Mint egész Európában, nálunk is hosszú időn át a legnagyobb mumus a pestis volt. Persze előfordultak más betegségek, járványok is, a fekete halálon túl a legismertebb - és legrettegettebb - talán a lepra volt, mégis, a pestis volt az, ami minden vonatkozásában mély nyomot hagyott történelmünkben. 

A lepra

Kevésbé heveny, és sokkal kevesebb áldozatot követelt, mint a pestis, de míg utóbbi gyors lefolyású volt, a lepra -avagy bélpoklosság - akár évtizedekig elhúzódott a gyógyulás lehetősége nélkül. Ez a betegség már a 11. században sok áldozatot szedett, és egészen a 13. századig a megbetegedések száma nőtt. A lepra minket sem kímélt, igen sűrűn előforduló betegség volt, az 1200-as évekből fennmaradt okiratok alapján számtalan olyan helységnév volt, melyben szerepelt a "poklos" vagy a "lázár" - mindkettő a leprára utal. 1260 táján a Répce folyónál a leprásoknak egy egész falujuk volt, ahol elkülönítve élhettek. Sajnos kevés hazai feljegyzés maradt fenn a lepráról magáról, viszont rengeteg ispotály maradványaira bukkantak, ahol leprásokat kezeltek. 

Az országokon átvonuló keresztesek sok más betegségek mellett a leprát is terjesztették, nekik köszönhető, hogy Erdélyben az 1490-es évek végén nagyobb számú leprás megbetegedés fordult elő, mint pestis, szifilisz vagy vérhas. 

A tatárjárás után is végigsöpört egy járvány az országban, ezt "döghalál" néven emlegették, de az elégtelen feljegyzések miatt nem tudjuk, milyen betegség lehetett.

A pestis

A 14. század környékén került hazánkba a pestis, attól kezdve évszázadokon változó intenzitással pusztított. A betegség a Krím-félszigetig vezethető vissza, amikor a tatárok megostromolták Caffa városát. A seregben tört ki először a járvány, több ezer ember halt bele, a fontos kereskedelmi várost pedig velencei és genovai katonák védték. A város felszabadult, ám a járvány nem ért véget, és az itáliaiak elhurcolták Európába a betegséget. A pestis Genova és Velence lakosságának 70%-át néhány nap alatt elvitte, majd a kereskedelmi útvonalak mentén még abban az évben feltűnt a németajkú hercegségekben és tartományokban is. 
1347-ben Nagy Lajos király épp a pestisjárvány miatt szakította félbe hadjáratát, és próbált egyezkedni az itáliai városokkal, ám a tárgyalásokat is félbeszakította a tomboló járvány. Két év után hazánkban egy kicsit enyhült a veszély, de 1360-ban újult erővel ütötte fel a fejét. Abban az évben csak Budán több, mint 16 ezer ember halt meg. Húsz évvel később ismét fellobbant a pestis ereje, Nagy Lajos 1381-ben általános perhalasztást hirdetett az egész országban.
1409-ben Sopron környékén tombolt igen erősen a fekete halál, a város szinte teljesen elnéptelenedett, ezért Zsigmond a Sopronba települők számára nyolcévnyi adót elengedett. Még nem is tombolta ki magát igazán a járvány, amikor 1439-ben a Titel körül harcoló magyar sereg soraiban a vérhas ütötte fel a fejét. 

id. Peter Bruegel: A halál diadala (1562)

Az 1440-es években ismét Buda a pestisjárvány fő színhelye, I. Ulászló Csepel szigetére vonult vissza, a jól elzárható dunai szigetre. Az 1450-es években Belgrádból érkezett az új járványhullám, a hazatérő keresztesek az egész országban elterjesztették a betegséget. Ez majdnem 25 évig tombolt, aztán két évtized szünet érkezett, ám utána az 1480-as évektől ismét fokozatosan elterjed az egész országban.

1485-ben egy addig ismeretlen, angliai eredetű betegség ütötte fel a fejét, ez volt az "angol izzadás". Wales-ben kezdődött, még abban az évben az egész brit szigetet elárasztotta, és az 1550-es évekig öt alkalommal lángolt fel. Mindössze egy alkalommal érte el a kontinenst, 1528-ban, minden bizonnyal a hajósoknak köszönhetően. Végigsöpört Európa északi felén, egészen az orosz földig, és utoljára 1551-ben bukkant fel, talán akkor a legsúlyosabb módon, de azóta titokzatos módon eltűnt a betegség. John Caius angol orvos így ír róla:

"Először fáj a hát vagy a váll, sajognak a végtagok, a kar, a láb, lüktető vagy csikaró fájdalommal, ez úgy látszik, minden betegnél ugyanaz. Aztán a májban jön a fájás, vagy a gyomorhoz közel. Aztán következik az őrületig fokozódó fájdalom a fejben. Végül a szív következik... a betegek szaporán lélegeznek, és nehezen... nyögve, zihálva... ez az utolsó előtti napjuk az árnyékvilágban.”

Forrás:webbeteg.hu

A király Zsámbékra vonult vissza, majdnem az egész évet ott töltötte, majd körbeutazta az országot, és csak azután tért vissza Budára. Bakócz Tamás is elkapta a betegséget, de túlélte.
1495-től egész Európában ismét a fekete halál aratott, de felütötte fejét nálunk a szifilisz is. 1510-ben megint a fekete halál köszöntött be, II. Ulászló a betegség elől Pozsonyba, majd Morvaországba menekült. A járványt szokás szerint nagy éhínség követte. Nagyszeben városában Hans Saltzmann orvos erős vesztegzárral elérte, hogy az egész vidéken tomboló pestis a várost megkímélje.
1529-ben Bécs ostrománál a török seregek között az ún. "morbus hungaricus" ütötte fel a fejét. Nem egyértelmű, hogy ez milyen betegség pontosan, de a kevés fennmaradt leírás alapján valószínűleg vérhas lehetett. De ezt az elnevezést használta egy marburgi orvos is az 1550-es években a tífuszra is, és ugyanebben az időben a tuberkolózis megnevezése is ez volt. A 19. századtól pedig az egész világon a morbus hungaricus a TBC-t jelentette.

A következő részben áttekintjük a 16. századtól a járványokat, megismerkedünk a kolerával, és megnézzük, hogyan próbáltak harcolni a betegségekkel szemben. 

Készült Schultheisz Emil orvos, orvostörténész, a Magyar Orvostörténelmi Társaság elnöke gyűjtése nyomán.

Érdekel egy megosztó betegség, a skizofrénia?

Kövess minket Facebookon!