Lilla, aki épphogy betöltötte a 18. élvetévét, hosszú évek óta súlyos beteg. Csontrákban szenved, ami már áttéteket képzett a tüdejében is. Gyógyíthatatlan. Az édesapja mindent megtesz érte, amióta csak kiderült, hogy örökölte édesanyja betegségét: 11 éves korától kezelésről kezelésre hordja, műtik, hol jobban van, hol rosszabbul, a kemoterápia hatására a haja is kihullott korábban. Van egy nővére, aki főiskolán jogot tanul, akinek az az álma, hogy a rászorulóknak segítsen. A család megtört, amikor gyerekkorukban meghalt a lányok édesanyja. És tönkrement, amióta kiderült, hogy Lili is beteg, és nem úgy tűnik, hogy javul az állapota. Apa és legidősebb lánya eltávolodott egymástól, és Lili feladata, hogy élete utolsó heteiben ismét összehozza a családot.

Ehhez segítséget is kap, mégpedig egy (sajnos csak elméletben létező) gyógyszer, a Fortepex segítségével. Ezt a gyógyszert olyan gyógyíthatatlan betegek kapják, akiknél semmi esély a javulásra, gyógyulásra, és akiknek már több szenvedést okoz az élet, mint örömöt. Olyan 18. életévüket betöltött személyek, akik tökéletesen képesek felelősségteljes döntést hozni, és akik tisztában vannak vele, hogy mi a gyógyszer hatása. Ez a gyógyszer ugyanis megöli őket. Gyorsabban, mint egyébként meghalnának, 6-8 hét alatt. De emellett visszaadja a betegek életerejét is, megszabadítja őket a fájdalomtól egy pár hétre, úgy fejezhetik be az életüket, hogy teljesítették a bakancslistájukat, hogy elköszönhettek a szeretteiktől, hogy néhány hétre, a sok évi szenvedés után, egy kicsit élhetnek, egy kicsit boldogok lehetnek. 

Lilinek is van bakancslistája. És neki sincs már esélye. Sok dolog kimaradt az életéből, de az utolsó heteiben megtapasztalhatja a szerelmet is, noha "eldobja" magától, és esélyt kap arra, hogy teljesítse a bakancslistáját, az apróbbakat és a komolyabbakat is, esélyt kap arra, hogy rendbe hozza a családját, kibékítse két utolsó szerettét, velük töltse, boldogan ezt az időszakot, ami még hátra van. És közben megismerkedik a 19 éves tehetséges fotós sráccal, Noellel is...

"– Képtelenség mindenkinek megfelelni. Nem tudsz olyan döntést hozni, vagy olyan munkát alkotni, amivel mindenki elégedett lenne. Ez van, fogadd el!"

Noha megvan Rácz-Stefán Tibornak egy másik, korábbi könyve is, mégis ez volt az első, amit olvastam tőle. És azt kell mondanom, hogy végre találtam egy olyan kortárs, "szórakoztató" irodalomban alkotó magyar szerzőt, akinek maradéktalanul élveztem a könyvét, annak ellenére, hogy több alkalommal is a könnyeimbe fulladtam majdnem! A szereplők kidolgozottak voltak, fejlődni is képesek, és a történet dramaturgiája is teljesen rendben van. Épp erről beszélgettünk a minap néhány baráttal, hogy nagyon sok szerző (és sokszor ez igaz a magyar szerzőkre is) egyszerűen képtelen normális dramaturgiát felépíteni, hihetetlen és hiteltelen dolgok történnek, istenadta szerencsés fordulatok, miközben a karakterek egydimenziósak maradnak és sehová sem fejlődnek, hiteltelen a viselkedésük. És aztán néhány napra rá jön Tibi, és ránk cáfol. :) Sok ilyen kellemes csalódást még! Persze itt is volt néhány olyan dolog, ami szerintem egy kicsit eltúlzott vagy elsietett volt, de alig 1-2 ilyen akadt, és ezeket simán elnyomta az, hogy logikai bakit (végre) nem találtam, hogy az apa, a beteg lány, és a beteg lány mellett felnövő nővér is saját személyiséggel rendelkezett, ráadásul hitelesen ábrázolva mindazt a pusztítást, amit a sajátságos helyzetük okozott. Nagyon tetszett Lili racionális és bölcs gondolkodásmódja, ami talán nem vall egy 18 éves lányra. Egy egészséges 18 éves lányra nem. De egy olyan lányra, aki mindazokon keresztül ment, mint amin Lili, teljes mértékben illik. Az a szeretet, ahogyan a világhoz áll, az, hogy önzetlen tudott maradni, példaértékű. Noel karaktere is teljesen rendben volt, szerethető és tehetséges fiú, aki még nem is sejti, mi áll előtte.

"A pillantásom az orrom előtti fehér gomolygásra esett. Újra kifújtam a levegőt, és láttam, hogy a lélegzetem átlátszó párafelhője felszáll az ég felé. Utánakaptam a kezemmel, mire szétfoszlott az egész. Vettem egy nagy levegőt, ismét kifújtam, és miközben az emelkedő párapamacsot néztem, egy kínzó gondolat jutott az eszembe. 
Vajon a halálom után a lelkem is így távozik majd belőlem? 
Csak egyetlen lélegzet volt az egész életem?"

Tibi és a könyve :) A kép forrása: Aranymosás Irodalmi magazin interjúja

És hadd emeljem ki külön azt az empátiát és racionalitást, amivel Tibi a betegséghez állt, ahogyan leírta, ahogyan közel hozta, hol szívet tépően fájdalmasan, hol maradéktalanul tényszerűen. Végezetül csak annyit: léteznie kéne egy olyan gyógyszernek, mint a Fortepex. Léteznie kéne a törvényes eutanáziának. 

"Élni akarok! 
Úgy, mint mások: odakint, a nagyvilágban, a barátaimmal és a családommal körülvéve. Az élet nem lehet a kórházi vegetálás, a műtétek és a kezelések végeláthatatlan sora."

Köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak! (Az egyébként gyönyörű) borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron a kiadó oldalán, nem fogjátok megbánni!

Tibi blogját, a Sorok között blogot ide kattintva éritek el.

Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret...

Kövessetek minket Facebookon is!