Az ember egy nagyon fura lény. Ma úgy véljük, hogy irtózunk az erőszaktól, különösen a rendkívül kegyetlen erőszaktól, és csak nagyon kirívó esetekben, néhány megborult elmének okoz örömet mások kínzása. Szép gondolat, de sajnos önámítás, a mai napig jóval több a jellemzően gyengébbel, sok esetben állatokkal való kegyetlenkedés, mint ahogy azt gondoljuk, vagy szeretnénk gondolni. De ember embernek farkasa, elég, ha csak a dzsungelek mélyén a mai napig élő vérszomjas, kegyetlen, akár kannibál törzsekre gondolunk, vagy a tőlünk keletebbre és délebbre folyó folyamatos terrorra.

 A mi világunkban a legkegyetlenebb büntetés (sokak bánatára) az életfogytiglani börtönbüntetés. A halálbüntetések módja, ahol érvényben van, a legtöbb helyen "humánusnak" tekinthető, gyors, fájdalommentes halált hoz, persze a mai napig vannak szép számmal államok, amelyekben a legkisebb bűnökért megköveznek, felakasztanak.
A régi korokban a halálbüntetés egy igen elterjedt dolog volt, leginkább mondvacsinált okokból történt, és nagyon sokszor a nép szórakoztatására. Az embereknek rendszeresen tartottak a középkori Európában véres és kegyetlen kivégzéseket. Persze szeretjük magunkat azzal hitegetni, hogy ők csak az elvakult hitük miatt tették, mert hitték, hogy a szerető Isten így, a kín által bocsát majd meg szegény eltévedt báránykának. Bizonyára voltak, akik valóban ezt hitték. Számomra egy kicsit kifacsart dolog ez a véres és kegyetlen szeretet, különösen annak fényében, hogy igen sokszor előfordult, hogy a vérre éhes tömeg a munkáját rosszul végző hóhért végül meglincselte (értsd: túl hamar elájult, vagy meghalt az áldozat, nem szenvedett elég látványosan). És persze a büntetések valódi célja és oka sem ez volt. Egy fennmaradt irat szerint 1517-ben egy francia inkvizítor ezt mondta:

"... [a kínzás célja] ... nem az, hogy megmentsük a vádlott lelkét, hanem hogy megvalósítsuk a közjót és félelmet keltsünk a többiekben..."

Nézzünk most egy csokornyit a legkegyetlenebb kínzások közül, sorrend nélkül!

Felnyársalás, karóba húzás

Évszázadokra visszatekintő büntetési módszer, melyet a világon mindenütt alkalmaztak az ókori görögöktől és kínaiaktól kezdve egészen a mai napig. Voltak büntetésmódok, amelyeket kifejezetten egy-egy bűnnek tartottak fenn, de ez általánosnak volt mondható. Leghírhedtebb művelője III. Vlad havasalföldi fejedelem volt, aki már életében elnyerte a Țepeș nevet, ami annyit tesz, nyársbahúzó. Róla mintázták Drakula gróf alakját (Drǎculea, a Vlad román megfelelője). Egyik legkedveltebb kínzási és kivégzési módszere volt a karóba húzás, uralma alatt még a legcsekélyebb tolvajlásért is ez járt, de kedvelte a megnyúzást és élve elégetést is. Egy legenda szerint egyszer vendégségbe hívta a szegényeket és koldusokat, majd megkérdezte őket, hogy meg akarnak-e szabadulni mindörökre a szegénységüktől. Amikor igennel feleltek, rájuk gyújtotta a termet.

A karóba húzás során általában egy földbe ásott, hegyes vagy tompa végű botra ültették az áldozatot, aki aztán saját súlyánál fogva felnyársalta magát. A legritkább esetben sikerült a kivégzés ilyen "művészien", mint a metszeten, a karó vége általában a mellkason keresztül került ismét napvilágra. 

Az ókori Kínában egy speciális módszerük volt erre: a bambusznyárs. Köztudott, hogy bambusz igen gyorsan nő, naponta átlagosan 25-30 cm-t, és erős, kemény növény. Az ott elterjedt változat szerint a növekedésben lévő bambusznád fölé kötözték az áldozatot, és megvárták, amíg a növény a végbélnyílásán keresztül "belenő".

Tűz általi halál

A középkori és kora újkori Európa kedvelt "boszorkánygyilkoló" módszere volt az élve elégetés, amely során a kikötözött ember köré máglyát építettek, és meggyújtották. De persze az ember nagyon kreatív élőlény, nem csak a szimpla máglyát használták, az i. e. 6. században, az ókori Görögországban Perillosz, egy tehetséges szobrász elkészítette a kegyetlen Phalarisz türannosz számára az első bronzbikát, egy hatalmas, üreges bikaalakot, amelybe egy felnőtt ember is befért. A bika belsejében egy különös kürtszerű szerkezet is helyet kapott. A lényege, hogy az áldozatot bezárták ebbe a bikába, majd alágyújtottak. A többit el tudjuk képzelni: az áldozat élve elégett, mégis elzárva a lángoktól, amelyek a gyors(abb) halált hozták volna. A sikolyai a kürtök hatására olyanok voltak, mintha a bika maga bőgne. A sors iróniája, hogy Perillosz lehetett az első áldozata saját találmányának (bár egyes feltételezések szerint nem égették halálra akkor, a türannosz csak később végzett vele.) Sokan vitatják, hogy egyáltalán létezett-e ez a kivégzési eszköz, vagy csak a történetek révén maradt ránk az emlékezete.

Előszeretettel alkalmazták az élve megfőzést is, amit alapvetően kétféle módon lehet véghezvinni: vagy forrásban lévő folyadékba dobják az embert, aki így viszonylag gyorsan meghal, vagy folyamatosan melegítik alatta, ami lassú és kínzó halálhoz vezet. Ez a folyadék nem csak víz, hanem bor, gyanta, olaj, vagy bármilyen folyékony anyag lehetett.

A tűz általi halál sajnos ma is elterjedt, Afrikában elsősorban a terrorszervezetek használják szívesen a mai módszert: egy autógumit megtöltenek benzinnel vagy gázolajjal, ráhúzzák az áldozatra, majd meggyújtják. Ez az ún. nyakláncolás vagy nyakláncozás.

Csonkítás, vágás, csonttörés

A történelem során tucatnyi kínzó és kínvallató eszközt találtak fel, de ezeket nem csak a kihallgatások során használták, elérve, hogy a szerencsétlen minden valaha elkövetett vagy csak képzelt bűnt bevalljon a fájdalomtól. Előszeretettel alkalmazták a különféle módszereket a nyilvános kivégzések során is. Az egyik legismertebb a kerékbetörés, amelynek során a halálra ítéltet egy hatalmas kerékhez, vagy gerendákhoz kötözték, és vagy egy másik kerékkel, vagy pöröllyel, botokkal szétzúzták a végtagjait, néha a mellkasát vagy fejét is. Ha ez utóbbi nem történt meg, volt rá példa, hogy a szerencsétlen még napokig élt törött végtagokkal, sorsára hagyva a keréken. Így végezték ki többek között Hórát és Kloskát az 1784-es erdélyi parasztfelkelés során.

Keleten elterjedt dolog volt az "ezer vágás halála", amely során ha nem is ezer, de több tucat vágást ejtettek karddal, vagy más alkalmas eszközzel a testen, esetleg arra kényszerítették a vádlottat, hogy kivont kardok között rohanjon át, amíg teljesen fel nem szabdalja magát. Szintén Kínában használták a szeletelést, amikor is szépen sorban "felvágták" az áldozatot, különféle testrészeitől megszabadítva, ügyelve rá, hogy minél tovább életben maradjon. A fenti képen egy 1910-ben ilyen módon kivégzett ember látható. Ezt a kivégzési módot 1905-ben betiltották ugyan, de bizonyos államellenes bűncselekmények, vagy gyilkosságok megtorlásaként a mai napig használhatják.
Persze nem csak arrafelé "halmozták az élvezeteket".
Egy általam kedvelt történelmi regénysorozatban a következő módon végeznek ki két embert:

– „Továbbá Gautier és Philippe d'Aunay urak, mivelhogy vétkeztek a becsület ellen, és hűbéri kötelezettséget megszegve házasságtörést követtek el felséges királyi személyekkel, kerékbe töretnek, elevenen megnyúzatnak, kiheréltetnek, lefejeztetnek és felakasztatnak a pontoise-i nyilvános vesztőhelyen, a mai napra virradó hajnalon. Így ítélt efelől a mi nagyon bölcs, nagyon hatalmas és nagyon szeretett felséges Király Urunk.”

De nem csak a regények élnek ezekkel az elmébe égő képekkel, a valóságban is sokszor megesett a fentihez hasonló kínzássorozat, mindez nyilvánosan, mindenféle korú néző előtt. Sőt, a hóhérok jól meggazdagodhattak "feketén" is: a kivégzettek testrészei és különféle szervei a nép számára sokat értek, sokan szerették volna megkaparintani a szerencsétlen kínhalált haltak részeit. Úgy tartották, hogy ezek segítenek betegségeken, vagy szerencsét hoznak, esetleg segítenek elkerülni az olyan bűnöket, amikért kivégezték a halálraítéltet. Az egyik legkelendőbb ilyen árucikk volt a nemi szerv, amiről azt hitték, ajzószerként funkcionál. 

Érdekes dolog ez a kivégzősdi, nagyon úgy tűnik, hogy ezek során az ember kétféle vágyát, fantáziáját és perverzióját élte ki egyszerre: a kínzást és a szexualitást. Egymástól különböző korokban és helyeken alakultak ki nagyon hasonló kínzási és kivégzési módok, amelyek sok esetben kapcsolódnak valami módon a nemi szervekhez, vagy a végbélbe hatoló tárgyakhoz. A herélés, nemi szervek csonkítása szinte mindennapos volt egy később kivégzett személynél, és aztán a legnagyobb fizetségeket ezekért a szervekért adták az emberek.

Júdásszék

Ez a kivégzési mód nagyon hasonlít a karóba húzásra, mégis külön részt érdemel: egy fából vagy fémből készített piramis alakú tárgy fölé szíjazták a vádlottat, majd a végbelénél ráültették az eszközre. Ezután kedvükre rázhatták, mozgathatták alatta, amíg a gravitáció hatására, akárcsak a karónál, bele nem halt a sérüléseibe. 

Ehhez kapcsolódik két közkeletű legenda is, egyik sem bizonyított: az egyik az, hogy a piramis alakja nem véletlen, az ókori egyiptomi kultúra megcsúfolására használták ezt a formát. Lehetséges, de szerintem nem kell ennyire mélyre hatolni. Valószínűbb, hogy kerestek egy könnyen elkészíthető, mégis nagy roncsolást végző formát, ami különbözik a klasszikus karóba húzástól, és ezt találták.
Egy másik ilyen legenda a lofat-lófasz kapcsolat. Ennek az alkalmatosságnak a másik neve lofat, és a történet szerint a "lófasz a seggedbe" kifejezés valójában azt jelenti: húzzanak a törökök erre az eszközre. Erre sincsen bizonyíték, és nem is szükséges így magyarázni a dolgot: a lofat a török nyelvben nem jelent semmi hasonlót, és nem maradt fenn semmi, csak néhány későbbi magyar irodalmi mű (regény és vers), ahol így nevezik az eszközt, majd Illyés adja neki ezt a magyarázatot. Ellentétben ott a ló szavunk, amelyet már az ómagyarban is használtak, és a "fasz", ami több írásban is felbukkan, mint férfi nemiszerv, már az 1300-as évekből. A ló elég elterjedt állat volt, és hát sokszor látni a méretes hímtagját, így nagyon könnyen megmagyarázható, mit is jelent a "lófasz a seggedbe" kifejezés: valószínűleg semmi többet, mint amit szó szerint mond.

Kettéfűrészelés

Ennek is van többféle változata, lehet keresztben, derékban, mellkasnál, de a legkegyetlenebb mód a következő volt:

A halálra ítéltet fejjel lefelé fellógatták, széttárt lábakkal, majd elkezdték hosszában fűrészelni. Persze nem valami gyors láncfűrésszel, ami másodpercek alatt végez vele, hiszen akkor még nem volt ilyen eszköz. Kételkedem benne, hogy használták volna, ha lett volna. Elvégre a sima egyszerű lefejezést évezredek óta alkalmazták, mégsem tették a különféle kegyetlen és brutális kivégzési módok helyett, az nem volt elég véres, nem szenvedett eleget az illető. De itt! Mivel a vér (ami nem távozott a vágás nyomán) a fejébe tolult, zavarba ejtően sokáig eszméleténél maradt a szerencsétlen: általában csak akkor szenderült jobblétre, amikor a fűrész már a mellkasánál járt. Kellemes halál lehetett, akárcsak a többi eddig felsorolt. De a következő sem jobb!

