"Fontos álmodni a családon belül. Minden anya és apa álmodik a gyermekéről az alatt a kilenc hónap alatt, amit ő az anyaméhben tölt. Arról álmodnak, hogy vajon milyen lesz a gyermekük. Semmilyen család nem létezhet ezek nélkül az álmok nélkül. Amikor elveszítjük álmodozásra való képességünket, elveszítjük szeretetre való képességünket is; nem leszünk képesek szeretni."
Ezekkel a gondolatokkal kezdődik a könyv, amely 365 apró idézetet, bölcsességet, gondolatot tartalmaz a családról, a pápa tolmácsolásában. Minden hónap más-más témákat jár körül, a hitről, a családról úgy általában, a szeretetről, az egyházról, a békéről, Istenről, stb. Minden napra egy-egy rövid, pár soros kis idézet, gondolat. Kiválogatok egy csokornyit:
"Az evangelizálás öröme mindig a hálás emlékezésből fakad: olyan kegyelem ez, amit folytonosan kérnünk kell."
"Csak ha személyesen találkoztál Jézussal, akkor lehetsz mások számára a Vele való találkozás eszköze."
"Mi Isten terve? Az, hogy valamennyi gyermekéből egyetlen családot alakítson, amelynek minden tagja érzi Isten közelségét és szeretetét - az Evangélium példázata szerint -, és érzi az Isten családjához való tartozás meghittségét."
"Jézus gazdag, ahogy egy gyermek, aki érzi, hogy szeretik, szereti a szüleit, és egy percig sem kételkedik e gyengéd szeretetben."
Nos, sok benne az ilyen gondolat, amivel - hogy egészen őszinte legyek, semmit sem tudok kezdeni. Ezt a könyvet olyasféle előítéletekkel vettem a kezembe, amit nem sikerült lerombolnia az egyébként szimpatikus Ferenc pápának sem. Nem találkoztam Jézussal, lévén, hogy 2000 éve meghalt. Persze értem, mire akar kilyukadni, de úgy sem találkoztam vele. Sosem voltam hívő, amikor 6 évesen először voltam misén, és hallgattam végig az unalmas - bár érdeklődve várt - szertartásokat és prédikációt, akkor nyugtáztam magamban, hogy milyen ügyesek ezek az emberek, kitaláltak maguknak egy társas-szerepjátékot, és heti egy órában eljátsszák, hogy elhiszik ezeket a - már bocsánat a szóért - marhaságokat. Mai napig nem változott ez a nézetem, bár életemben először, olyan 11-12 évesen akkor rémültem meg igazán és töltött el félelemmel a felismerés, amikor rájöttem, hogy vannak, akik nem csak eljátsszák, hogy elhiszik, hanem tényleg elhiszik. Na de mindegy, én tisztelem a hitet, az egyház az, amit elítélek elsősorban, a hit maga meg mindenkinek a magánügye, amíg nem zaklat vele másokat, azt hisz, amit akar. Lépjünk is tovább. Az egyik előítéletem az volt, hogy egy pápa - akinek nem lehet családja, a szülein, testvérein kívül sosem volt, nem fűzheti érzelmi és testi kapcsolat egy másik emberhez, nem lehet szülő, tehát nem lehet olyan családja, ami valóban az "övé" - ne akarjon arról mesélni, milyen is egy ideális család. Különösen az elvárt egyházi dolgokkal átitatott szavakon keresztül ne. Persze véleménye lehet, meg elméletei, gondolatai, stb. De számomra ő csak egy ember, semmi több.
A másik előítéletem az volt, hogy őszintén szólva nem szeretem ezeket a füveskönyveket. Minden napra egy oltári nagy bölcsesség - nagyon jó, de mi az értelme? Számomra semmi. Márai Sándor füveskönyve volt az egyetlen, amit képes voltam szájhúzogatás nélkül két napnál tovább olvasgatni, mert a gondolatai többsége tényleg tetszett, és a legtöbb nem csak két sor volt.
Ebben a könyvben ami igazán tetszett, az a 8 oldalas előszó, ami egy 2015-ben Manilában elmondott beszéde Ferenc pápának. De azért akadtak - számomra is - értékes gondolatok a könyvben:
"Az a társadalom, amely elhanyagolja a gyermekeket, és kirekeszti az időseket, elvágja a gyökereit, és elhomályosítja a jövőjét."
"Gyakran gondolok arra, hogy a legjobban az alapján lehet egy családot megítélni, ahogy a gyermekekkel és az idősekkel bánik."
"Ha hűtlenek vagyunk, akkor nem csupán eszméket árulunk el, hanem konkrét személyeket is."
A könyv ideális lehet a füveskönyveket szerető, hívő embernek, vagy olyannak, aki kíváncsi Ferenc pápa egy-egy gondolatára. Ha érdekel, kattints a borítóra!
A kötetet a Lazi Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós célból. Köszönjük!
