Érdekes és megrázó jelenséget boncolgat Matilda Gustavsson svéd újságíró Az elitklub című könyvében, amely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg. Mi történt 2017-ben, amikor egy nagy hatalmú ember gazemberségeit leleplezve, végül az irodalmi Nobel-díj 2018. évi kiosztásának elhalasztását is bejelentették? 

A válasz összetett és a Svéd Királyi Akadémiával összefüggő. Az egyik tag, Katarina Frostenson résztulajdonosa a Forum nevű, magas művészeti síkon működő rendezvényközpontnak, amelynek az akadémiától jelentős anyagi támogatásokat járt ki, és ezzel összeférhetetlenség lépett fel akadémiai tagsága és tulajdonlása között.  A helyet férje, Jean-Claude Arnault, vezette, akit több nő is szexuális zaklatással vádolta. Ennél is nagyobb problémát jelent az a tény, hogy megállapítást nyert: Frostenson férje szivárogtatta ki az elmúlt években az irodalmi Nobel-díj nyerteseinek nevét. Ezekbe a vádakba bizony beleroppant a Svéd Akadémia.

Katarina Frostenson és Jean-Claude Arnault

A szerző onnan kezdi történetét, amikor 2017-ben Hollywoodban kirobban a #metoo botrány. Elgondolkozik azon, hogy tulajdonképpen Svédországban is van miről lerántani az addig gondosan helyére igazgatott, mindent elfedő leplet. Jean-Claude Arnault jut eszébe, kultúrális körökben egyre nagyobb a suttogás arról, hogy a kedvére való stílusú lányok, asszonyok közül egy sincs biztonságban: fogdossa, megalázza őket, ajánlatokat tesz nekik, és akár erőszakkal is magáévá teszi őket. Matilda Gustavsson, miután zöld utat kap az újságjától, elhatározza, a felszín alá néz.

Ahogy múlik az idő, egyre több emberhez jut el, akik akadozva, szégyenkezve fejtik fel neki életük Jean-Claude Arnault-tal kapcsolatos emlékeit. Valamennyiben helyet kap erőszak és szexuális zaklatás. Persze az, hogy elmondják életük megalázó élményeit, nem jelenti azt, hogy történetüket valamennyien hajlandók névvel, képpel is felvállalni.

Hamarosan minden rendelkezésére áll a szerzőnek ahhoz, hogy a cikk szabad utat kapjon, de akkor meg az  a kétség gyötri: ki fogja elhinni neki mindezeket?

Jean-Claude Arnault-ról ugyanis tudni kell, hogy irodalmi / művészeti körökben nagy hatalmú ember, aki nagyon jó kapcsolatokat ápol a Svéd Királyi Akadémiával. Felesége eleve tag ott, ami nagy társadalmi presztízst jelent Svédországban, szinte érinthetetlen, ami érintethetetlenség átsugárzik Jean-Claude-ra is. Az általa / általuk igazgatott Forum nevű rendezvényközpont egyenesen szexi, akinek ott nem jelenik meg alkotása, nem hívják felolvasásra a színpadára, nem játssza el zeneművét, nem mutatja meg ott magát, az művészeti szinten nem létezik és kész. Márpedig akárki csak úgy nem juthat oda be. Akit Jean-Claude Arnault nem akar látni a Forumban, annak reszeltek. Plusz, aki Jean-Claude Arnault-nak nemet mond szexuális közeledésére, vagy ellenvetése merészel lenni aktus után az aktus milyensége ellen, azt megfenyegeti, hogy lehúzatja nevét minden művészeti ösztöndíjról. Szóval: ennek a pasinak nem kifizetődő ellenségének lenni. 

Később kiderül, hogy korábban is tettek már feljelentést Jean-Claude Arnault ellen nemi erőszak és / vagy zaklatás miatt, csak elsimították az ügyeket, lehetetlenné vagy nevetségessé tették a vádakat, amelyek tovább erősítették a férfi mindenhatóságát és érinthetetlenségét. 2017-re ez az alak a kulturális élet mindenható császára volt. A cikkek hatására megmozdult a közvélemény, vizsgálatok és feljelentések indultak el, amelynek végén a Svéd Királyi Akadémia átalakult, a 2018-as irodalmi Nobel-díj kiosztását elhalasztották, Jean-Claude Arnault-t pedig a folyamat végén börtönbe zárták. A szerző, Matilda Gustavsson, és akiről lerántotta a leplet, Jean-Claude Arnault

Amíg eljutunk idáig, ezernyi kétséggel, gánccsal, elhallgatással, nevetségessé tétellel, burkolt fenyegetéssel kell szembenéznie Matilda Gustavsson-nak és azoknak a lányoknak, asszonyoknak, akik érintettjei Jean-Claude Arnault vekzatúrájának. A mű többször is nekifut annak érzékeltetésére, milyen vékony jégen jár a nemi erőszak megítélése az átlagembernél, honnantól erőszak az erőszak akkor is, ha eleinte beleegyezőnek tűnik az aktusba a személy, miért a nőket tekintik egyértelműen hibásnak, ha ilyen ügybe belefutnak, miért nem születtek feljelentések az események megtörténtekor, miért csak hosszú évekkel utána és hogyan viselkedik a közvélemény a megerőszakolttakkal szemben. 

Érdekes volt saját benyomásaimat tetten érni a mű olvasása közben. Először is, nem gondoltam volna, hogy érdekelni fog a történet. Az egész #metoo ügytől viszolyogtam, amolyan hagyjanak lógva vele érzésem volt. Holott pontosan tudom, hogy ilyen élethelyzetek előfordulnak, csak magam sosem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, ha valaki odafordult hozzám, hogy hú, de meg..nálak, mert ránéztem, elküldtem az anyjába, és részemről az ügy le volt tudva. Ha fogdosni próbált, pofán vágtam, helyre, időre és személyekre tekintet nélkül. Azonnal és határozottan. Olyan is előfordult, hogy rámkérdeztek: dugunk? Mire kapásból jött a szövegem: én tuti, de hogy te, azt nem tudhatom. Magának a szexualitásnak sem kerítettem soha akkora feneket ÉS jelentőséget, mint amit ezek a hölgyek, asszonyok. Ami nem jelenti azt, hogy nem értem meg őket: nem vagyunk egyformák. 

Sokkal jelentősebb problémának érzem Jean-Claude Arnault hatalommániáját, vagy inkább visszaélését a köré emelt, meg sem érdemelt nimbusznak hatására. Személyesen ismertem (és ismerek) ilyen embereket, akiknek nem volt jó ellenfelének lenni, és miután egybe konkrétan belefutottam és megfizettem naivitásom árát, azóta  - hogy is szokták mondani? Ellenszélben, egy kilométerről, szagáról is felismerem az ilyen személyiséget és lehetetlenné teszem, hogy nekem vagy környezetemnek köze legyen hozzá: messziről elkerülöm vagy (ha muszáj) közelről én teszem hatályomon kívül őt. Mert ha nincs megfelelő környezeti támogatás, hangulat, akarat, akkor az illetővel harcba bocsátkozni merő idő- és erőpocsékolás. Többe kerül nekem, akinek igaza van, idegeskedésben, tehetetlenségben, megalázottságban, mintha óvatosan, akár a pestisest (vagy koronavírusost), elkerülöm. Mert elkerülöm. Sem Don Quijote, sem igazság bajnoka nem vagyok, és kedvem sincs pofonok alá odaállni.

Mert miről van szó? Jean-Claude Arnault évtizedekig uralta, zsarolta a svéd művészeti életet ostoba allűrjeivel, erőszakos természetével, és senki sem hitte el, ha megszólalt valamelyik áldozata, hogy meztelen a király. Ne higgyünk annak, aki azt mondja, hogy ez egyedi eset, a francokat. Mindig vannak ilyen emberek, akik bármilyen módon hatalomhoz jutnak, és megkeserítik környezetük életét. Csak rajtuk keresztül lehet eljutni bárhová, és vagy megalkuszol, vagy elkerülöd őket, mert egymagadban ledönteni primátusukat lehetetlen. Jópár éve hallgattam egy Makovecz Imrével készült riportot, akitől azt kérdezték, miért nem vesz részt építőipari cége állami pályázatokon. Azért, mert "az kurválkodás", hangzott a tömören kegyetlen válasz. Mert annyiért, amennyiért elvárják, hogy elkészüljön az épület, nem lehet becsületesen felhúzni. És neki nem megy a nagy össznépi összekacsintás, hogy a többit majd háromnegyed készültségkor, pótköltségvetésekben benyújtja. Nem érzett magában késztetést arra, hogy a fenti anomáliát megszüntesse, érzékelte, hogy az megenné őt szőröstől-bőröstől, nem hülye, hogy családja és a neki dolgozók egzisztenciáját lenullázza azzal, hogy igazságkeresés közben évekre ellehetetlenítik, de becstelenül sem kívánt eljárni, tehát az egészből - legnagyobb tisztelettel és még nagyobb viszolygással - kimaradt. Elkerülte. 

Mert ezeket a visszaéléseket nagyon nehéz bizonyítani. Arra kell egy bizonyos helyzet, amikor már túllépett minden jóízlést, és / vagy amikor éppen olyan a közvélemény hangulata, hogy érdekli is a probléma, és kellenek elegendő számú becsületes őrültek, akik mindenki helyett elkiabálják, hogy de hülyék vagytok, a király bizony meztelen.

Köszönöm a lehetőséget az Alexandra Kiadónak! 

Egy rossz döntés, egy nagy titok, és egy család, amely mindent elveszíthet...

Mi a különbség igazság és bosszú között?

Kövess minket Facebookon!

Fordította: Haris Ildikó