A lápkirály lánya

2018. február 06. 07:51 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Karen Dionne: A lápkirály lánya

Amikor visszanézek a gyermekkoromra, legtöbbször képes vagyok nagyrészt tárgyilagosan megítélni a dolgokat. Igen, egy elrabolt lány és a fogvatartója gyermeke voltam. Tizenkét évet éltem le anélkül, hogy a szüleimen kívül más emberi lényt is láttam vagy megszólíthattam volna. Ha így nézzük, elég sanyarú sorsom volt. De ez jutott nekem, és nevén kellett neveznem a dolgokat, ha valaha is túl akartam jutni a múltamon, mint ahogy a bíróság által kinevezett terapeutám is mondta. Mintha bármit is nevén tudna nevezni egy tizenkét éves lány, aki még semmit sem látott a világból.

1_39.jpg

Helena gyerekkora nem volt szokványos. Az édesanyját 14 éves korában elrabolta egy 35 éves férfi, és a Michigan állam területén fekvő hatalmas lápvidékre hurcolta egy kis kunyhóba. A lányt egy csendes kisvárosból rabolták el, ahol sosem zárták az ajtókat, ahol sosem történt semmi. Két évvel a lány elrablása után megszületett a gyerekük, egy kislány: Helena. Helena sosem szerette igazán az anyját, aki majdnem belehalt a szülésbe, majd fásultan végezte a napi dolgait. Rajongott azonban az apjáért, aki nagyon keményen nevelte őt, büntetésképpen számtalanszor elverte, napokra egy kút aljára zárta, de egyébként szerette a lányát, és megtanította mindenre, amit a vadonban tudnia kell. Hogyan kell vadászni nyúlra, szarvasra, hódra, hogy öljön medvét, farkast, hogyan hasznosítsa a leölt állatok bundáját. Helena alig néhány évesen már újszülött őzgidát ölhetett. Tizenkét éves koráig élt a vadonban, úgy, hogy olvasni csak a régi National Geographic számokból tanulhatott meg, hogy sosem látott más embert a szülein kívül. De azt látta, hogy az apja jóval idősebb, mint az anyja. Azt is látta, hogy ha ott a lápon egyedül marad, akkor szenvedni fog. Társat akart. Ezért egy szép napon megszökött az anyjával. 

A társadalom megrökönyödve fogadta a vadonban nevelkedett lányt, féltek tőle, és ő sem tudott mit kezdeni a buta társadalmi konvenciókkal. Hogy nem tesszük a lábunkat az asztalra. Hogy egy lány nem ül szétvetett lábakkal. Hogy nem probléma, ha nem eszik meg mindent, ami a tányérján van. Hogy nem veszünk elő vadászkéseket a többi gyerek társaságában, még ha nem is akarjuk őket bántani...
A szökés után az apja két évig bujkált a lápon, és ezt a félig észak-amerikai indián, félig skandináv származású kegyetlen, de egyszerű, mégis hihetetlen túlélő és agyafúrt férfit végül Helena 14 éves korában sikerült börtönbe zárni. Életfogytiglanit kapott. Helena amint betöltötte a 18-at, nevet változtatott, és az apai nagyszülei örökségén, az ő telkükön élt a férjével, két kislányával és Rambo nevű, háromlábú kutyájával. A férje nem tudta, hogy ő az emberek által csak lápkirálynak nevezett (Andersen meséje nyomán) férfi lánya. Helena szép életet épített fel, lekvárokat főzött az általa az erdőben szedett gyümölcsökből, vadászott, és saját kis vállalkozása elég volt arra, hogy a háztartásban a saját részét kitegye. Ám egy napon, 13 év elteltével a lápkirály megöl két őrt, és megszökik, ismét a lápvidéken járva. Helena férje megtudja az igazat, és a kislányaikat biztonságos helyre viszi, a nő pedig elindul a vadonba, hogy még egyszer, utoljára vadásszon az apjára. Vajon sikerül elkapnia őt még azelőtt, hogy az apja a családjához érne?Karen Dionne, az ohioi születésű írónő jó sztorit alkotott. Jól ír, a szereplői valódiak, és az alapötlet is nagyon jó.  ráadásul a leírtakat első kézből tapasztalta, mert a hetvenes években a történet színhelyére, a lápvidékre költöztek a férjével és kislányukkal.

