Sorozatunk következő vendége nem más, mint a Vénusz, a Naptól számított második bolygó, Földünk "ikernővére", az Esthajnalcsillag. Igen fontos szerepet töltött be számos földi mitológiában e bolygó, köszönhetően annak, hogy rendkívül feltűnő jelenség az égbolton. Van, ahol szerencsét, máshol útmutatást, megint máshol pedig szerencsétlenséget jelzett a jötte. Tartsatok velünk, hogy feltárjuk a Vénusz földi útját!

A Magellan űrszonda adatai alapján számítógép által generált kép az Eistla-régióról

A Vénusz a Hold után a második legfényesebb égitest az éjszakai égbolton, nevét a római szépségistennőről kapta. A bolygó a Földhöz képest közel kering a Naphoz, mindössze 108 millió kilométerre, így mi úgy látjuk, hogy a Merkúrhoz hasonlóan nem távolodik nagyon el központi csillagunktól. Nagyjából három órával előbb jelenik meg az égen, mint a Nap, és ugyanígy 3 órával a Nap után "távozik" a színről. Érdekesség, hogy az egyetlen olyan bolygó a Naprendszerben, amely egy nőalakról kapta a nevét, csupán törpebolygók és holdak vannak rajta kívül, amelyeket nőalakokról neveztek el, és néhány kivételtől eltekintve a legtöbb területe, hegye, szakadéka szintén híres nőkről - köztük néhány magyarról is - kapta a nevét. Föld-típusú bolygó, vagyis kőzetbolygó, és a mérete alig kisebb, mint a Földé. A Föld-típusú bolygók közül a Vénusz légköre a legsűrűbb, főként szén-dioxidból áll, a légköri nyomás a földi 92-szerese. Igen sűrű, kénsav tartalmú felhőréteg borítja, ez veri vissza a Nap fényét olyan erősen bizonyos fázisaiban, hogy az éjszakai égbolt második legfényesebb objektuma legyen. Egykor óceánok boríthatták a felszínét, ám a Nap közelsége és a hő már régen elpárologtatott minden vizet. A felszíni hőmérséklete az üvegházhatás miatt is eléri a 500°C-t, ám mivel lassan forog, a Naptól távol eső oldalán akár -170°C is lehet.
Érdekesség, hogy egy vénuszi nap hosszabb idő, mint egy vénuszi év, mivel rendkívül lassan forog. 243 földi nap alatt fordul meg a tengelye körül, viszont a Nap körüli keringési ideje csak 224,7 nap.

Áprilisi látkép

Az európai kultúrákban a Vénusz éles, fehér fénye gyönyörűnek számít, az ókori Kínában (és ma is) a fehér szerencsétlen szín. A Nagy Fehérség, ahogyan ők nevezték a Vénuszt, kifejezetten nagy szerencsétlenséget jelzett, háborút, vagy valami komoly természeti katasztrófát, járványt. A Vénusz, ha erős a fénye és tiszta az égbolt, már jóval a naplemente előtt tisztán kivehető. Kínában az, hogy a Nap mellett feltűnt az égen a Nagy Fehérség, a yint, vagyis a rosszat jelentette, a yin felülkerekedett a yangon. 

Sysirauta alkotása a Tollaskígyóról

A maja kultúrában a Vénusz szokatlanul harcias jelleget öltött, ugyanis a maják a Jupiter és a Vénusz ciklusaihoz igazodva döntötték el, hogy mikor és hol vívjanak meg egy csatát, vagy indítsanak-e háborút. Az aztékoknál pedig ez a bolygó, vagyis a hajnali Vénusz jelképezte Quetzalcoatl-t, a Tollaskígyót, az egyik legfontosabb istenséget. 
Érdekesség, hogy maják a Vénuszhoz igazították a naptáraikat, és igen korán ismerték Közép-Amerikában a bolygó 584 napos szinodikus ciklusát, azaz a hajnali és az esti megjelenési ritmusát. A hajnali Vénusz maga volt Quetzalcoatl, amint dárdát szór az ellenségre. Egyes területeken Mexikóban a mai napig bezárják az ablakokat, ha a Vénusz együtt kel a Nappal, nehogy az megszórja a szerencsétlenséget és betegséget hozó fénydárdáival. 

Az ókori Mezopotámiában azonban egészen eltérő módon, az európaihoz hasonlóan értelmezték a Vénuszt, ugyanis ez az égitest jelképezte a szerelmet. Eredetileg a Vénuszhoz Inanát, vagyis Istár sumer istennőt kötötték, aki a szerelem, a szexualitás és a termékenység istene volt, és a Nappal és a Holddal együtt a mezopotámiai nagy triászt alkotta. Istár volt ugyanakkor a háború istennője, a "Csaták Úrnője" is.

A görögök, ahogyan a Merkúr esetén, úgy a Vénuszra is azt hitték, hogy két külön bolygó, Hesperos (napnyugati) és Fosforos (fényhozó). Pitagorasz volt az, aki rájött, hogy egy bolygó e kettő, és ekkor vált a (mezopotámiai hatásra) szerelem istennőjévé. A háború a görögöknél kimaradt, ám következő vendégünk, a Mars, vagyis Árész, a háború istene volt a legfőbb szeretője. A római hitvilágban Venus eleinte a növényi termékenység istensége volt, később összekapcsolódott az etruszk Turan istennővel. Eleinte szárnyakkal, később, görög hatásra meztelen nőalakként ábrázolták. A kertek gondozásának, a bájnak, a vágynak az istennője volt elsődlegesen, a szerelem , az életerő csak másodlagos jegy volt nála. A hellenizáció hatására kapcsolódott össze Venus (és vele Turan) alakja a szépség és szerelem istennőjével, Aphroditével. 

A sorozat következő részében a harcias Marsot járjuk körbe, tartsatok velünk!

Ha nem találkoztál még az első résszel, ami a Nap mitológiai szerepét járja körbe, kattints ide!

Kövess minket Facebookon is, hogy ne maradj le a legújabb könyvekről és más érdekességekről!