Az ördög száz százalék hasznon alul nem dolgozik

2016. december 17. 07:33 - Carbonari

Könyvajánló - Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

 huszonhetedik2.jpg

St. Louis, 1984-ben.
Az USA 27. városa.
Egy nagy szabású terv, amelybe 
14 és fél millió dollár magántőkét fektettek.
Ennyi pénz után te is szaladnál.
Kerül, amibe kerül,
lehet, ahogy lehet.
Csak meglegyen.

St. Louis 1984-ben az USA huszonhetedik városa.
Nem mindig volt ez így!
Száz évvel ezelőtt a negyedik volt ugyanezen a listán.
Mi történt 100 év alatt?
A város elidegenítette magától a megyét, amikor még nyeregben volt. Ugyanennek a megyének segítségére most, egy évszázaddal később égető szüksége lenne, ha a közigazgatási egység nem határolná el magát kínos gonddal minden közösködés alól, amit a várossal együtt kellene meglépnie. Így St. Louis elszigetelődött, bezárta magát saját határai közé, mozgástere leszűkült. Az emberek elvándoroltak a városból, helyükre hajléktalanok, feketék és egyéb kétes elemek települtek. Felütötte a fejét a bűnözés, az erőszak. A vállalkozások úgyszintén kiköltöztek a megyébe. Egyszerűen patthelyzet alakult ki, és St. Louis haldoklik.

Ekkor új rendőrfőnököt avatnak: Dzsammut.
Dzsammu indiai, és ha ez még nem lenne elég: asszony.
Halmozottan hátrányos helyzet.

huszonhetedik1.jpgA szerző, Jonathan Franzen

Óriási tervekkel indul, amelynek végkifejletét rettenetesen fontosnak tartja mind a város, mind saját sorsa szempontjából: élhető hellyé szeretné tenni St. Louist.
Bármi áron.

Ahogy lépésről lépésre halad a rendteremtésben, valaki mögötte haladva folyamatosan felvásárolja a lumpen elemektől kipucolt ingatlanokat.
Több, mint érdekes, nem?
Aztán a megye és fontos emberei, amelynek és akiknek együttműködése létfontosságú a város megmaradásában, különös események tanúi lesznek, amelyek dezorientálttá, stresszessé teszik őket, és egy meghatározott irányba terelik a gondolataikat.
Mi történik?
Mintha lenne egy felsőbb akarat, amely sajátos céljai felé tör és ennek megfelelően tereli mederbe a város megmaradását elősegítő eseményeket. Kiválaszt személyeket, akik az ügyben hatékonyan léphetnek. Feltérképezi gyenge pontjaikat. Aztán szépen torkon ragadja őket.
Kapisgálod már?
Áttételesen és rugalmasan zsarolni - amely zsarolás sosem köthető valaki személyéhez.
Káprázatos.
Már csak a befolyásolás eszközeit kell megtalálni.
A felsőbb akarat neve 14 és fél millió dollár.
Már csak az a kérdés: tényleg minden a városért történik?

"Mivé lesz egy város, melyre senki élő nem emlékszik már, s mivé lesz egy kor, melynek elmúlását senki élő nem gyászolja többé? Csak St. Louis tudja a választ. Magában hordta végzetét, és tragédiáját, mely csak neki volt tragédia."

Egy éles társadalomkritika, felkavaró könyv, összetett, sokrétű pszichológiai regény.
Őszintén?
Viszolyogtam a cselekménytől.
Nem, a mű kitűnő.
Amiről ír, az a borzasztó.
Nem, nem vagyok mimóza lélek. Nem kell a szomszédba mennem életem megoldási modelljeiért, és saját érdekeim érvényesítéséhez sem szorulok tanácsokra.
De van az a szint, amely nekem már nem szint.
Nem fér bele az erkölcsi normáimba.
Van az a határ, amit nem lépek át.
Igaz, befektetni való 14 és fél millió dollárom sem volt még soha.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

huszonhetedik.gif 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr912023515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása