Egy megrázó emlékirat, egy kőkemény történet az elszakadásról, az álmokról, a célokról, a tudásvágyról és a felnőtté válásról. Megdöbbentő gyerekkor és kényszerű felnőtté válás, élet egy normális világban.

Tara Westover regénye hónapokig vezette a New York Times sikerlistáját. Nem meglepő, ugyanis az alig harmincéves hölgy leírta életútját, melyben megdöbbentő gyerekkorát tárja a világ elé.

„Elhatároztam, hogy kísérletet folytatok a normalitással. Tizenkilenc évig úgy éltem, ahogy az apám akarta. Most megpróbálok valami mást.”

Tara hat testvérével és szüleivel Idaho hegyei között egy tanyán élt, szinte teljesen elszigetelten a civilizációtól. Gyerekként a legnagyobb különbség közte és kortársai között az volt, hogy ő és testvérei nem jártak iskolába. Sőt! Négyen még csak nem is léteztek hivatalosan, mert otthon születtek és születési anyakönyvi kivonatuk sem volt. Az ijesztő a helyzetben, hogy semmilyen egészségügyi ellátást sem kaptak. Tarát soha nem látta orvos, minden sérülésüket az anyja által kutyult gyógynövényekkel kezeltek. Pedig apja raktárában dolgozva nem egyszer szereztek komolyabb sérüléseket.

Anyja volt a környék füvesasszonya és illegális bábája is. Tara nyaranta segített a főzetek elkészítésében, télen pedig bipoláris apjának segített a roncstelepen. Miközben minden vagyonukat felemésztette, hogy készültek a világvégére és tartalékoltak. Élelmet, fegyvert, lőszert. Apja nem bízott a kormányban, ezért nem kaptak egészségügyi ellátást, ráadásul emiatt nem járhatott iskolába Tara, aki a család legfiatalabb tagja volt. Úgy tartotta, hogy az állami iskolák csak kormánypropagandának vannak.  

Gyakorlatilag elérhetetlennek tűnt a világ, amely a tanyájukon túl volt. Nagyon részletesen és őszintén ír gyerekkoráról. Rettenetesen nyomasztotta ez a környezet, pedig világ életében sulykolták bele, hogy egy nőnek a háztartás vezetése a dolga, nem a tanulás és a világlátás.

Ám az egyik bátyja nyitott neki egy ablakok a nagyvilágra. Rengeteget mesélt neki arról, hogy milyen a világ, milyen volt az élet a főiskolán. Tara pedig egyre kíváncsibb lett és napról napra egyre jobban vágyott rá, hogy megismerje. Az álom pedig lassan céllá változott.

Vannak szép emlékei is azért gyerekkorából. Séta a mezőn, virággyűjtés az édesanyjával, lovaglás, de mivel sosem járt iskolába és alig hagyta el a tanyát, nem voltak barátai. Tizenhárom évesen találkozott először olyan vele egyidős gyerekkel, aki iskolába járt.

Önerőből kezdett tanulni otthon, majd tizenhét évet kellett várnia, hogy belekóstolhasson az igazi iskolai életbe. Végre életében először belépett egy osztályterembe. Persze senki ne gondolja, hogy ez annyira könnyű. Valakinek, aki ennyire elszigetelten nő fel rengeteg nehézséggel kell megküzdenie, ami másoknak teljesen természetes. Ráadásul feltételezhetnénk, hogy egy ilyen mérgező környezetből, ahol még az egyik kezelhetetlen testvére is folyamatosan bántalmaz mindenkit, könnyű elmenekülni. Nem, nagyon nem az.

Ezek a részek szörnyűek voltak. A srác, Shawn teljesen elborult és bántalmazta őt, wc-be nyomta a lány fejét, sőt még a család kutyáját is megölte, aztán azzal fenyegetőzött, hogy Tarával is végez, aki a mai napig nem érti, hogy a szülei miért nem tettek semmit. Minden kiborulása után bocsánatot kért a lánytól, de attól még a lelki sebek komolyak és mélyek voltak, sokszor nemcsak a lelki sebek, volt, hogy eltört a lába, a szüleik pedig homokba dugták a fejüket. Ami nem meglepő, az anyja befolyásolható volt, az apjának pedig szintén voltak nagyon durva dolgai.

Tara azt is elmeséli mindezek ellenére miért volt mégis olyan nehéz elhagyni az otthonát, hogy mennyire nehéz volt hátat fordítania mindenkinek, akit addig ismert. És arról is mesél miért tért vissza többször is furcsa családjához. Nem volt könnyű beilleszkednie az általa ismeretlen valódi világba és teljesen elszakadnia attól a világtól, amelyben felnőtt.

De végül tizenkilenc év után hátat fordított mindennek és mindenkinek, és bár rettentő kemény volt az út, hatalmas eredményeket ért el. Kitartása eljuttatta az egyetemre, ahonnan aztán ösztöndíjjal utazhatott egy másik kontinensre, hogy Cambridge-ben szerezhessen doktori diplomát és azóta is ott él. Sosem volt könnyű dolga, rengeteg tanult és próbált felzárkózni, de ez nem lehetett egyszerű. Egy nagyon szomorú példa, amikor az egyetemen szóba került a holokauszt. Nem ismerte a szót és megkérdezte az mit jelent. Azt gondolták ez egy ízetlen tréfa. Aki pedig ilyen dologból viccet csinál azt kiközösítik az emberek. Utána volt, hogy alig aludt, mert állandóan olvasott, hogy megismerje a világot.

Időbe telt neki, hogy teljesen el tudjon szakadni. És bár megszakított velük minden kapcsolatot, kitörölni nem tudja őket az életéből, nap mint nap hiányoznak neki. De ez nem jelenti azt, hogy rossz döntést hozott.

Ez a könyv egy megrázó emlékirat, egy kőkemény történet az elszakadásról, az álmokról, a célokról, a tudásvágyról és a felnőtté válásról. El sem tudom képzelni milyen lehetett átélni ezt az egészet és, hogy miként lehet feldolgozni egy ilyen életutat. Megdöbbentő gyerekkor és kényszerű felnőtté válás, élet egy normális világban.

Köszönöm a lehetőséget a Partvonal Kiadónak!

A könyv kedvezményes áron megvásárolható a borítóképre kattintva.

Kövess minket Facebookon!

A végére még beteszek videót, egy közel tíz perces interjú a szerzővel. Akik beszélnek angolul, érdemes megnézni :)