"Amikor valaki olyan vidéken nő fel, mint én, a vidék mondja meg neki, mit kell tenni és mikor. Gyerekkoromban nem volt óránk. Nem lett volna értelme. Épp úgy ráhangolódtunk a környezetünkre, mint ahogy a madarakat, a bogarakat és a többi állatot is ugyanaz a cirkadián ritmus vezérli. Az emlékeim az évszakokhoz kapcsolódnak. Nem mindig emlékszem, hány éves voltam, amikor megtörtént egy bizonyos esemény, de tudom, hogy az évnek melyik szakában került rá sor."

Féltem ettől a könyvtől, mert az utóbbi időben a hasonló műfajú könyvekkel befürödtem. De ez nagyon ígéretesen indult. Végig izgultam szegény Ramboért (nem szeretem, ha állatok kerülnek veszélybe...), nagyon érdekes volt a könyv, akár a jelenben, a lápkirály nyomában jártunk, akár Helena gyerekkorában. A regénynek legalább a fele a múltban játszódik, Helena elmeséli az egész gyerekkorát, a vadászatokat, minden meghatározó élményét. Nagyon érdekes volt látni, hogy hogyan viszonyul az apjához a kislány, akinek ez az erőszakos, bántalmazó férfi a példaképe, és a felnőtt nő, aki egyszerre gyűlöli az apját azért, amit az anyjával tett, de azért még mindig az ő "kis árnyéka".

Karen Dionne és a könyvének az eredeti borítója

Be kell látnom, hogy ez mégsem az én könyvem volt. Kicsit olyan ez, mint a háborús regények-filmek esetén vagy a science fiction kapcsán. Nagyon szeretem a valós hadtörténeti leírásokat, egy regény azonban, amely egy valós csatát mesél el kitalált szereplőkkel, nem jön be. Egy kitalált háború leírása igen. Ugyanígy nagyon szeretem a tudományos ismeretterjesztőket és szakkönyveket, érdekelnek a tudományok jelenlegi állásai, a jövője, az elméletek, de a tudományos-fantasztikus regényeket nem szeretem. És így vagyok a hasonló könyvekkel. Ez a könyv telis tele van túléléssel, vadászattal. A valós túlélő-történeteket nagyon kedvelem, amikor valaki elveszett a vadonban, és túlélt x napot (bár ezek közül is a hegymászós vagy sarki történetek a szívem csücskei), de regényben ez nem az én világom. Erre már Bear Grylls ifjúsági regénysorozatának egyik részénél is rá kellett jönnöm, pedig ott a főszereplők a Himalája térségében élnek túl... Ha regényt veszek a kezembe, akkor nem igazán ezek érdekelnek. Ha pedig ez érdekel, akkor vannak nagyon jó nonfictionök minden témában.

Mindazonáltal ez végre az utóbbi hónapok első... nem is igazán tudom behatárolni, milyen műfaj... krimi? Thriller? Szóval ez volt az első, amelyben mégsem kellett csalódnom. Nem idegesítettek a szereplők, nem zavart az író stílusa, sőt, nagyon jónak tartom, és a történetvezetés is elsőrangú. Egyszerűen csak nem nekem íródott :)

Nagyon köszönöm a lehetőséget az Agave Kiadónak! A borítóra kattintva kedvezményes áron elérhető a könyv, tényleg érdemes egy próbát tenni vele. 

Ha úgy érzed, még nem olvastál félelmetes könyvet... kattints ide!

Kövess minket Facebookon is, hogy ne maradj le a legújabb megjelenésekről és a többi érdekességről!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6213632822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása