A Nem vagyok sorozatgyilkos trilógia első részében megismertük John Wayne Cleaver-t, a 15 éves szociopata kölyköt, aki szembenézett a halállal, miközben két szörnnyel kellett megküzdenie: az egyik egy földöntúli erőkkel felvértezett sorozatgyilkos volt, a másik pedig a benne lakó szörnyeteg, aki arra próbálta rávenni, hogy ő maga is gyilkossá váljon.

Vigyázat, a bejegyzés az első részre vonatkozó spoilereket tartalmaz! Ha kíváncsi vagy a sorozatra, olvasd el az első  rész ajánlóját.

A történet ott folytatódik, ahol az első rész véget ért.

„Megöltem egy démont... Mivel senki más nem volt rá képes, én öltem meg. Azt hiszem, ez volt a helyes cselekedet. Így legalább véget ért az öldöklés.”

Ez a tette veszélyes vizekre sodorta John-t, kiengedte a benne lakó gyilkosságra szomjas énjét, akit Szörnyeteg úrnak nevez. Visszaállította az összes szabályát, de a szörnyet körülvevő falat nem sikerül visszaépíteni. Ebben a kötetben még komolyabb harcot vív önmagával.

Mivel elzárni nem tudja teljesen igyekszik féken tartani és olyan „apróságokkal etetni”, mint a tűzgyújtás. Brooke már az első részben is nagyon vonzotta, ez most még erősebb lett. Egyre többet találkozik a lánnyal, de csak a szabályokat követve. Szigorúan meghatározza hányszor nézhet rá, hány percig beszélgethet vele. Éjjelente pedig retteg az elalvástól, mert álmában különböző módokon kínozza őt.

„Szörnyeteg úr gondolatai olyanok voltak, mint a saját gondolataim recsegő háttérzörejei. Általában hajnali három vagy négy környékén adtam meg magam nekik, abban bízva, hogy legalább egy maréknyi pihenés jut nekem, mielőtt anya felkelt fél hétkor, és elkezdődik az új nap. Ebben a pár órában Szörnyeteg úr uralkodott rajtam, én pedig tehetetlen nézője voltam csak a kínzó horrorjának.”

Aztán felbukkan egy új gyilkos a városban és sorra szedi áldozatait. Johnban egyre erősödik a gyanú, hogy köze van az előző kötetben megismert rémmel, mintha az a valaki tudná, hogy ki ő és mit tett. Elhatározza, hogy megtalálja a tettest. Új célt tűz ki maga elé: ő lesz a gyilkosok gyilkosa. Tudja, hogy ezzel azt kockáztatja, hogy örökre elveszítheti John-t és teljesen átveszi az irányítást Szörnyeteg úr. Vajon melyik énje győzedelmeskedik?

„Két ember életét éltem egyszerre – a bennem megbújó gyilkosét és az átlagos fiúét...de a szörnyeteg kiszabadult, és most igyekeztem kihasználni őt. Egy másik gyilkos után nyomoztam. Megadtam magam neki. Egyszerre igyekeztem John és Szörnyeteg úr lenni. Vajon csak becsaptam magam, hogy azt hittem, kettéoszthatom az életem? Lehetek egyáltalán egyszerre két ember – egy jó és egy rossz –, vagy muszáj lesz összemosni őket, és a végén egy jó ember leszek, aki a gonosz szüntelen kísértésében él?”

Imádtam a sorozat első részét és ez a rész is magába tudott szippantani. Ijesztő, hogy a mára már 16 éves srác, aki belső démonaival küzdve arról ábrándozik, hogyan feszítene láncokra, hogyan kínozna halálra valakit, el tudta érni, hogy tiszteljem. A legtöbb ember fél szembenézni a hibáival, a problémáival. John ellenben pontosan tudja, hogy mi a baj vele és próbál harcolni ellene. Az ember esendő, így hibák csúsznak néha a számításaiba, de becsülendő a küzdelme.

Ez a rész is beteg és borzasztó dolgok gyűjtőhelye, de nagyon olvasmányos, pörgős, meglepő, fordulatos. Összefoglalva: letehetetlen.

A kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

A nagy képre kattintva kedvezményes áron elérhető az egy kötetben kiadott trilógia, de ha csak a második rész érdekel akkora a kis képre kattints.

Kövess minket a Facebookon is!

Ha pedig érdekel az első kötetről írt ajánlóm, akkor ide kattints.