Tragédia a Józsefvárosban

2018. október 25. 00:33 - Carbonari

Könyvajánló - Fejes Endre: Rozsdatemető

nyomor.jpgNe rezzenj össze, nem ma, nem itt, nem így, 
de a többi stimmel. 
A Nagy háború után két generáció küzd a mindennapi 
betevőért, a túlélésért: ahogy lehet. 

A Magvető Kiadó Zsebkönyvtár sorozatában nyolcadikként jelent meg Fejes Endre Rozsdatemető című műve. Racionális, kegyetlen látlelet a Nagy Háború utáni  munkáslét kilátástalanságáról, léleknyomorító lehetőségeiről a Horthy korszakban. Racionális, néhány mondata miatt konkrétan csodálkoztam azon, hogy Aczél elvtárs hagyta megjelenni a szocializmus időszakában.

Bár a mű először 1962-ben jelent meg (szintén a Magvető Kiadónál), jómagam pedig túl vagyok már az ötvenhárom évemen, még sosem került úgy a kezembe a könyv, hogy el is olvassam. Az író nevét ismerem, a kötet címét úgy szintén, de mégsem lett ellenállhatatlan vágyam arra, hogy belekukkantsak. Most, hogy recenziós kötetként hazajött hozzám, adtam neki egy lehetőséget... aztán az első pár tucat oldal után leragadtam a cselekménynél.

Kegyetlen látlelet a nyomorról, túlélésről, humánumról, szelídségről, az emberi lét elviselhetetlenségéről és vad indulatokról. Egy fiatal pár kerül össze a semmire és alapítanak családot némi segítséggel. A férj (Hábetler János) szelíd, halk szavú, első a családja, mindent - bármit - hajlandó megtenni a nyugalomért és családjáért. Középszerű, nem harcos fajta, csak hagyják élni, csak hagyják békén, ennyi a vágya. Nem pipogya, csak racionalista. A feleség (Pék Mária) éppen az ellentéte, józan bolond, aki nem ismer se istent, se embert az igazsága mellőzésekor, a családnak sok baja lesz még ebből és ezért. Ugyanakkor mindig helyén az esze, még ha sokszor elviselhetetlen is családja számára ez vehemencia, amivel éli az életét.

"Fejes Endre egész életművében makacsul ragaszkodik ahhoz a megválaszolhatatlan kérdéshez, fejes.jpgamelyet már első novelláiban feszeget: felelős-e az ember azért, ha a létfeltételek szorításában beszűkül, és lassan elveszíti emberi értékeit? Elbeszéléseiben és regényeiben azokat a konfliktushelyzeteket ábrázolja és próbálja általános érvényű példázatokká formálni, amelyeket szűkebb hazájában, "az ezerszer áldott nyolcadik kerületben" mindennaposaknak ismert meg. Munkások és kispolgárok sikertelen élete, az öncsalás és a szerepjátszás módozatai, értékek lassú pusztulása bontakoznak ki történeteiben; érték és létezés konfliktusát példázva és a szabadság lehetőségét keresve a szükségszerűségek világában.

Tudatosság, szabadság és társadalmi determináció problémájának maradandó értékű megfogalmazása a 
Rozsdatemető. Az ember kiszolgáltatottsága csak a gondolkodás által győzhető le – ez a könyv Pascaltól való mottó-idézete. De a gondolkodás hiánya nem éppen a kiszolgáltatottság következménye-e? Eljuthat-e a tudatosságig a körülmények szorításában élő ember? – veti fel a kérdést a Rozsdatemető írója."

http://mek.oszk.hu/02200/02227/html/03/871.html

Negyven év történései nyomvonalán halad a cselekmény, 1920-tól 1960-ig. Közben történik még egy világégés és a Nagy Háború I. világháborúvá fokozódik le, emberek születnek és meghalnak, élnek, szeretnek és gyűlölködnek, mindezt a Józsefvárosban, talpig szegénységben, elnyomásban. Lehet-e embernek maradni szűkös lehetőségek szorításában? Csele Julik, Seres Sándorok, Sápadt Bélák színesítik a képet, akik akár ma is velünk élhetnének, mert tökéletes sztereotípiái ők az egyszerű, minden vackot magukévá tévő, néha kallódó, máskor törtető embereknek. Mindenesetre a Hábetlereknek a felszabadulás sem hozott igazi kitörési lehetőséget a szegénységből. Ifjabb Jani sem tudja, mit tegyen anyja dühkitörései, a rendszer ellentmondásai és a mindennapi nyers, küzdelemmel teli élete ellen. 

Mígnem egy nap megöli volt sógorát.
Egyetlen ökölcsapással.
A munkatársai egyértelműen azt állítják, hogy a Jani nem gyilkos fajta. "Csak néha ordít, megbántja az ember önérzetét. Aztán meg szégyelli magát."
Egy riporter, aki meghallotta ezeket a szavakat, úgy dönt, írni fog erről az esetről. Ekkor még nem sejtette, hogy egy egész család életét, negyven évét kell górcső alá venni ahhoz, hogy bármit is képes legyen megérteni és megértetni az olvasóval.

rozsda.jpg

 

 



A kötetet a Magvető Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet itt is köszönünk!

Szeretnél többet megtudni a könyvről? A borítóképre kattintva kedvezményes áron elérhető!

Tetszett, amit olvastál? Akkor kövess minket a Facebook-on is!

Lehet lélegezni! Érdekel? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3814318509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása