Az auschwitzi tetováló, Lale és Gita megrázó, igaz története szerelemről, hitről, reményről és szerencséről. Dacoltak az életveszéllyel, a reménytelenséggel, de sosem adták fel. Egy elképesztő történet a szerelem erejéről a legrémesebb földi pokolban.

A napokban kerül a boltok polcaira az Animus Kiadó jóvoltából Heather Morris legújabb könyve, melyben egy auschwitzi fogoly, Lale Sokolov életének igaz történetét meséli el az olvasóknak. Számos könyv, napló látott már napvilágot, amely a holokauszt szörnyűségeiről szól. De Lala története egészen más. Elmeséli, hogy találhat rá valakire a szerelem a legrémesebb pokol kellős közepén. 

Lale Sokolov, születési nevén Ludwig Lale Eisenberg tetováló volt. Na nem az a fajta, aki különleges, művészi tetoválásokat készít, hanem az a zsidó férfi, aki 1942-ben, 26 évesen került az Auschwitz-Birkenaui haláltáborba és azt a feladatot kapta, hogy azokra a foglyokra, akik nem kerültek a gázkamrákba, karcolja rá a sorszámukat. 

Évtizedeken keresztül hallgatott a tábori életéről, az ott végzett munkájáról, de néhány évvel halála előtt megszólalt és elmesélte történetét Morrisnak. 1942-ben önként jelentkezett a táborba, azt remélte így megmentheti családját. Attól a naptól, hogy odakerült, már nem számított a neve, nem volt ő más, csupán a 32407-es fogoly.

A táborban eleinte az építkezéseken dolgozott, majd részben annak köszönhette, hogy bekerült a regisztrációs részlegre, hogy beszélt szlovákul, oroszul, franciául, magyarul és németül is. És persze pártfogójának, egy Pepan nevű francia akadémikusnak, aki miután Lale tífuszt kapott, a szárnyai alá vette és megtanította, hogyan kell túlélni a táborban. Ezzel egy apró lépéssel távolabb került a halálraítéltektől, sőt, kapott rendszeresen ételt és időnként még némi szabadidőhöz is jutott.

Szívszorítóak a szavai. Több, mint 50 éven át félt elmesélni történetét, mert rettegett, hogy azt gondolnák, ő együtt dolgozott az SS tisztekkel. Nem volt választási lehetősége. Remélte, ha minden nap megteszi, amire utasítják, akkor lesz holnap. Asszisztenseivel együtt több mint százezer emberre varrták fel a dehumanizálást jelentő számokat. Ez volt a végső megaláztatás szimbóluma. Mire a tetoválóhoz kerültek, megfosztották őket ruháiktól, kopaszra borotválták a fejüket, végül a nevüket is elvették. 

Több mint egy éve volt már a táborban, mikor egy nap egy gyönyörű fiatal lány került sorra. Szerelem volt első látásra.  

Sikerült megtudnia lány nevét, sőt azt is, hogy Gita a birkenaui női tábor foglya. Életét kockáztatta, hogy a lányt életben tartsa, még ételt is csempészett neki, sőt, sikerült elérnie, hogy elviselhető munkát kapjon. Így ment ez 1945-ig, amig a szovjetek közeledtével a németek elkezdték kiüríteni a tábort. Gitát nyugatra küldték, Lale pedig a nevén kívül semmit sem tudok szerelméről. 

Elmesélte, hogy a háború után hazatért, lovaskocsit szerzett, majd Pozsonyba ment. Azt remélte, hogy a hazatérők egyik fontos csomópontján talán rábukkan kedvesére. Esélytelennek tűnt, hogy újra találkozzanak. De ő még ennyi borzalom után is optimista tudott maradni. Hetekig a pályaudvar környékén rótta az utcákat, majd a Vöröskereszt segítségét is kérte, és egy nap Gita rátalált.

Még abban az évben összeházasodtak, majd éltek Bécsben, Párizsban, végül Ausztráliában találtak otthonra, lettek gyerekeik, családjuk, és életük végéig Melbourne-ben éltek. Gita ugyan néhányszor járt Európában, Lale viszont sosem tért vissza. Csupán néhány közeli barátjuk ismerte szerelmük történetét. 

Heather Morris, miután megismerte Lale történetét, nem érte be azzal, hogy egyszerűen leírja. Kormányzati támogatást kért, majd éveken keresztül kutatott, hogy történészek segítségével igazolhassa ezt gyönyörű történetet, és megoszthassa a nagyvilággal. 

A kötetet a képre kattintva kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapján!

Tetszett, amit olvastál? Akkor kövess minket a Facebook-on is!

Érdekel egy fiatal magyar lány története, aki szintén megjárta az auschwitzi poklot? Kattints!