Minden jóban van valami rossz - avagy a sors szeszélye

2018. március 16. 07:45 - Heuka

Könyvajánló - Françoise Prévost: Meztelen ​szerelem

Claire szerencsésnek mondhatja magát: olyan munkái vannak, amiket szeret és életébe betoppant a szerelem is. A boldogságnak azonban egy apró csomó véget vethet...

meztelen-szerelem.jpg

Az első meglepetés a könyv kinyitásakor ért, - én az a típusú olvasó vagyok, aki az első betűtől az utolsóig elolvas mindent az adott könyvben - és megláttam, hogy a mű eredeti megjelenési éve 1981. Azt nem tudom megmagyarázni, miért lepődtem meg (talán a borító sugallta, hogy napjainkban játszódik a történet), és mennyiben befolyásolt ez az információ a későbbiekben, de biztos, hogy más szemmel tekintettem utána a könyvre.

Miért is fontos ez a dátum? 2018-as szemmel nézve több dolog is furcsának tűnhet. Az egyik ilyen, hogy a beszélgetésekből arra lehet következtetni, az autó birtoklása még ritkaságnak számít és a forgalom nagysága is meglepi a főszereplőket. A másik eset, ahol erre felfigyeltem, a telefon. Claire éppen vendégségben van és mikor taxit hívna, hogy hazamenjen, kiderül, hogy a ház egyetlen telefonja az előszobában található. Manapság szinte elképzelhetetlen, hogy csak egy vezetékes készülék legyen kapcsolatunk a külvilággal.

dc8ar8kce1-167x300.jpegEgy dolog azonban keveset változott az elmúlt 26 évben: a mellrák elleni, széles körben elérhető kezelések válfajai. Erről (is) kapunk képet Claire történetén keresztül. Bár nem vagyok nagy orvoshoz járó, de született hipochonderként nem tudtam azonosulni Claire „Ej, ráérünk arra még!” hozzáállásával. Lehet azonban, hogy ez is az adott kor sajátja (pedig nem is volt olyan rég), hiszen manapság mindenhonnan zúdul ránk az információ, hogy a megelőzés fontos, ha bármi, a megszokottól eltérőt tapasztalunk, járjunk utána, hiszen akár a saját életünk is lehet a tét.

 

Mikor Claire egy reggeli zuhanyzáskor valami elváltozást tapint a mellében, nem siet, hogy elmenjen orvoshoz, mondván úgyse lehet komoly, elvégre csak egy csomócska. Emiatt is viszonylag készületlenül éri a diagnózis és a kezelésre történő beutaláskor választás elé kerül, hiszen az egészsége és az addig is sok felkészülést igénylő dubrovniki munkaút között kell választania - alapos átgondolás után azonban az egyetlen lehetséges döntést hozza, és elkezdi a 6 hetes terápiát.

A kontrollvizsgálat viszont nem a várt eredményt mutatja és elkerülhetetlenné válik a műtét. A korábban a testére mindig büszke Claire ezt sorsfordítóként éli meg és nem tudja, hogyan is viszonyuljon környezetéhez, különös tekintettel Simonra, hiszen ismeretségük csak rövid múltra tekint vissza és ezáltal kapcsolatuk is csak kezdeti szakaszában jár.

Itt kell megjegyeznem, hogy bár megjelenik a testiség is a lapokon, ez a szerelem lelki értelemben meztelen. Prévost úgy kanyarítja a történetet, tárja elénk a szereplők gondolatait, hogy kétségünk sem lehet szándékaik tisztességes voltáról és érzelmeik tisztaságáról. Claire nem szeretné elkapkodni kapcsolatukat, érzelmeiben mégis annyira biztos már a kezdetektől, hogy csupán pár órával a párizsi UNESCO épületben történt megismerkedésük után már azon töpreng, mit tesz, ha Simon igényei eltérnek az övéitől.

“Lehet, hogy szereti a tejet? Akkor hát azt is kell vennie, mondta magában kedvesen, ő, aki utálta a tejet.”

Szegény Simon még azelőtt elutazik, hogy tudomást szerezhetne a Claire-re váró megpróbáltatásokról és csak azzal szembesül hetekkel későbbi visszatérésekor, hogy Claire nem fogadja örömmel, sőt teljesen elutasítja a közeledését. Van-e innen visszaút a közös ösvényre kettejük számára? Ha egy régi baráton múlik, akkor igen...

meztelen_szerelem.jpg

Köszönet a Lazi Könyvkiadónak a recenziós kötetért, melyet a borítóképekre kattintva kedvezményes áron megvásárolhattok a kiadótól!

Kövess minket Facebookon!

Ha megváltoztathatnád a múltad, megtennéd?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7913145810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.