"Az igazi magabiztosság 
abban gyökerezik, hogy 
képesek vagyunk feltétel nélküli 
barátságban lenni önmagunkkal."  (Pema Chödrön) 
Honjok - az egyedül élt élet művészete. Ez egy könyv. Egy régi-új életforma.
Egy életfilozófia. Egyedüllét vagy magány? Énidő csodás eltöltése, önmagunk megismerése
vagy kétségbeesés, unalom, szomorúság?

Az egyedülléthez bátorság kell, kezdi a Bioenergetic Kiadó gondozásában megjelent kötet fedlapján belül a Honjuk - Az egyedül élt élet művészete című könyv szerzője, Francie Healey, és hajlamos vagyok ezzel egyet is érteni. A mű az önreflexió útja, ami szelíd kérdésekkel és megfigyeléssel befelé, önmagunkba vezet. Az egyedüllét, az önértékelés és a belülről fakadó szabadság témáin keresztül megismerhetjük igazi énünket, vágyainkat és igényeinket. Ezen az úton felfedezhetjük az önmagunkhoz tartozás ajándékait, növelhetjük önbizalmunkat és mélyebb lelki békére lelhetünk.

A honjok (ejtsd hondzsuk) kifejezés 2017-ben vált felkapottá a dél-koreai ellenkultúrában, amikor fiatalok tömegei kezdték él hashtagként használni saját maguk és tevékenységeik jellemzésére. A hon a honja szó rövidítése (egyedül), a jok pedig törzset jelent. A szó jelentése tehát egyszemélyes törzs. Általában egyedül szeretik végezni tevékenységeiket, a lehető legtöbbet igyekeznek kihozni függetlenségükből. Elutasítják Dél-Korea elfogadott társadalmi értékeit, amelyek az egyén felé helyezik a közösség szükségleteit és vágyait, nem alapítanak hagyományos családot, és egyedül, saját feltételeik szerint élnek. 

Ez természetesen egy olyan  országban, ahol a jelenlegi idősebb korosztály fiatalon házasodott, kiveri a biztosítékot, mert vérvonaluk folytatását várják az ezredforduló körül születettektől, és valós a félelmük, mert napjainkban 100 nőre 95 gyerekszülés jut - ami igen kevés. Persze, a folyamat alatt a dél-koreai fiatalok óriási frusztrációja fedezhető fel: miután évekig küszködtek egy renyhe gazdaságban, amelyet munkalehetőségek és a társadalmi mobilitás hiánya jellemez, kétségbeestek, hogy egyszerűen nem jutnak ötről a hatra, erre nem lehet családot alapítani. Nem segít a dolgon az ország kettéosztottsága, az általános korrupció, a politikai labilitás, az állandó fegyveres fenyegetettség és a kötelező sorkatonai szolgálat sem. Ez a folyamat - persze, kialakulásuk okai nem pontosan fedik egymást - az Egyesült Államokat és Svédországot  is jellemzi.

Mi a különbség a magányos és a honjok között? Sorolom:

Persze, az igazság valahol a kettő között van - már szerintem. Azt vallom, hogy léteznek olyan valóságok, amikor a csoport érdekei az elsők, akkor is, ha azok nekem hátrányosak, és léteznek olyan igazságok is, amikor az egyén érdekei kellenek, hogy elsők legyenek a társadalmi érdekek felett. Mindenesetre valódi egyedüllét nélkül lehetetlen komoly munkát végezni, és ezt nem csak én gondolom így, hanem korábban már Picasso is megmondta. Az  egyes egyének felfogásában természetes gondolat, hogy nem vállalnak gyereket, családot akár önzőségnek is látszhat, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni az ösztönökről sem: ha egy nő gyereket akar, és termékeny, a hormonok a többit elintézik. Nem véletlen, hogy valahogy elsikkad az áldott állapottal és a gyerekneveléssel kapcsolatban megjelenő valamennyi felmerülhető gond és probléma, hiába napjainkban kendőzetlenül ott az igazság (egyik fele) kommentekben a tündi-bündi babaképek alatt, és szabad már nyilvánosság előtt is beszélni olyanokról, hogy szülőnek és anyának lenni nem mindig azonos a lánykori rózsaszín álmokkal - a hormonok felülírják, és jól teszik. 

Amikor megismered önmagad - és ez nagy szó ám! - akkor fogsz tudni működni a társadalom részeként, addig csak ideológiák és megélhetések mentén tébláboló bábu vagy. Gyakran szoktam  mondani, hogy a nagy átlag az országban érzelmekben és realitásokban megragadt középiskolás fokon. Minden, ami kilóg, ami nem olyan, amilyennek a társadalom meghatároz, amit az utca embere elfogad, ami nem fér bele a közismert ideákba, az minimum gyanakvásra ad okot, ha nem egyenesen rossz, mert nem olyan, mint ő. Ma vitába keveredtem egy idősebb hölggyel egy komment erejéig, aki sérelmezte, hogy nem találom finomabbnak a gyerekkori sparhelt platniján megpirított kenyeret a mostani kenyérpirítómban elkészített pirítósnál. Mert, hogy az igen nagy baj. Visszakérdeztem, hogy ugyan kinek nagy baj ez? Mintha csak egyetlen igazság létezne a földön, az övé és punktum. Ugyanez a meglátásom a honjok mozgalommal kapcsolatban is. Tegyék, csinálják. Az állam meg tegye vonzóvá a családot, a gyermekszüléseket, támogassa őket, és mindjárt árnyaltabb lesz a kép, mert neki meg ez a dolga.

Gyakran olvasok főleg hölgyek által látogatott weboldalak provokatív kérdései alatt olyan kommenteket, amelyek kétségbevonják az alatta sorakozó kijelentések valódiságát, miszerint idősebb, fiatalabb lányok, asszonyok szerint nincs abban semmi, hogy egyedül vannak, kifejezetten élvezik a nem társas idejüket, és azt is kifejtik, hogy az egyedüllét nem feltétlenül azonos a magánnyal. Lehurrogják őket, savanyú a szőlővel érvelnek, el sem tudják képzelni, hogy valaki képes úgy jól érezni magát, hogy nem él senkivel sem együtt. Pedig van ilyen. Sőt, helyesebb, ha úgy írom: ilyen IS van. Mert nagyon nem mindegy, hogy kiteljesedett egyedüllétről vagy kényszer szülte magányról beszélünk, és a kettőt összemosni vagy összekeverni sem érdemes. 

Nem feltétlenül önző álláspont, amikor az egyén hosszabb-rövidebb időszakokat egyedül tölt, és otthonában kiválóan megvan magában, de ugyanúgy barátkozik, segítőkész másokkal, imád kirándulni, moziba, színházba vagy múzeumba járni, akár egyedül is - vagy kialakított magának olyan baráti kört, akikkel ezt gond nélkül megteheti. Sok aspektusa létezik a kérdésnek, amelyet számba vehetünk annál, hogy ki miért szeret(ne) egyedül lenni az otthona falai között:

- háborítatlan nyugalmat akar alkotómunkához, pihenéshez, vagy csak úgy,
- nem szereti a nyüzsgést maga körül,
- ismeri magát annyira, hogy tudja, ő egyedül sem magányos soha,
- megelégelte partnerei, felnőtt gyerekei kiszolgálását és inkább egyedül van, mint bárkire mosni, főzni, takarítani,
- szereti meghatározni, mikor, ki jelenhet meg otthonában, 
- éppen ilyen időszakot él meg, ami viszont nincs kőbe vésve, bármikor - megfelelő partner esetén - hajlandó teret adni másnak is az életében és otthonában, de ez nem jelenti azt, hogy görcsösen keres vagy rosszul érzi  magát a bőrében az egyedüllét miatt,
- és még számtalan változó árnyalhatja a kérdésre adható válaszokat.

Persze, gondolom én mindezeket innen az étkező asztalomnál, laptopon pötyögtetve. Mindenesetre érdekes olvasmánynak tartom a könyvet, amely nem meggyőzni akar az egyedüllét hasznosságáról, csak segít megérteni és megértetni azt az érzést, hogy önmagunk ismerete a legfontosabb, és semmi baj sincs azzal, ha rövidebb-hosszabb időtartamokra inkább egyedül lennénk, mint kapcsolatban. Ehhez sok elméletet felvonultat, gyakorlati megoldásokat javasol, teszteket kínál fel, hogy való-e az olvasónak is az ilyen fajta élet. Ez a könyv arra buzdít, hogy megismerkedjünk az „egyedül, de nem magányosan” érzésével, és rájöjjünk, kik is vagyunk valójában. Segítségével megélhetjük az egyedüllét szépségét és lehetőséget teremthetünk belső gazdagságunk kiteljesítésére.

A kötetet  a Bioenergetic Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Fordító: Kovács Zsuzsa

Tetszik, amit olvastál? A képre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

A gyógyító jóga kézikönyve

Cím: HONJOK - Az egyedül élt élet művészete
Szerző: Francie Healey
Kiadó: BIOENERGETIC KIADÓ
Oldalak száma: 160
Megjelenés: 2020. szeptember 07.
Kötés: Kartonborított, ragasztott
ISBN: 9789632914343
Méret: 210 mm x 148 mm x 10 mm