"A nők szerelme eltörli a határokat, túlnyúlik a halál és az idő birodalmán." Mi történik, ha egy nyugdíjas korú asszony eldönti, hogy elég a négy évtizedes szeretetlenségből, és inkább meghal, mintsem így éljen tovább a férjével?
Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Nina George Kis francia bisztró című könyve öngyilkossági kísérlettel indul, mert a hatvanas éveiben járó Marianne Lanz úgy dönt, nincs mire várnia érzéketlen, zsémbes férjétől, ennél a halál is csak jobb lehet: egy párizsi utazáson a Pont Neuf-ről a Szajnába veti magát. Egy étteremben vacsoráztak Lotharral (férj), aki felháborodottan megy utána a vízből kimentett feleségének a kórházba, szemére hányva, hogy mégis, mit képzelt, a rohadt vacsorát ugyanúgy ki kellett fizetnie, mintha Marianne megette volna, plusz, akkor most mi lesz, innentől állandóan felkapcsolt fények mellett kell aludniuk, hogy bármikor szemmel tarthassa az asszonyt?! Marianne még most sem adta fel teljesen a reményt kapcsolatuk javítása ügyében: ölelj meg, kéri zaklatottan, de a férj látványosan elfordul tőle, egyszerűen csak kimegy a kórházi szobából. Marianne a látszatot őrizve, megsemmisülten suttogja a másik kórházi ágyban döbbenten figyelő szobatársának: nem túl jó a hallása szegénykémnek.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy ezek után búcsút mond a közös lakásnak, haza sem megy a kórházból, és a következő képben már - ha apró véletleneknek köszönhetően is - Bretagne-ban találjuk Marianne-t, aki lassacskán megérti, hogy a tenger mellett tartózkodva a nagy víz nemcsak arra lehet jó, hogy beleölje magát, hanem arra is, hogy lassacskán felocsúdjon az elnyomás és szeretetlenség hosszú évtizedei alól. Persze, hosszú az út még odáig. Amikor egy macska után átugrik egy hajóra, mert vízbefúlástól félti az állatot, majd kimerülten elalszik a kabinban és arra ébred, hogy kinn van a nyílt tengeren, minden megváltozik - hiszen félkómásan csak azt érzi, hogy a fedélzet megbillen alatta és ő pedig már vízben is van. Nem voltam elég gyáva, vagy elég bátor ahhoz, hogy hagyjam magam lesüllyedni a fenékre? - kérdezi magától, amikor visszagebeszkedik a fedélzetre, de sok ideje nincs töprengeni, mert Simon, a hetvenes, jó humorú halász már fenn is van a hajóján újra, ahol az asszony akaratán kívül potyautassá vált. Simonnak az az életfilozófiája, hogy bajokra van szükség ahhoz, hogy élj, különben meghalsz, ebből kifolyólag nekiveselkedik hát Marianne-t és bajait megérteni. 
Ide menekült Marianne a kötet szerint: Kerdruc kikötőjéhez vezető torkolat
Simon megélhetése érdekében (amúgy) finoman szélhámos vén csibész, véd és dacszövetséget kötve Paul-lal, aki dob egy hátast, amikor Simon befut a kikötőbe, és - még ebéd előtt! - felcsípett egy csinos hölgyet, holott megegyeztek, hogy őket nem érdeklik a továbbiakban a nők. (Ezeket csak azért írom le, hogy érzékeld a történet humorát is.) A megmentői között elveszetten tébláboló Marianne-t Kerdruc kikötőjében - még abban az órában - felveszik Madame Ecollier vendéglőjébe a séf mellé kisegítőnek, miután az asszony megmenti a szerelmes szakács rettenetesen elsózott levesét. Szépen csordogálnak a dolgok maguk medrében, amikor megjelenik a színen Yann Gamé, a sármos festő, akinek éppen kiállítást szerveznek Párizsban, csak még nem tudják, hogy ezt a tényt hogyan is adagolják be neki. Mindenesetre láttára Marianne szíve újra dobogni kezd - de még van bő 200 oldal addig, amíg az asszony konkrétan visszatalál önmagához és az örömöket, amelyeket kínál neki az élet, el is meri fogadni.
Bretagne, életrevaló emberek, egy szerelem a festővel, humor, sok-sok felbuggyanó nevetés, kicsi kacajok, dacára a sok megpróbáltatásnak, nagyon kellemes olvasmánnyá teszik a művet. Ahogy haladunk a regényben, úgy bontakozik ki Marianne személyisége, amely házassága alatt évtizedekig elnyomás alatt szenvedett. A reménytelenségből egy csempén keresztül Bretagne-ba vezet az útja, ahol harmónia, elfogadás és nyugalom segít neki a talpraállásban, megtapasztalva, mennyire szárnyakat adhat egy szerető közösségben élni a mindennapokat. A félelem és fásultság elengedése persze nem megy egyik napról a másikra, sok idő, sok viszontagság, sok gondolkodás, mire Marianne visszatalál önmagához és el meri hinni, hogy megérdemli a vele történő jó dolgokat is. Különféle fordulatokon átevickélve az a mű üzenete, hogy sosincs késő újra kezdeni és ledobni a lélek béklyóit, mert az elvárások és a társadalmi kötöttségek nem mindig és nem mindenkinek felelnek meg úgy, ahogy vannak. Szabad kilógni a sorból, ha az a komfortos a testnek és a léleknek. Bár nehéz témákat boncolgat a szerző - öngyilkosság, társas magány, depresszió, halál, újrakezdés - mégis olyan kötet ez, amelynek olvasását szívem szerint hosszabbítgattam volna még, hogy tovább tartson.
Nina George 1973-ban született a németországi Bielefeldben. 1992 óta szabadúszó újságíró és regényíró, dolgozik többek között a Die Weltnek, a Die Zeitnak és a Standardnak. 600 újságcikke és száznál is több rövid története mellett 28 könyvet publikált, saját neve mellett három írói álnéven. 2013-ban jelent meg első nemzetközi sikerkönyve, a Levendulaszoba, amelyet 37 nyelvre fordítottak le, és 1,5 millió példányt adtak el belőle világszerte. Mondspielerin című 2010-es regényét 2017-ben adták ki angol nyelvterületen. Berlinben és Bretagne-ban él.
El tudom képzelni, milyen az, amikor az ember fél kilépni komfortzónájából. Iskolákban kellene kudarctűrést tanítani: hogy nem történik semmi, amikor valami nem sikerül, van élet a nem úgy alakulton kívül is. Az élet nem túl rövid, inkább túl hosszú ahhoz, hogy feleslegesen elpazaroljuk szerelem, nevetés és döntések nélküli létre. És akkor kezdődik, amikor az ember először kockáztat, elbukik, és rájön, hogy túlélte a kudarcot.
Gyönyörűek a leírások a francia tájról, kulturális örökségéről, mítoszairól. Fiatal olvasóknak furcsa lehet, hogy egy hatvanas nő hogy tud szenvedélyes viszonyba bonyolódni egy szintén korabeli férfival. Hát pedig.. van ilyen. Személyesen ismerek olyan 86 éves férfit, aki 74 évesen megözvegyülve, a gyászidőszak után bő hetvenezer forintot tapsolt el pár hét alatt csak telefonszámlára, másik pár soktízezret ebédekre, kávézókra, utazásokra ide-oda az országban a következő nagy őt keresgélve. És azok a történetek, amiket érintőlegesen elmesélt a szóba jöhető asszonyokról... uh! Szóval, van ilyen, csak meg kell élni. Már, hogy nem árt életben is maradni hozzá, mert anélkül kicsit nehezebb az egész. Legalábbis azt hiszem.
Köszönjük az Alexandra Kiadónak a recenziós kötetet!
Fordító: Lukács Andrea
Ha felkeltette az érdeklődésed, kattints a képre, a kiadónál kedvezményesen megrendelheted.
Kövess minket Facebookon!
Nő fehér kimonóban
Cím: Kis francia bisztró
Eredeti cím: Mondspilerin /The Little French Bistro
Szerző: Nina George
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalak száma: 384
Megjelenés: 2020. augusztus 04.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634472889
Méret: 208 mm x 135 mm x 31 mm
A főkép az Alexandra Kiadó Facebook faláról származik.