Madzagnyeletés

Talán az egyik legeszelősebb, legkegyetlenebb, legbetegebb kivégzési mód. Jellemzően az akkori hatalom elleni legsúlyosabb bűnösöket büntették így: az eretnekeket. Napokig éheztették az áldozatot, majd egy vékony, de erős madzagot, vagy valamiféle zsineget nyelettek vele, ami kellően hosszú volt. Türelmesen vártak, amíg a madzag vége felbukkan a szerencsétlen végbélnyílásánál, majd ennél fogva fejjel lefelé fellógatták. A többit elintézte a gravitáció, mint már oly sok esetben. 

Állatok általi megöletés

Mindig is előszeretettel használtak az emberek e célra állatokat, legyen szó a felnégyelésről, amely során lovakhoz kötözték a bűnöst a végtagjainál fogva, majd a négy égtáj felé elindították az állatokat, akár a krokodilokkal való megetetésről, a kígyóvermekről, amelyben kiéheztetett kígyók várták áldozatukat, vagy az ókori gladiátorjátékokról, amikor nagymacskákkal, medvékkel küzdöttek meg a harcosok. 

Ezek közül talán az egyik legkegyetlenebb, ha éheztetett patkányt tettek az áldozat hasfalához rögzített ketrecbe, amíg az állat kirágta magát onnan, átrágva a beleket. Állítólag olyan módszert is alkalmaztak, hogy egeret raktak valamilyen módon a halálraítélt végbeléhez, és tűzzel riogatták, amely nem látva más kiutat, a végbélen keresztül rágta át magát a beleken. 

A vasszűz

Sokan nem tudják, de ez a kegyetlen középkori kínzóeszköz valójában nem létezett, nem használták. A 18. században találták ki, pontosan azért, hogy bemutassák, hogy milyen kegyetlenek voltak az elődeink. Tényleg azok voltak, ahogy a később született elődeink, mi is, és az utódaink is. Egyszerűen ilyen az emberi természet. A jó mellett, ami kétségtelenül mindig is volt, mindenkiben, ott volt és ott lesz a rossz is. Mindig is voltak, akik segítették és mentették az épp üldözött embertársaikat, a bántalmazott állatokat, és olyanok is, akik üldözték és bántalmazták. De egy ember önmagában nem lehet jó és nem lehet rossz. Mindegy is, térjünk csak vissza a vasszűzre, mielőtt nagyon elkalandozunk!

Szóval: ezt az eszközt a középkorban és kora újkorban nem használták, nem ismerték. Kétségtelen, hogy használták volna, ha valaki lett volna olyan leleményes, és kitalálja korábban, de semmilyen feljegyzés és forrás nem utal arra, hogy egyáltalán létezett volna ez a kínzóeszköz. Viszont a mítosz megszületett és sikeressé vált: a vasszűz a mai napig az egyik legismertebb jelképe a kínzásoknak, kivégzéseknek. Hogy miért volt szükség rá? Nem tudom. Szerintem épp elég kegyetlen gyilkolási és gyötrési módszert találtak ki már enélkül is, sőt, voltak ennél - szerintem - rosszabbak is.

A mai módszerek

Természetesen nagyon sok kivégzési mód van, ami jórészt kimaradt, ilyen a keresztre feszítés, a lefejezés, a golyó általi halál, az ágyú elé kötözés, a megnyúzás, vagy a mindig is "divatos" méreg, esetleg a villamosszék. Amióta ember az ember, mindig is büntetett, hol valós, de sokszor kitalált bűnökért, sok esetben csak a kegyetlenségért. Ma is rengeteg államilag engedélyezett, vagy vallási okra visszavezethető kegyetlen kivégzési módszer van, és nagyon sok átalakult az idők során. Ilyen pl. a kolumbiai nyakkendő, ami régen az árulók büntetése volt, ma már jellemzően a maffiához és drogkartellekhez kapcsolható mód. 
Egy biztos: az ember abban a legkreatívabb, hogyan pusztítsa el embertársát a lehető legfájdalmasabb, legelrettentőbb módon. Ez is a történelmünk, a jellemünk, a múltunk és a jelenünk része.

Kövess minket Facebookon is!