Japán, élet-halál és egy fehér kimonó

2020. július 27. 06:10 - Carbonari

Könyvajánló - Ana Johns: Nő fehér kimonóban

Reményből, lelkiismeretfurdalásból és szükségszerűségből egészen furcsa madár gyúrható össze, amely ott is talál csipegetnivalót, ahol nincs is semmi. Ki élheti túl a szerelem és a hagyomány pusztító ölelését?

Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent romantikus mű, Ana Johns Nő fehér kimonóban című munkája két időszálon haladva dolgoz fel megtörtént eseményen alapuló cselekményt, azt boncolgatva, mit lehet tenni a hagyományok és a szerelem szorításában kialakult krízishelyzetben. Ahogy haladtam az olvasással egyre beljebb a történetben, bizony, az volt az érzésem, hogy ott és akkor semmit, de semmit sem lehetett csinálni, akármerre lépett is az ember, úgy volt reménytelen az egész alaphelyzet, ahogy van.

Miért is? Először is adott az ötvenes évek Japánja, az amerikai megszállásnak éppen, hogy vége, de még mindenkiben él Hirosima, Nagaszaki, a gajdzsinok bántó fölénye a vesztesek felett és a japánok szemében még ezeknél is kínosabb barbárságuk sem teszi őket elfogadhatóvá vagy szimpatikussá. Azok a családok, ahol valamelyik lány szerelemből vagy erőszak miatt jenkitől gyereket hord ki és nevel fel, elveszíti a közösség minden tiszteletét, mind az anyát, mind gyermekét társadalmilag egyöntetű megvetés sújtja. Ilyen korszakban lesz szerelmes egy tizenhét éves japán csitri, Nakamura Naoko az amerikai Jimmy Kovacba, hovatovább, le is fekszik vele, amelyből áldott állapot lesz. Bár inkább áldatlannak mondja mindenki a feleken kívül, arról nem beszélve, hogy a család jólétének és tisztességének kulcsa lehetne a lány már előre elrendezett házasságával, amibe beleköpni látszik ez az amerikai gajdzsin, akit - naná! - senki sem akar elfogadni a családban. A lánynak pedig, aki eleinte naivitása miatt csoda, hogy megtalálja a saját lábát is egyáltalán, nagyon súlyos döntéseket kell meghozni.

Amíg 1950-es évek végén Naoko saját problémáin agyal, addig a jelenben Tori Kovac édesapja halálos ágyánál várja az elkerülhetetlent. A középkorú asszony félőrülten a fájdalomtól szorongat egy borítékot, amelyet elolvasva úgy érzi, összetört a világa. Hogy az apja, az ő apja elhagyott volna egy japán nőt, akit feleségül vett, és saját gyerekét úgyszintén? Az nem lehet, merevedik le, az ő apja nem ilyen. Nem ilyen és kész. És bár már megbízást adott egy cégnek, hogy ürítsék ki az elhunyt lakását, mert képtelennek érzi magát arra, hogy személyesen csinálja meg, a levél hatására visszavonja a megbízást, és saját maga kezd neki apja holmijai szanálásának. Amit talál, azon annyira megdöbben, hogy minden kapcsolatát mozgósítva nyomozásba kezd, majd Japánba repül, hogy megoldja apja - és kicsit saját életének rejtélyeit is.

A szerző, Ana Johns

Olvastam és olvastam a művet, egyet tudtam valamennyire érteni a szülőkkel, akik valóban látták lányuk kapcsolatának buktatóit, meg nem is, ahogyan a hagyomány diktálta parancsok alapján kívánták lerendezni a keletlezett problémát. Persze, számomra idegen hagyományok, rítusok szerinti cselekedeteket közép-európai, hét évtizeddel későbbi szemmel nézni nem ér, mert képtelen vagyok árnyalt értelmezésre, ami pedig elengedhetetlen az eseményekkal kapcsolatban. Mindenesetre szörnyű világ várt azokra a lányokra, akik kevert fajtájú babákat hordtak szívük alatt.

Érteni véltem viszont Naoko anyja intelmeit: "ha a helyes utat választod, az lesz a sorsod, ha a tévutat, az is a te sorsod lesz. Válaszd azt, amit szeretnél, és készülj fel arra, hogy szeresd a választásodat!" Egy fejtörő is járul az anyjától mondáshoz: a gyerek, aki mindenképpen szeretne okosabb lenni az anyjánál, megfog egy madarat, és markát a madárral a háta mögé teszi. Elhatározza, hogy megkérdezi az anyját, a madár, amit a kezében fog, szerinte él-e vagy sem. A kislány el van szánva arra, hogy az anyjának nem lehet helyes válasza a kérdésre: ha azt feleli rá, hogy él, azonnal kitekeri a madár nyakát, ha meg azt, hogy nem él, kárörvendve elengedi anyja szeme láttára. Az anya azonban homlokát ráncolva elmosolyodik, és csak annyit mond: a válasz a te kezedben van, gyermekem. Naoko anyja is ezzel figyelmezteti lányát: a te döntésed határozza meg saját és kismadárkád (szíve alatt hordozott magzat) sorsát is.
És tényleg.

S amíg Tori Kovac a jelenben megpróbálja kicsomagolni apja másik életét, addig Naoko pontosan tudja, élet, halál mindegy már: minden elmúlik, öröm, bánat, boldogság, mert a reményből, lelkiismeretfurdalásból és szükségszerűségből összegyúrt furcsa madár ott is talál csipegetnivalót, ahol nincs is semmi.

Kicsit sírdogáltam a végén, de mégsem bántam meg, hogy kézbevettem és végigolvastam a regényt.