1987. december 8-án a Melbourne-i Queen Streeten egy irodai mészárlás során 9 ember vesztette életét. Ki és miért ölt?
A Queen Street volt Melbourne Wall Streetje: fontos út, ahol mindenféle ausztrál és nemzetközi gazdasági tevékenységet folytató cég és intézmény épülete állt, emellett az üzleti negyed központja is. Naponta több ezer fehérgalléros irodai munkás dolgozott, evett, és haladt végig rajta. Ezen az úton, a Queen Street 191. szám alatt állt az ausztrál posta központi hivatala is. Ebben az épületben kezdett mészárlásba egy zavart elméjű fiatal.
Frank Vitkovic horvát-olasz szülők gyermekeként már ott, Melbourne-ben látta meg a napvilágot 1965. szeptember 7-én, és mindig is kilógott a sorból. Gyerekként csúfolták, bántották, származása miatt is. Az iskolájában a tornaórák után kötelező volt lezuhanyozni. Egy ilyen alkalommal a többi gyerek észrevette, hogy Vitkovic pénisze is más: az ausztrálok körében 97% feletti a fiúk gyerekkorban való körülmetélése, viszont a horvát-olasz katolikus szülők fia nem volt körülmetélve. Ez újabb táptalaja volt a támadásoknak. Frank mindig is kilógott a környezetéből, eleinte nem a saját hibájából, később azonban meg is különböztette magát mindenki mástól.
A fiatalemberré cseperedő Vitkovic számtalan csalódáson volt már túl, mind emberi, mind baráti, mind szerelmi kapcsolatokat tekintve, nem mert közeledni a lányokhoz, és azt vizionálta, hogy őt mindenki csak kihasználja. Ez a háttér könnyen a szélsőségesség felé sodorta őt. Kibukott az egyetemről, az egyik tanára felfigyelt a nagyon szélsőséges nézeteire, de aztán nem történt semmi. Azon a napon, 1987. december 8-án azt írta a naplójába: "Ma megteszem. És annyit viszek magammal, amennyit tudok."
Egy barátja, Con Margelis dolgozott a postánál, és őt akarta megölni. Pontosabban őt is. Legálisan tartott fegyvert, büntetlen előéletű 22 éves fiatalember volt, a fegyvere pedig egy saját maga által átalakított, II. világháború során is használt M1 karabély volt. Felment az 5. emeletre az épületben 16:20-kor, odalépett korábbi barátja mellé, és elővette a fegyvert. Az első áldozat a 19 éves Judith Morris, aki közvetlenül Margelis mellett állt. Ahogy elkezdett lőni, az emberek, köztük Margelis is menekülőre fogták, ki tudott jutni az irodából, és egy női wc-ben talált búvóhelyet.
A rendőrséget egy őr 16:22-kor értesítette, hogy lövöldözés van a Queen Street 191. szám alatti épületben, majd aztán többen is hívták őket. 2 perc alatt lezárták az utat és tucatnyian várakoztak az épület előtt - semmit nem tudtak arról, mi történik bent, hányan vannak a lövöldözők, túszejtés zajlik, vagy bármi más, ezért nem mertek behatolni az épületbe, nehogy ők veszélyeztessék az ott dolgozók életét. Vitkovic eközben felment a 12. emeletre, és ott is lőni kezdett. Megsebesített egy férfit és egy nőt - ők túlélték -, megölte a 20 éves Julie McBeant és a 18 éves Annunziata "Nancy" Avignont, majd észrevett egy férfit, aki az egyik oszlop mögött rejtőzött el: megölte a 29 éves Warren David Spencert is. Lesétált a 11. emeletre, és ott is lőni kezdett. Megölte az asztalánál ülő 38 éves Michael McGuire-t, továbbsétált az asztalok között, és további három embert ölt meg, a 38 éves Marianne Van Ewyk és a 28 éves Catherine Mary Dowling egy asztal alatt bújt el, de Vitkovic megtalálta és lelőtte őket. Ezután a 32 éves Rodney Brownt szabályosan kivégezte: miközben a fegyverrel babrált, ami folyton beakadt, és minden töltényt egyesével kellett betöltenie, állítgatni rajta, a férfi, akit korábban már megsebesített, az életéért könyörgött. Vitkovic közelről, kétszer fejbelőtte. A lövöldözés során sok ember megsérült, de ők túlélték az esetet.
A gyilkos fegyver a hűtőszekrénybe rejtve
Ezután azonban a fegyverrel megint gondja akadt, és ahogy próbálta működésre bírni, ketten rátámadtak: a közelben rejtőző Tony Giola, és Frank Carmody, akit korábban meglőtt Vitkovic, le tudta teperni a férfit, akitől egy addig asztal alatt rejtőző fiatal nő, Rosemary Spiteri ekkor el tudta venni a fegyvert, és egy szomszédos irodába rohant vele, ahol a hűtőszekrénybe rejtette. Vitkovic tudta, hogy vége van. Korábban az épület északnyugati sarkánál kilőtt egy ablakot: le akarta rázni a két férfit, és arra kezdett kúszni. A sérült Carmody megpróbálta megakadályozni, hogy öngyilkos legyen, és kúszott utána. Sikerült elkapnia Vitkovic bokáját, de ekkor a férfi már keresztülmászott az üvegszilánkokkal teli ablakon, és derékig lógott. Végül le tudta rúgni magáról Frank Carmody kezét, és az épület 11. emeletéről arccal a betonra zuhant: azonnal meghalt.
A rendőrök hitetlenkedve és értetlenül nézték végig a jelenetet: látták a dulakodást, és hogy az egyik férfi tartja a másikat, aki láthatóan ki akar ugrani, és nem értették az egészet. Két áldozat különbözött össze? Vagy a tettes ki akarta hajítani az ablakon az egyik áldozatot? Mi történt? Ekkor 16:27 volt, és a rendőrök 3 perccel később behatoltak az épületbe és átvizsgálták azt. Számtalan sebesült embert találtak, a túlélőket kikérdezték - ekkor tudták meg, hogy Frank Vitkovic, aki kiugrott az ablakon, ő volt az egyedüli elkövető.
Egy egység kivonult a szülei házához, és bár nem volt még bírósági végzésük, megkérdezték, hogy átkutathatják-e a fiú szobáját. A szülők megengedték, ám közben meggondolták magukat, és ki akarták küldeni a rendőröket. Ekkor az egyik nyomozó megtalálta a fiú vaskos naplóját, kidobta az ablakon, és távoztak, hogy aztán később összeszedjék. A napló afféle kiáltvány is egyben, amelyben nem csak az őt ért eseményeket és csalódásokat rögzítette Vitkovic, de életfilozófiáját és nézeteit is, és rengeteget írt, anyagokat gyűjtött más vérengzésekről, amelyek elkövetőit istenítette.
Vitkovic szerencsére egyáltalán nem értett a fegyverekhez: nem ismerte a sajátját sem, és abszolút laikusként alakította át, ami aztán sok gondot okozott neki. Több száz töltényt vitt magával, amiből még ha nem is tud lőni, hatalmas, ennél sokkal nagyobb mészárlást rendezhetett volna. Szerencsére nem így történt. Nem volt képzett lövész sem, minden negyedik kilőtt töltény talált el embert.
Az eset drasztikusan megváltoztatta Ausztrália hozzáállását a fegyvertartáshoz, és természetesen minden túlélő életében hatalmas változást hozott. Többen is poszttraumatikus stressz-szindrómával küzdenek, némelyikük a mai napig alig akar beszélni az ott átélt eseményekről. De a túlélők többségének élete ha nehezen is, mégis rendbe jött: többek elmondása alapján rendeződtek a családi viszonyaik, rájöttek, hogy a szeretteikkel együtt töltött idő a legfontosabb, fontosabb, mint bármilyen munka, és hogy csak egy életük van. Amit majdnem elveszítettek 1987. december 8-án, egy zavart elméjű fiatalember miatt - és aki ezzel mégis új életet adott nekik.
A fegyverest leteperő két férfit, Tony Giolát és Frank Carmodyt kitüntették, két másik túlélőt, akik segítettek a sebesülteknek, Clare Chalkley-t és Donald McElroyt pedig hivatalos dicséretben részesítették a bátorságukért.
A posztban látható képek a helyszíni biztonsági kamerák felvételeiről és az eset kapcsán készült fényképek közül valók.
A diáklányok hóhéra: Ed Kemper
Kövess minket Facebookon!
