Legbiztosabban a házastárs tehet tönkre - avagy a szerelem csapásai

2018. július 12. 07:24 - Carbonari

Könyvajánló - Alain de Botton: A szerelem csapásai

Ugye, mindenki ismeri: a szerelem mindent legyőz?
Hát ja, még téged is, ha nem vigyázol.
De mi az a szerelem tulajdonképpen?
(Nem, nem az, amire általában mindenki gondol.)
Ennek és még sok mindennek megválaszolására vállalkozik ez a kötet.

A Gabo Kiadó jelenleg tárgyalt könyvének cselekménye ismerkedés, együttjárás, házasság, szex, szerelem és ezek kihívásai között bonyolódik. Egészen pontosan: mi történik a boldogan élnek, amíg meg nem halnak után. A mű szerzője Alain de Botton, címe: A szerelem csapásai. Tobzódtam benne! Éppen hogy nem vagy alig felnőtteknek biblia, egyéni vagy közös útjukon eltévedő férfiaknak, asszonyoknak tankönyv, mindenki másnak pedig megerősítés abban, amit tudnak vagy tudni vélnek.

Gyakran hallgatok meg ismerős embereket, akik szívzűrtől gyászmunkáig bármilyen problémával fordulhatnak hozzám. Mindig ítélkezés nélkül, segítő szándékkal igyekszem kibontatni velük életüknek azokat az állomásait, amit tévesen címkéznek, ahol valamikor elsiklott valami fontos felett a figyelmük. Végtelenül örülök, hogy ismerőseimnek felelősséggel ajánlhatom ezentúl ezt a művet, mint nálam sokkal okosabbat, felkészültebbet, gyakorlatiasabbat, mankót ahhoz, hogy mi az a romantika, mennyit érdemes belőle komolyan venni, hogyan csaphat be egy futó illat vagy gondolat pillanatnyi ihlete, és hogy milyen fontos helyén kezelni és megfelelően értékelni a rossz történéseket is. Mindig felhívom mindenki figyelmét arra, hogy az önmagával való szembenézés mindenekelőtt komoly és következetes munkát igényel, legtöbbször kemény és fájdalmas végeredménnyel jár. Aztán pedig a folyamat kritikus pontján szemrebbenés nélkül veszem tudomásul, hogy van, aki évekig szóba sem áll velem utána. Rám haragudni sokkal könnyebb, mint önmagát másik útra irányítani a mostani, kudarcokhoz vezető helyett. Eddig egy embert tartok számon úgy, hogy azóta sem beszél velem, az összes többi személy idővel megértette... önmagát és visszatért közénk a jó kapcsolat.

Alain de Botton

Alain de Botton Zürichben született 1969-ben. Több mint tizenöt könyvet írt – egyebek között a Hogyan gondolkodjunk másképp a szexről?-t, A híreket és A filozófia vigaszát –, szép- és tényirodalmat egyaránt, írásai harminc országban kerültek fel bestsellerlistákra. Ő alapította és vezeti a The School of Life nevű londoni szervezetet, amely rendhagyó oktatást kínál a hallgatóinak. Érzékeny és úttörő könyvei a vallástól kezdve a munkán át a szabadidő eltöltéséig számos különböző témát dolgoznak fel.

Ha a You Tube-on beütöd a nevét és amúgy zűrösek a gondolataid, cselekedeteid, továbbá éppen neked való eszmefuttatására találtál, áldani fogod a napot, amikor rábukkantál.
Nem megváltó.
Csak majdnem.

Ez a könyv is ilyen lesz, ezt előre mondom azoknak, akik megoldást keresnek maguknak bizalmatlanság, túlzott ragaszkodás, mindenáron való megfelelés (stb.) vagy több évi együttélés szürkesége és meg nem értettsége ellen. Mellbe fog vágni a felismerés, hogy az összes romantikus regény tulajdonképpen egy nagy rakás hamis illúzió, ami csak álmokban létezik. A valóság mindig más. Valahogy kiderül, hogy nem is olyan egyszerű ismerkedni. És ha mégis, akkor az illető nem is olyan, amilyennek mutatja magát. És ha mégis olyan, akkor később esetleg képtelen vagy elviselni őt 10 percnél tovább, mert olyan szokásai vannak, amelyek rózsaszín ködön keresztül még csak-csak normálisnak tűntek, de négy év múlva (általában addig tartanak ki a hormonok egy személy iránt, többszöri személyes tapasztalat), mire eloszlik a köd: már az is kibírhatatlan, ahogy levegőt vesz.

Mit lehet tenni azért, hogy a tartós együttélés túlélje önmagát?
A regény cselekménye pontosan erre a kérdésre (is) keres és ad választ a kíváncsi kutatónak.

A kapcsolat legapróbb történésétől az évtizedeken át ívelő időkig érzékenyen és húsba vágó szókimondással kíséri végig egy házaspár - Rabih és Kirsten - életének buktatóit, téves címkézéseket, fájó felébredéseket, csalódásokat. Nyíltan beszél arról, hogy milyen téves eszméket képes ébreszteni gyanútlan áldozatokban a romantika, hová vezethet az, hogy mit és miért látunk bele látatlanban a másik emberbe. Értelmezi, hogy a barátok, ismerősök miért a megismerkedés és lánykérés körülményeire kíváncsiak mindig, de azt sosem kérdezik meg: és hogy vagytok a házasságotokban? Talán azért, mert abban sokkal több a buktató. Sokkal több önismeretre, humorra, nyíltságra, befogadásra, megértésre van szükség A Kapcsolatban, mint egy leányregény elején, ahol a megismerkedés zajlott. Megismerkedés sem egyszerű sok ember számára, de kapcsolatban maradni, megtartani még nehezebb, elárulom.

"A kezdet azért kap olyan aránytalanul nagy figyelmet, mert nem úgy tekintünk rá, mint egyetlen szakaszra a sok közül: a romantikus számára itt sűrűsödik össze minden, ami a szerelem egészét tekintve számít. Emiatt sok szerelmi történet elbeszélője egyszerűen nem tud mit kezdeni a párral, miután azok diadalmaskodtak a kezdeti akadályok felett, így végül vagy azt vetíti előre, hogy majd békésen eléldegélnek az egyelőre homályos jövőben, vagy megöli őket. Amit mi szerelemnek nevezünk, az jellemzően csak a szerelem kezdete."

"A romantikus számára egy futó pillantást csupán egyetlen apró lépés választ el a nagy ívű és tömör következtetés levonásától, miszerint a másik fél mindenre kiterjedő választ jelenthet a lét kimondatlan kérdéseire."

"Romantikus hitnek mindig is kellett lennie, de csak pár évszázada tartják többre egyszerű elmebajnál; a lelki társ keresése mint az élet valamiféle értelme csak újabban vált elfogadott tevékenységgé. Az idealizmust mára istenek és szellemek helyett emberi alanyokra szabták át, ez a látszólag nagylelkű gesztus ugyanakkor tiltó és törékeny következményekkel terhes, mivel senki sem képes egy életen át beváltani a tökéletesség azon ígéreteit, amelyeket a másik ember élénk képzelete az utcán, egy irodában vagy a szomszédos ülésen egyszer belelátott."

A tartós együttélés során hullámvölgyek és hullámhegyek váltogatják egymás. Igen, szemre amúgy remek párkapcsolatomban néha meg tudnám fojtani a drágámat, ami fordítva is igaz (mondta, de anélkül is tudom). Ugyanez bármelyik párnál előfordulhat, mint a regény hőseinél is előfordult. Nem minden nap klassz és felhőtlen. Néha bármelyikünkből előtörhet a "rossz gyerek": a nem akarom - a hagyjál most békén ezzel - a nem érdekel - miért? - csak. Amit természetesen kezelni kell, és megérteni, hogy emögött általában félelem, tanácstalanság, rossz kedély húzódik meg. Mindig tudni kell, kinek érdemes most visszahúzódni, csendben asszisztálni a másik hangulatához, hogy legközelebb, amikor ő nyűgös, fáradt és kezelhetetlen, akkor visszakapja társától a megértést és személye tiszteletben tartását. Mert van ilyen. Mert az a kihívások kihívása, hogy úgy viselkedj a másikkal, ahogyan éppen szüksége van rá. Mert nemcsak gyerekeknek lehet rossz napjuk, hanem felnőtteknek is. És ha nem veszed személyes sértésnek, sőt, személyed elutasításának, hanem csak annak, ami: pillanatnyi rossz hangulatnak, ami létezik, akkor nincs is nagy baj. Mert annak címkézted, ami, nem pedig annak, amit félelmed, kishitűséged, önmagad nem kellő ismerete felnagyít és láttat.

"Házasság: két, egyelőre önmagát és egymást is alig ismerő ember reményteli, nagylelkű és végtelenül kedves hazárdjátéka, amivel egy olyan jövőhöz kötik magukat, amelyet képtelenek felfogni, és amelynek részletes tanulmányozását gondosan el is kerülték."

Hogy visszafelé ugráljak: a szerző szerint a lánykérés nem más, mint szakadékba ugrás, a házasságkötés pedig a romantikus fellángolás csúcspontja. Sőt, egyenesen azt állítja, "a házasság vonzereje szégyenletes mértékben abból táplálkozik, hogy milyen kellemetlen egyedül lenni". Nincs kit felhívni, kivel elütni az időt. (Atyaég, de most tényleg? Egészen biztos, hogy ufo vagyok, amikor kiválóan megvagyok önmagamban is? És egyedül sem vagyok magányos?) Változik a világ, házasság kérdésében a régebbi idők egyértelmű szexuális motivációját felváltotta az egyedül lenni vacak érzése. "Az egyedüllét is káros kapkodást, illetve a potenciális házastárssal szembeni kételyek elfojtását és vegyes érzelmeket idézhet elő bennünk. Egy tetszőleges kapcsolat sikerességét nemcsak az alapján kellene megítélni, hogy mennyire boldog egy pár együtt, hanem hogy külön-külön mennyire félnek egyedül lenni."

Nem szükséges állandóan észszerűen viselkednünk ahhoz, hogy jól működjenek a kapcsolataink, mindössze arra kell rájönnünk, hogyan tudjuk alkalmanként jó szívvel beismerni, hogy egy-két területen némileg őrültek vagyunk.

Félelmetes, folytatja a szerző, hogy ma az együttéléshez, elköteleződéshez milyen kevés önismeretre és másik ismeretére van szükségük a feleknek. Pedig, ha igazán sikeres és tartós párkapcsolatra vágysz, előbb önmagad kell megismerned és tisztán látnod, majd pedig azzal a szent elhatározással érdemes kapcsolatba vágnod, hogy tisztelni fogod a másik gyengeségeit, őrültségeit. Enélkül nem megy ám, ha belegebedsz, akkor sem. Ha képes vagy észrevenni a másik gyengeségét, akkor hamarosan azzal is szembesülni fogsz, mekkora kihívás olyannak segíteni, akinek szüksége van rá (ha szüksége van rá egyáltalán, nagy buktató is lehet, ha nem megfelelően fogsz hozzá).

"A szerelmi történetek nem akkor kezdődnek, amikor attól tartunk, valaki nem akar többé látni minket, hanem akkor, amikor úgy dönt, hogy azt sem bánja, ha folyton minket lát; nem akkor, amikor még könnyedén megszökhetne, hanem amikor már szertartásosan megígérte, hogy foglyunk lesz és fogva tart minket egy életen át."

Aztán jön a Mindörökké: a házasság megköttetett, együtt éltek, és két felelősségteljes ember elkezd vitába bonyolódni egy .. nem, nem az élet értelmén, hanem egy tucat poháron, a hálószoba éjszakai temperálásán, egy anekdota előadásán vagy a fürdőszoba megfelelő rendben tartásán. Hamarosan felmerül a kérdés mindkettőjükben: hogy lehet ezt kibírni egy életen át?! És akkor ott a híres, nevezetes duzzogás alfája és omegája: kétségbeesett vágy arra, hogy megértsék, de egyszersmind a másik fél méltatlanságának megnyilvánulása: mi az, hogy meg kell magyarázni neki, hogy hol taposott bele az önérzetbe (számtalanszor elmondtam itthon párkapcsolatom évtizede alatt: nem vagyok gondolatolvasó, és talán mára már ezt akceptálni is látszik a drága...).
Mekkora tévedésben él az a felnőtt ember, aki "azzal a meggyőződéssel nőtt fel, hogy az emberek a jó magaviseletet díjazzák szeretettel, nem pedig az őszinteséget." Jön a gyermek, új problémák, új felismerések, új nehézségek, aztán csak telik az idő a házasságban, öregszünk - és minden életkornak és életszakasznak más és más buktatói és kihívásai vannak. Általában mindegyik fázist csak egyszer élünk át és jó esetben: túl, ehhez pedig nem árt némi tudás arról, hogy mi vár ránk. Erről szól a könyv.

A cselekményt elütő betűtípussal folyamatosan félbeszakítja a szerző értelmezése, hozzáfűznivalója egy-egy történéshez, megismerkedéshez, lánykéréshez, házasságkötéshez, gyermek jöveteléhez, középkorúsághoz és a kapcsolat öregedéséhez. Értő, értelmes, helyenként provokatív könyv, ha képes vagy nyitottan hozzáállni a tartalomhoz, könnyen olvasható és saját élethelyzetre lefordítható mű.