A könyv főszereplője és narrátora Csonti úr, egy kedves, 6-7 éves keverék kutya, aki Willy G. Christmas, egy hajléktalan, 40-es éveiben járó férfi társa. Gazdájával útnak indulnak a messzi Baltimore-ba, hogy megtalálják Willy egykori irodalomtanárát.
Ám Willy beteg. Csonti úr már jóideje hallja a zörejt a tüdejében, és tudja, hogy nincs sok hátra. De Willy nem volt mindig hajléktalan. Willy Gurevitch lengyel zsidó bevándorlók gyermeke, aki sosem volt valami jó tanuló, ám az irodalomtanára, aki mindössze egyetlen évig tanította, felkeltette benne az érdeklődést az írás iránt, dicsérte és bátorította őt. Miután a tanárnő elköltözött, hosszú évekig rendszeresen leveleztek, ám már tizenkét éve megszakadt közöttük a kapcsolat. Willy, aki sosem hitt a jóságban, mindig kinevette a télapónak öltözött embereket, utálta az ünnepet is, drogfüggő lett, végül egy elmegyógyintézetben találta magát.
"Csonti úr fogalmai szerint a kutyaboldogsághoz több kellett, mint az a tudat, hogy valakinek hiányzol. A nélkülözhetetlenség tudata is kellett hozzá."
Miután innen kiengedték, visszaköltözött az anyjához - az apja már meghalt -, és hol ivott, hol írt. Aztán egy napon a tévén át egyenesen hozzá szólt a télapó, egy jó órán keresztül szidta őt és az életről beszélt, és Willy innentől átszellemült, még magára is tetováltatott egy télapót, anyja nagy bánatára. A nevét pedig Willy G. Christmasre változtatta. Szerzett magának egy kutyát is, ő Csonti úr, és csavargott, oldalán a kutyával, néha hónapokig, de télire azért hazament. Egészen az anyja haláláig - onnantól hajléktalanná vált, de az írást sosem hagyta abba.
Kettős céllal indul el Baltimore felé - meg kell keresnie a szeretett irodalomtanárát, hogy rá hagyja az írásait, amik többnyire középszerűek, de biztosan akad köztük zseniális is. Próbálkozott ő mindenfélével, verseket, novellákat, meséket, naplóbejegyzéseket és memoárokat is írt. Amellett, hogy odaadja a tanárának a szekrény kulcsát, ahol őrzi, valakire rá kell hagynia Csonti urat is, akinek egy csomó hasznos dolgot megtanított, pl. hogy féljen a rendőröktől, és általában az egyenruhásoktól.
"Margaret, az ügyeletes nővér odalépett az ágyhoz, és ellenőrizte Willy pulzusát. Mivel semmit sem érzett, elővett a zsebéből egy tükröcskét, és Willy szájához tartotta. Néhány másodperc múlva megfordította a tükröt, és belenézett, de semmit sem látott, csak önmagát. Zsebre tette a tükröt, aztán lezárta Willy szemét.
– Szép halála volt – mondta."
Aztán egy napon Willy eltávozik, és innentől csak Csonti urat kísérjük, akit hol befogadnak, hol nem, hol elszökik, hol nem, hol bántják és üldözik, hol nem. Végigkísérjük az útját egészen egy forgalmas autópályáig, ahol elbúcsúzunk tőle - és ő reméli, hogy a túloldalon Willy várja, és együtt mennek majd Timbuktuba. (A Timbuktu angol nyelvterületen az ismeretlen, szép világ, a kánaán.)
Megható és felkavaró, sőt, dühítő regény az örök hűségről, arról a szeretetről, amit csak egy állat képes egy embernek adni, és amit soha egyetlen ember sem fog kiérdemelni. Szokatlan narráció, de Auster megszokott stílusában. Nem is kérdés, hogy számomra ő az év felfedezettje, eddig még nem okozott csalódást, pedig nem számítottam rá, hogy nagyon tetszeni fog a stílusa. Ráadásul a 21. Század Kiadó új életműkiadása elképesztően jól fog kinézni a polcon! Oké, tudom, nem méterre veszünk könyvet, de akkor is. :)
Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron, a kiadó honlapjáról.
Kövess minket Facebookon!
