Érthetetlen, nem? 
Kálvária - szenvedéstörténet - és boldogság. 
Felfoghatatlan. 
Vagy nem? 
(A képen a bácsszenttamási Kálvária látható.) 

A Magvető Kiadó hetedikként a Zsebkönyvtár kiadásban megjelentette Gion Nándor Virágos Katona című művét. A sorozatban meg fog jelenni - remélhetőleg - Gion Nándor többi könyve is, hiszen a Virágos katona az első abban a sorban, amely az író a bácskai Szenttamás település életét mutatja be (ma Szerbiában található a település, neve Srbobran).

Szenttamáson az élet nem nagyszerű, nem gondtalan és sokszor nem is élet, legalábbis mai mércével mérve. Hja, a tizenkilencedik század végén,  huszadik század elején a végeken  nem volt fenékig tejfel a kisebbségi nemzetiségi lét. A boldogulás pénz nélkül bajos volt, a földesúri-nemesi virtus, szegénység, tudatlanság, hagyományok csontig való betartása és betartatása, konfliktusok készakarva történő keresése és azok testi erőszakkal való megoldása a mai többé-kevésbé normális embernek rettenetesen furcsa, főleg, ez utóbbi, a sorozatosan kiprovokált és végigvitt verekedések sorozata.

Bácska, ahová ez a kis falu, Szenttamás tartozik, akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, és mint minden rendesebb faluban, itt is volt egy Kálvária. Tudod, mi az a Kálvária? Jézus szenvedéstörténete 14 stációban. A szenttamási Kálvárián szerepel egy virágos katona, aki korbácsolja Jézust. Bármilyen profánul hangzik is, a történet egyik főhőse, Rojtos Gallai István, még gyerekként felfedezi, hogy a virágos katona... boldog. Minden ember megveti, aki látja őt a képen, és mégis boldog. Hülye ez? vagy hogy is van ez? - vonul végig életén a kérdés. Hogy lehet boldog valaki, aki korbácsolja Jézust?

Sok mindenen kell keresztülmennie, amire megérti többé-kevésbé ezt a virágos katonát. El kell veszítenie ártatlanságát ahhoz, hogy felfogja a felfoghatatlant. Ki kell törnie a Nagy Háborúnak, meg kell járnia a frontokat ahhoz, hogy képes legyen megbecsülni azt, ami békét és nyugalmat hozhat kaotikus életébe. El kell veszítenie saját, külön bejáratú Édenét, hogy később képes legyen összefoltozva is élvezni azt, ami megmaradt belőle. Ott a barátja, aki folyton elgondolkodtatja és egyben taszítja is: Csoszogó Török Ádám, akinek megvan a magához való esze, akiben nem teng túl az erkölcsösség, főleg, ha saját megélhetéséről van szó - az már más kérdés, hogy mit ér el vele végül. Mindennek ellenére sosem boldog, mindig eszi valami kívánság.

Vagy Gilike, a másik szereplő, aki képes visszavonulni saját fejébe az ujjaival játszva, élhetetlen, ugyanakkor mégis boldog. A molnár, Stefan Krebs, aki szintén sajátos módszerekkel operál, hogy boldoguljon, és akinek  megvan az a tulajdonsága, hogy képes engedni, belátni, amikor nem tehet mást az események sodrában.

Az egész könyv óriási boldogságkeresési eposz, ahol alig történik valami, aztán mégis hömpölyög a mű és nem engedi letenni magát. Megtanítja a látni vágyót arra, hogy a boldogság nem egyetemleges. Hogy a virágos katona is lehet boldog Jézust korbácsolva, mert a helyén van. Rézike is lehet boldog, hiába vaskos leányzó, ha van, akinek tetsszen. Törökádámok sosem lesznek boldogok, mert képtelenek megelégedni azzal, amijük van, soha, de soha nem tudnak megülni a seggükön és öt percig elgyönyörködni abban, ami nekik jutott szerzéssel vagy bármi mással. Mindig konspirálni, epéskedni és fortyogni fognak, ha másnak többje van, mint nekik. 

Kíváncsian várom a következő részt, biztos vagyok abban, hogy ezzel nem vagyok egyedül.