Lágerutazás: Holländer Margit feljegyzései a vészkorszakról és az újrakezdésről (1945-1946)

2018. január 04. 07:39 - GReni

Könyvajánló - Holländer Margit: Lágerutazás

"Holländer Margit tizennyolc esztendős volt, amikor 1944 nyarán zsidó származása miatt elhurcolták. A fiatal lány a magyarországi, vidéki zsidó közösség azon elenyésző hányadához tartozott, akik túlélték a deportálást. Margit megjárta Auschwitz-Birkenaut, Bergen-Belsent és Salzwedelt, csodálatos módon hazatért, és úgy döntött: napló formájában kísérli meg mondatokba foglalni a rettenetet."

bwcst2iiuaa48wa.jpg

Sokszor sokfelé hallhatunk, olvashatunk, láthatunk anyagokat a második világháború borzalmairól, de talán még fájdalmasabb, amikor egy fiatal lány szavain, rajzain keresztül láthatjuk a rettenetet. Holländer Margit egy boldogabb élet reményében érkezett a fővárosba, majd két évvel később beütött a krach.

Naplóját 1945-ben kézzel írta, rajzokkal, térképekkel illusztrálta, majd 17 évvel később legépelte és kiegészítette azt. Visszaemlékezései '42-től indulnak, amikor Békés megyéből Budapestre érkezett dolgozni, majd '44. márciusában megszállták Magyarországot a németek és a tömegmészárlás kezdetét vette.

Többször is elköltöztették őket új helyre, ezzel őrölve fel az idegeiket. Egy darabig még 200 km-re élő családjával is tudta tartani a kapcsolatot, de eljött a nap, amikor minden levele visszajött azzal, hogy a címzett elköltözött. Sosem hallott többet szüleiről, öccséről, egyetlen fénykép maradt csupán utánuk. Sorban jöttek a zsidóellenes rendeletek. Eleinte még kimehettek vásárolni, majd elérkezett a nap, amikor végül minden ajtó bezárult.

"1944. május 25. csütörtök este hangos beszédre leszek figyelmes, és megtudtam, hogy a rendőrök elzárták a kijáratot. Igen, rabok lettünk, vége mindennek. Mindenki meg volt rémülve, nem mertek levetkőzni, én sem. [...] Az utcai ablakokat deszkával szögezték be. Ekkor már tudtuk, hogy jó vége ennek nem lesz."

Nem kellett sokáig várniuk, hogy marhavagonokra pakolják őket, a 30 fokos nyári hőségben majdnem szomjan vesztek, több mint 100 ember egy vagonban. Nem tudták hová viszik őket, mi lesz velük, legtöbben a halál kegyelméért imádkoztak. 

A Budakalászi téglagyárba vitték őket dolgozni, közben pedig lépten-nyomon ütötték őket, hogy a maradék méltóságuk is odavesszen. Órákat kellett várni a latrinára, a vízre, a kórházban pedig a porban, sárban feküdtek a félholtra vert emberek, akiknek se kötszert, se gyógyszer nem adtak.

"Egy szerencsétlen agg utolsó óráit élte, a porban hentergett, már rongy sem volt alatta, ott halt meg a szemem láttára. A jó isten szerette, hogy elvette."

Amikor azt hitték rosszabb már nem lehet, elszállították őket Auschwitzba, ahogy Margit nevezte, a földi pokolba. Megérkezésük után Mengele válogatott közöttük. Később rájöttek, hogy afelől döntött, ki élhet, ki hal meg vagy válik kísérleti nyúllá. Megrázó olvasni a szavait a lágerben töltött napjaikról, a kínzásokról, a kőkemény és kegyetlen munkáról, a brutális bánásmódról. Sokan a "könnyebb utat" választották: nekifutottak a kerítésnek, melybe magasfeszültségű áram volt vezetve.

"Az éjjel-nappal égő krematóriumok rettenetes bűze állandóan áramlott az egész tábor felett. [...] Örökös rettegésben tartott bennünket, nem tudva, mikor kerülünk mi sorra. Borzalmas dolgokat tudtunk meg, hogy ott a pokrócokkal körülvett krematórium udvarán gödrökben nemcsak a hasábfaként lerakott holttesteket, hanem még életjeleket adó embereket is elégetnek ezek a nyomorult gazemberek."

Senki nem gondolta, hogy abból a pokolból van kiút, míg egy nap háromezer embert, köztük Margitot is vagonokra pakolták, hogy elszállítsák őket, mert emberre volt szükség a fegyvergyárban. Így került Bergen-Belsenbe, később pedig Salzwedelbe. Ha szeretnéd jobban megismerni Margit túlélésének történetét, vagy hogy miként érkezett a felszabadulás, mindenképpen olvasd el ezt a könyvet! 

A szerkesztők, Huhák Heléna és Szécsényi András kiváló munkát végzett. A napló eredeti és gépelt részeit jól láthatóan jelölték, így pontosan átlátjuk, hogy mi volt az azonnali reakció és mivel egészítette ki gondolatait közel két évtized távlatából.

Ez a napló segít jobban megértenünk a holokausztot, összetettebb képet kapunk a koncentrációs és munkatáborokról, testközelből látjuk a küzdelmet, az értelmetlen gyilkolást, a felszabadulást és az azt követő életet, a hazatérést. Rávilágít, hogy az egyéni életutak szempontjából sokkal bonyolultabb jelenség volt ez egész katasztrófa.

4126810_5.jpgSzeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel vásárolhatod meg!

Köszönjük, Jaffa Kiadó!

Kövess minket Facebookon!

Ha érdekel a téma, ajánlom figyelmedbe Timothy Snyder kiemelkedő könyvét a témában. Kattints! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9113514585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása