Egy igazán szenvedős társasjáték - Civilization

2018. augusztus 18. 07:30 - Arthur Arthurus

Bevallom őszintén, soha egyetlen egy percet nem játszottam a számítógépes Civilizationnel. Sem az elsővel, sem a hatodikkal, egyikkel sem. Ennek ellenére amikor 2010-ben megjelent a társasjátékos változat, szinte azonnal meg is vettük párommal. Aztán egyszer játszottunk vele, végül sokáig - nagyon-nagyon sokáig - nem került elő. A hétvégén ez változott.

Igazából éveken át maga a játék nem is volt nálunk, kölcsönadtuk egy barátomnak, ahonnan nemrégiben talált haza. A nyár alapvetően nem igazán a társasjátékok ideje: későn sötétedik, ezer kinti dolgunk is van a kertben, meg egyéb jobb dolgunk, mint leülni, és hosszú órákon át társasjátékozni. Persze néha előkerül egy-egy gyors, egy-másfél óra alatt lezavarható játék, de még az is ritka. Jellemzően télen, amikor kint hűvös van, semmi kerti munka, egy jó hétvégi ebéd után van időnk és kedvünk elővenni egy vaskosabb, 3-4 vagy több órás darabot. Most kivételt tettünk, és az újra hazatérő Civilization társasjátékkal megpróbálkoztunk. 

Kezdjük ott, 2010-ben, a megjelenésekor egyetlen egy próbajátékot játszottunk, aztán félretettük. Most, így nyolc év távlatában nem csoda, ha azzal kezdtük a játékot, hogy elolvassuk a szabályzatot. Ez a játék egy szörnyeteg egyébként. Annyi jelző, annyi szabály, annyi minden, hogy 16 óra körül el is kezdtük a tényleges játékot, amikor olyan 14:15 körül kezdtük kipakolni. Persze ez azért is húzódott el ennyire, mert semmire sem emlékeztünk a szabályokból már, de akkor is sokatmondó, hogy 18-20. oldal környékén kezdődik a tényleges játékleírás, előtte csak a setup. Hadd tegyem itt hozzá, hogy a szabálykönyv felépítése számomra egy csöppet logikátlan, az elején leírja a pontokat, és egy picikét részletezi őket, de persze pont a lényeget nem írja le, csak közli, hogy az xy oldalon olvashatunk erről bővebben, odalapozva meg egy elég hosszú leírást találunk. Végigrágva az egészet végül rájöttünk, hogy maga a játék előkészítése nagyjából maximum negyed órát venne igénybe, és ebbe beletartozik, hogy minden a helyére kerüljön, hogy tekintettel legyünk egy kicsit az OCD-mre is, és ne álljanak ferdén a táblák egymáshoz (és a szőnyeghez) képest, stb. Szóval a szabályok annak ellenére, hogy sokrétűek, mégis egyszerűek, ha már egyszer átrágtad magad a szabályzaton, és megértetted (vagy kétszer-háromszor...).

Szóval némi huzavona után elkezdhettük a tényleges játékot is, párom (random sorsolással) a rómaiakkal, én pedig az oroszokkal indultam hadba. Alapvetően négyféle győzelmi lehetőségünk van: technológiai, kulturális, katonai és gazdasági. Talán mondanom sem kell, hogy engem alapvetően a kulturális vagy technológiai győzelem érdekel, a katonai rész csak annyira, hogy meg tudjam védeni magam. A Civilization egy olyan játék, amelyben nincs kockadobás, mégsem tisztán a stratégia számít. Lényeges, hogy a sereged milyen erős, és az random dől el, hogy a leggyengébb gyalogosod 1, 2 vagy 3 erővel rendelkezik, és ez bizony nem mindegy. Random dől el, hogy milyen kulturális kártya van a kezedben, és az is, hogy a legyőzött harcias falvak jutalmaként mit kapsz. És sajnos Fortuna ebben a játékban nem állt mellém.

Véletlenszerűen döntöttük el, melyikünk melyik néppel legyen: párom római lett, Caesart húzta, én pedig az oroszokkal nyomultam, Nagy Katalinnal (az anakronizmustól tekintsünk el). Sajnos az oroszok nem a kulturális győzelem bajnokai, ellenben nagyobb a seregük kezdetben, mint másnak. Ez most nem az a játék, amit lépésről lépésre részletezni fogok, csupán kiemelek néhány szerencsétlen momentumot:

- először is, a legelső falu, amit megtámadtam, rögtön két sereggel, hogy biztos legyen a siker, lazán megsemmisítette a két seregemet, ugyanis gyalogosból, lovasból és íjászból is sikerült a leggyengébbet kifognom, ők pedig egyesével is erősebben voltak jóformán. Ezután a játék végéig nem is zargattam azt a falut inkább.

- aztán sikerült olyan techfát építeni, hogy a kulturális győzelem elérhető közelségbe kerüljön, ekkor realizáltam, hogy igazából már csak 3 fejlesztés hiányzik a technológiai győzelemhez, míg páromnál öt. Sajnos erre ő is ráeszmélt, és sikerült olyan kulturális kártyához jutnia, amelynek felhasználásával elveszítettem a három kör óta gyűjtött pontjaimat, ám nem használhattam fel fejlesztéshez - nekem sajnos nem volt ezt semlegesítő kulturális kártyám.

- párom levert egy hozzá közeli harcias falut, a jutalma pedig egy nukleáris jel lett, vagy nem tudom, hogy hívják, a lényeg, hogy ha megvan a kellő fejlesztés, annak az elköltésével atomot dobhatott egy ellenséges nem fővárosra. Meg is tette, lerombolta a második városomat, amely a fő kulturális pontbevételt biztosította számomra. Ezek után már csak 2 kör kellett neki, hogy technológiai győzelmet arasson, nekem ennél többre lett volna szükségem.

Miután leatomizálta a városomat, konstatáltuk, hogy győzött, majd el is kezdtük elpakolni a játékot: bőven 20 óra elmúlt már, vagyis több, mint 6 órán át nyúztuk a játékot meg tettük tönkre a lábunkat-fenekünket a földön fetrengve, meg pakoltuk arrébb az állandóan a térkép közepére befeküdni vágyó macskákat. Oké, ebből a hat órából legalább 20 perc összesen a macskák arrébpakolásából, a nekik való hely kialakításából, és az általuk arrébpakolt/ellopott térképelemek visszapakolásából állt. Sajnos így is kimaradt néhány elem, pl. totálisan elfelejtettük mindketten kihasználni a saját népünk adta előnyöket, pedig ha ezt végig észben tartom, jó eséllyel én győztem volna, méghozzá technológiai győzelemmel. 

Jó játék a Civilization társas, de túlságosan komplex, a szabályzata túl bonyolult, túl sok apró token van hozzá, és bár azt az érzetet kelti, hogy tökéletesen hiányzik a szerencsefaktor, mégis becsapós dolog ez, mert nagyon is ott van az, csak nem kockadobás formájában. Egy kezdő gamernek semmiképpen nem ajánlatos, maximum az egyszerűsített játékmenettel - de az sem egyszerűbb sokkal. A szabálykönyv ráadásul csak bonyolítja az egészet, nem tartom logikusnak a felépítését abszolút, és nagyon hosszú. A játék grafikája szemet gyönyörködtető, szép, színes, hangulatos, gyönyörű a térkép, a kártyák is sokfélék, egyediek, jó minőségűek, de a műanyag figurák szörnyűek, rontják az összképet, a színük sem szép. Nincs belőlük sok, ennyiért elfért volna a dobozban néhány szép fémbábu mondjuk, vagy akár fa. Sosem próbáltuk a négyjátékos verziót, de azt mondják, az a legkiegyensúlyozottabb, és csak apróságok döntenek abban - vagy a személyes ügyesség, stratégia -, hogy ki lesz a győztes. Két játékos esetén ez az egyensúly egy picit jobban megbomlik, igaz, elég a játék közepén egy szerencsés fordulat, pl. egy nukleáris támadás lehetősége, és máris fordul a kocka. 

Még mindig nem tiszta minden a szabályokat illetően, de ma visszavágó, és próbáljuk többször elővenni majd, hogy ne kopjon, amit más tudunk. :) Nekünk az eredeti, angol verzió van meg. Nem néztük a magyart, de több egybehangzó vélemény alapján az alapanyagok minősége láthatóan sokkal rosszabb, mint az eredetinek, bár a fordítás nagyon jó. Lehet, hogy hamarosan befigyel egy kiegészítő ehhez is nálunk? Hát, majd kiderül. :)

Érdekel egy jó kis stratégiai kalandjáték? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8214175785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása