mesék kerültek, amelyek a sötétségből való szabadulásról szólnak. Rávilágítanak az összefogás, a másként gondolkodás, a harag érzésre, ami lehet jogos és előrevivő is, saját erőnk felmérése és a jóra törekvés során végzett küzdelem hasznára. Ez magában hordozza azt a jelentést is, hogy életünk során hibáinkból, rossz élethelyzeteinkből nem lehet csettintésre megszabadulni, már maga a rádöbbenés folyamata is komfortzónánkból kilépést igényel, ami önmagában is fájdalmas felismeréseket okoz és változtatások életrehívásában játszik szerepet. A változást, fejlődést pedig nem adják ingyen: hosszú az út saját magunktól saját magunkig. Nem minden az, aminek elsőre látjuk, nem szabad bedőlni a látszatnak, előtte érdemes információkat gyűjteni róla. Például a csoki finom? Persze, hogy az. Egészséges? Együltő helyben, kilószámra: nem az. Kis szeletenként néha: mindjárt más.

A második fejezet saját belső pusztító vágyainktól való szabadulást dolgozza fel: szenvedélytől vagy külső gonosz erőtől való szabadulás eseteit járja körbe. Nárcisztikus kapcsolatok dinamikája, gazdagság utáni vágy, ostobaság, óvatlanság, éhség és rövidlátás, amelyek ilyesfajta küzdelmeket idézhetnek elő. Például a klasszikus Grimm mese is erről, szól, amit mi Jancsi és Juliska címmel ismerhetünk. Ilyen szövegösszefüggésben még sosem olvastad, fogadjunk? Figyelj hát!

Ebben a mesében mindenki éhes, márpedig az éhség szegénységet is feltételez, ami viszont kiszolgáltatottá tesz, a kiszolgáltatottság pedig magával vonza a rövidlátást is. Jancsi és Juliska apja, anyja - attól való félelmükben, hogy éhen halnak - elzavarják a gyerekeket otthonról, mert ha két éhes szájjal kevesebb van, akkor esetleg ők megmaradnak. Ez a lehető legprimitívebb megoldás, ami helyzetükre alkalmazható volt. A gyerekek először hazatalálnak az elszórt csillogó kövek mentén, de másodjára Jánoska elcseszi az egészet az útjelzőként használt kenyérmorzsákkal: nem gondol bele, hogy azok másnak élelmet jelenthetnek, ezért a visszaút reménytelenné válik. Három napi bolyongás után éhesek és örülnek annak, hogy rábukkannak a mézeskalácsházikóra, ezért az éhség és az öröm minden gyanakvásukat felülírja: ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az nem igaz. A boszorkány csúfsága és egyéb figyelmeztetőjelek, amik a szemüket majd kiszúrják, mind figyelmen kívül vannak hagyva. Igen, ez az a tipikus helyzet, amikor társunk hűtlenségére utaló jelek vagy munkáltatónk ellenszenve esetén mindent megmagyarázunk magunknak a másik látható viselkedésére vonatkozóan, csak ne kelljen előre gondolkodni vagy komfortzónánkból kilépni és feltenni a kérdést, mi van ha párunk megcsal? Mi van, ha a vezetőség ki akar rúgni? Csak utólag csapunk a fejünkre, hogy &>đ@! A mese Margitka fejlődéséről szól, aki gyámolításra, irányításra szorulóból az átélt tapasztalatok során körültekintőbbé vált és sokkal több szempontot képes figyelembe venni döntései során, amit addig.