Atillának, vagy Attilának, a hun fejedelemnek sokpolcnyi irodalma született már, újkortól a legújabb korig. Elég Gárdonyi Géza Zétájára gondolni, amely történet igen rokonszenvesen festi le a hunokat a Láthatatlan ember című regényében. Számtalan magyar szerző vélelmezett rokonság, vagy pusztán a dicső múlt és a Tisza medrében való temetkezése miatt tűzték őt tollhegyre, komoly dokumentumregényt, vagy irodalmi élményt kínálva az olvasónak. Külföldi szerzők is megtalálták a hun fejedelem személyét, a teljesség igénye nélkül: John Man, William Napier.
A Lazi Könyvkiadó gondozásában a napokban Cselenyák Imre könyve jelent meg Atilla, Isten ostora címmel. Az írót ennek kapcsán faggattuk. 

"A hunok leghíresebb uralkodójának élete sok alkotót megihletett már. Markáns egyénisége, lenyűgöző hadi sikerei, családi, és magánélete a mai napig sokak képzeletét foglalkoztatja."

Meséljen kicsit magáról. Hogyan lesz egy zenészből regényíró?

Éppen fordítva történt. Gyermekkoromban először költő szerettem volna lenni, majd amikor elkezdtem falni a könyveket, rájöttem, hogy szívesebben írnék fikciós történeteket vagy életrajzokat. Hanem a kor divatja és pillanatnyi motiváló tényezők eltérítettek a literatúra irányából a könnyűzene felé. Ám amint harminc éves korom körül lemondtam énekes-zeneszerzői terveimről, talán azért, mert nem lettem túlzottan sikeres, ismét megerősödött bennem a mesélési kényszer.   

Munkássága nagyon sokrétű. Mesék, színdarabok, librettó, kortárs, de főként történelmi regények. Miért próbált ki ennyi műfajt? Van kedvenc, amiben megtalálta a hangját?

Kevés a tudatosság abban, amit én alkotóként művelek. Ha komolyan eltűnődöm, az lehet az oka, hogy mindig is azt tettem, amire éppen kedvem támadt. Tehát, ha valami fölkelti az érdeklődésemet, az nyomban kisajátít, és azonmód elkezdek abba az irányba gondolkodni, kutatni. Bíztam abban, hogy híres rocksztár leszek, de álmom nem valósult meg, mindemellett a dalszövegeim megmaradtak, s mutatnak valamit fiatal énemből. Aztán sokáig úgy hittem, hogy történelmi, félig meddig fikciós regényekben teljesedhet ki elbeszélő képességem. Majd egy ideig realista, absztrakt, posztmodern kísérletnovellákban kerestem a hangom. Mostanság híres emberek élete foglakoztat, s igyekszem legjobb tudásom szerint regényes életrajzban visszaidézni, megörökíteni őket. A magam stílusa inkább az olvasó számára lehet vizsgálat tárgya. Ezért inkább őrájuk hagyatkozva említek két könyvet, amelyekről sajátos megállapítást tettek. Pld. Az egyiptomi kéjnő nyelvezetét különlegesnek, dallamosnak mondták, az Ágoston úrfi modorát archaikusnak. Azonban a 2005-ben az Év novellái kötetben megjelent Plazmás az égben kisprózám is egyedi, amolyan natúr-realista hangvételű.

Kik azok az emberek, művek, akik/amik inspirálták?

Ezt a kérdést már nagyon sokan feltették, és én megválaszoltam számtalanszor. Most utána kell néznem, nehogy véletlenül ellentmondásokba keveredjek, mert az olvasó elcsodálkozna, ha nem fogalmaznék pontosan. Legelső mesélő a nagyapám volt, akinek csüngtem a szaván, s aki meghatározta szövegvilágom.  És most jöjjenek az írók, akik hatást tettek rám: Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Szerb Antal, Kosztolányi Dezső, Örkény István, Konrád György, Fekete István, Bohumil Hrabal, Alberto Moravia, Robert Merle, Dragoszláv Mihálylovics, Isaac Asimov, Arisztotelész, Mark Twain, Ivo Andric, Dosztojevszkij, Gorkij, Bulgakov, Mika Waltari, Émile Zola, Axel Munthe, Jean-Paul Sartre... Ha a művekre gondolok, akkor inkább egyet sem említek… De, mégis, ha már a kérdésben benne van. Bohumil Hrabal: Foghíjak; Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Ida regénye; Dosztojevszkij: A félkegyelmű; Ivo Andric: Híd a Drinán; Jean-Paul Sartre: Az Undor. 

Annyi Attila feldolgozás után miért pont erre a témára esett a választása? Hogy látja, miben új a műve másokéhoz képest?

Igen, van regény Atilláról, de inkább Attiláról bőven, ámde nekem is meg kellett írnom, mert nem voltam maradéktalanul elégedett a többivel. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a magam regényét különbnek tartanám más műveknél. Pusztán csak azt állítom, hogy az én Atillám más. Igyekeztem a magyar és nyugati krónikákat összevetni, egyensúlyt keresni, nehogy a provincializmus vádjával illessenek. Az ismeretek után, a hitelességre vonatkozóan a legkézenfekvőbb megoldások mellett döntöttem, és módjával a hun mitológiát is belecsepegtettem. Atilla, képességeit elismerve, személyét valósághűen igyekeztem lefesteni, de korántsem idealizáltan. Hiszen nőkhöz való viszonyában a gyarló és érzéketlen oldalát is megismertetem.   

Mennyi idő és háttérmunka volt megírni ezt a regényt?

Azért nehéz erre válaszolni, mert ez már nem az első kiadás. És minden kiadásban eszközöltem javításokat. Bevett gyakorlat az írók körében, nem csinálta ezt másképpen Arany János vagy William Golding sem. Amíg él az író, joga, sőt kötelessége a legfrissebb kutatási eredményeket az új kiadásba beépíteni, hozzátéve az azóta bővülő tudását is. Az alapkérdés természetesen az első kiadásra vonatkozik, arra legalább három év kutatómunkát szántam.  

Volt olyan pillanat, amikor elakadt? Ha igen, hogy lépett tovább?

Minthogy vázlatot írok a regényeim előtt, így a megakadás jobbadán ki van zárva. Részletek esetében fordul csupán elő, hogy elidőzöm: no, most melyik megoldást válasszam, vagy, ha a történelem és a regék erre nem adnak útmutatást, mit találjak ki ide?

Van valami különleges munkamódszere?

Regényt írni csak szorgalmas munkával lehet.

Az én munkamódszerem: ha megfájdul a gerincem vagy tompul az elmém, felállok, kisétálok a kertbe, ott gimnasztikázom, őgyelgek. Hideg napokon szobabiciklire pattanok, tekerek öt percet, aztán folytatom a „harkálymunkát”.

Kiknek ajánlja ezt a regényt?

Felnőtt fiataloktól kezdődően ajánlom mindenkinek. Jobb, ha gyerekek ezt még nem olvassák, megzavarhatja a tiszta, romantikus lelküket.

Köszönjük szépen az interjút és minden jót kívánunk a folytatáshoz!

A könyvet a Lazi Könyvkiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Szeretnél többet megtudni a kötetről? Kattints a képre!