Erényt kovácsolni szenvedéseinkből: olvass történelmi regényt!

2016. december 19. 07:39 - KultúrPara

Könyvajánló - Balogh Gábor: Az isztambuli hadiút

Cselenyák Imre: Recenzió Balogh Gábor Az Isztambuli Hadiút c. regényéről

isztambuli1.jpg

Tulajdonképpen a magyar történetírás alapját a török világnak kellene uralnia. Ahogyan az amerikaiak a westernre, úgy mi a hódoltság korára, a végvári élet küzdelmes időszakára építhetnénk mítoszaink bizonyos részét. Vallom ezt annak dacára, hogy a XVI – XVII. századot a legkevésbé lehet dicsőséges időszaknak nevezni. Azonban így utólag erényt kovácsolhatunk szenvedéseinkből, ami korántsem példa nélküli, hiszen tudvalevő, hogy mind a szlovák, mind a román történetírásban kulcsszerepe van a magyarok iránti indulatoknak, s a szomszédjainknál megszülető történelmi regények közül azok a legnépszerűbbek, azok váltják ki belőlük a legmélyebb indulatot/rajongást, amelyek az átok magyar urak kegyetlenkedéseiről szólnak, s amelyekben a bátor hazafiak szembe szállnak a kérlelhetetlen pandúrokkal, hajdúkkal.

  Hibátlan történelmi regény nincs, közöttük annyi a különbség, hogy az egyikben kevesebb a tévedés, mint a másikban. Ha egy regényben a historikus háttér legalább 20%-ban jelen van, akkor történelmi regényről beszélhetünk. Ezt pár nappal ezelőtt a Pázmányon tartott konferencián hangzott el, ahol azt lehet mondani, a történelmi regényírók kiegyeztek a történészekkel. Cél, hogy szülessen minél több mítosz a dicső, avagy zavaros történelmi időszakjainkról, amely növeli az olvasó, vagyis a nemzet identitástudatát, hazaszeretetét. A hitelesség tekintetében minden író maga feleljen műveiért, s ha nincs bennük szándékos félrevezetés, az apróbb tévedések beleférnek.

  Ebbe a mítosz-szemlétbe Az Isztambuli Hadiút ragyogóan beleillik. Méltó utódja klasszikus nagyjaink hasonló műveinek: Gárdonyi Géza: Egri csillagok; Jókai Mór: Törökvilág Magyarországon; Fehér Tibor: A félhold árnyékában satöbbi című maradandó regényeinek. Amik miatt talán újat is hozott számomra ez a regény, azok tematikailag a következők. Váradi hadnagyot, mint főhőst, a legkevésbé sem lehet makulátlan vitéznek mondani, hiszen maga is megtette, amit az akkori közeg természetesnek, elfogadottnak tekintett, hogy kegyetlenkedett török civilekkel, miáltal aztán meggyűlt a baja a saját lelkiismeretével. Nos, ez dicséretes alkotói fogás, amellyel eleve kizárja, hogy kulcsfigurája forsriftos eszménnyé magasztosuljon. A hadnagy konzekvensen ragaszkodott saját hitéhez, hiába volt Ibn Száleh intelligensebb, hiába figyelmeztetett sok esetben a keresztények következetlen magatartására, s világította meg az iszlám lényegét. Sőt a vége felé minden tekintetben összecsiszolódtak vallási elveik, s barátságukat már ne zavarhatta meg hitük.

isztambuli.jpg

A szerző, Balogh Gábor

 A legtöbb, amit ettől a történettől kaptam, azok a váratlan fordulatok voltak. Az események zajlottak a maguk dinamikus rendjén, azt sejtetve, hogy minden szépen kitalálható, aztán az író hirtelen irányt váltott, tett egy villámgyors vargabetűt. Például végig az volt bennem, vissza fog térni Szebiléhez, és mint a romantikus regényekben, a szerelmi évődés is része lesz a történetnek. Aztán, a végére érve be kellett látnom, hogy ezt a sablont az írója kihagyta a történetből, helyesen, mert a koncepciójába nem férhetett bele. A másik a kiváltandó személy jellemábrázolása. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a becsületbeli ügy, amely Békási kapitány parancsára indult, s a német zsoldosok árulásával majd Váradi emberfeletti vállalásával folytatódott, sikertelennek bizonyul. Mert Körtvélyesi István méltatlanná válik az őérte hozott hatalmas áldozatra. Hiába találják őt meg Szmírnában, a törökké lett ember már hallani sem akar hazájáról, magyarságáról. Váradi hadnagy ajánlatát visszautasítja, kikérve magának a zaklatást. A főhős nem tehet egyebet, reményvesztetten elhagyja Gündüz pasa házát. No, ez aztán a pofára esés!

 Hanem amilyen gyorsan elveszett a küldetés, olyan hirtelen került másik. Ebben kiéreztem egy kis szerkezeti gyakorlatlanságot. Én az író helyében már egy korábbi fejezetben írtam volna magyar gályarabokról, akikkel véletlenül összeakadt, de még csupán csak azon a szinten, hogy szánja őket. Így, hogy a csalódás után közvetlenül a tengerparton megpihenve egyszerre csak magyar szót hall, kicsit megmosolyogtató. A regény legelején Békási kapitány azt találja mondani Váradi Tamás hadnagynak, hogy bízom önben. Ez anakronizmus. Az önözés csak a XIX. század elején kezdett elterjedni Széchenyi István jóvoltából. 

 A didaktikus elemek még éppen megfelelő arányban vannak. Én, mint szakmabéli, érdeklődéssel olvastam Mohamed személyéről, a Korán törvényeiről, a moszlim házasságról. Remélem, hogy ezt a kis „oktatást” a „fogyasztók” sem veszik zokon. Annál is inkább, mert nemrég olvastam ki Spiró György Fogság című gigantikus, szakma és olvasók által is nagyra taksált könyvét, amely telis-tele volt didaktikus részekkel. Összességében Az Isztambuli hadiút érdekes, olvasmányos, tudást bővítő történelmi regény, amelynek megvan az egyedi struktúrája.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

isztambuli2.jpg                 

            

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr1612054385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.