Egy egészséges ember számtalan okot talál arra, miért érdemes életben maradni. Sőt, fel sem merül benne a kérdés egyáltalán. De mi a helyzet, ha történetesen depressziósak vagyunk? A depresszió manapság igen megosztó dolog, afféle modern hóbortnak gondolják sokan, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnek.
„Van egy olyan elképzelés, miszerint az ember vagy azért olvas, hogy meneküljön, vagy azért, hogy megtalálja magát. Én nem látok a kettő között különbséget. Menekülés közben is önmagunkat keressük.”
Sokan felteszik a kérdést: betegség egyáltalán a depresszió? Vagy csak túlérzékeny emberek túlpörgetett hisztije? A depresszió egy állapot. Tehetünk érte és tehetünk ellene, ahogyan a legtöbb betegség ellen is. Egészségesen étkezel? Nem dohányzol? Rendszeresen mozogsz? Akkor máris tettél azért valamit, hogy távolabb tartsd a betegségeket. Akár a depressziót is. Tény, hogy évente kb. egymillió ember követ el öngyilkosságot, és 15-20-szor ennyien tesznek rá kísérletet. Persze ezeknek egy része figyelemfelkeltés. Mert vakok vagyunk egymásra, mert nem törődünk egymással és magunkkal. Nem, ez nem a modern élet velejárója. Ez mindig is így volt.
"Freud munkásságának nagy része a depresszió elemzésén alapult, és azon, amit ő megoldásnak hitt. Neki bevált a kokain, de miután más depressziósoknak is adott, kezdte felfogni, hogy pöttyet addiktív."
Matt Haig, aki több könyvet is írt, ebben a könyvében egy önvallomást tesz. Elmeséli, mi történt vele 24 éves korában, hogyan tört rá a depresszió és a pánikrohamok, hogy öngyilkos akart lenni, és hogy hogyan lábalt ki ebből az állapotból. Nem végleg, mert végleg nem lehet. A depresszió és a pánikroham ott lebeg mindenki felett, mint egy fekete árny. A kedélyállapotok hullámzása jellemző - egyik percben minden rendben, sőt, természetellenesen boldog és vidám és pozitív, aztán mintha ezt kettétörték volna, minden jó elszökik a világból.
"A démon ült mellettem a kocsi hátuljában.
Egyszerre volt valóságos és valótlan. Nem egészen hallucináció, és nem átlátszó, mint a vidámparkban, valahol a kettő között. Ott volt, amikor lehunytam a szemem. Ott volt akkor is, amikor kinyitottam: a valóságra vetített hunyorgó kép, inkább képzelt, mint látott."
Mattre olyan erős rohamok törtek rá, hogy sokáig nem mert elmenni a boltba. Kimenni az utcára. Emberek közé menni. De a barátnője, aki azóta a felesége lett, vele maradt. Andrea kitartott mellette, és végül ez egy fontos szelete volt annak, hogy rendbe jött. 
Matt Haig, a szerző
Ezzel a könyvével mankót szeretne nyújtani a sorstársainak és mindenkinek, de elsősorban magának. Rövid tőmondatok, sokszor ismétlés jellemzi, de ebben az esetben ez nem zavart. Mert érzem mögötte a szándékot. És érzem azt, hogy ezzel inkább és elsősorban saját magának tudott segíteni. Leült, és összeírta a gondolatait, néha összefüggéstelen, rövid, egymást követő fejezetek, néha némi magyarázat formájában. Az életéről. A statisztikákról. A depresszióról. Arról, hogy minek örül. Hogy miket élt át a legdurvább rohamai közben. Hogy mik segítenek és mik nem. Tanácsok és ötletek, amelyek neki beváltak, legalábbis nagyon kapaszkodott beléjük - ezért végül is beváltak.
Nem csak azoknak ajánlom, akik hasonló cipőben járnak. Bárkinek. Hiszen mindannyiunk életében vannak hullámvölgyek, és az sem árt, ha kicsit jobban megértjük a depressziót.
"Ott feküdtem, és azt képzeltem, hogy a tabletták hatnak. A pánik egy pillanatra visszahűlt az erős nyugtalanság szintjére. Csak aztán ez a pillanatnyi ellazulás még nagyobb pánikot korbácsolt fel. És ez már áradat volt. Úgy éreztem, minden elszakad tőlem, mint amikor Brody a parton ül a Cápában, és azt hiszi, látja a cápát. A szófán feküdtem, de szabályosan éreztem ezt az elszakadást. Mintha valami távolabb csúsztatott volna a valóságtól."
A depressziónak lehetnek - és vannak - fizikai tünetei is, de nem mindegyik nyilvánul meg mindenkinél. Fáradékonyság, kialvatlanság, álmatlanság, székrekedés, puffadás, nyak- és hátfájás, mellkasi vagy végtagfájdalom, vérnyomás-ingadozás, általános levertség. Ha ezeket tapasztaljuk, az még nem jelenti azt, hogy depresszióban is szenvedünk, de lehetünk azok anélkül is, hogy ezeket tapasztalnánk. Ma ez az állapot a lakosság 8-10%-át érinti, életkortól függetlenül, de leggyakrabban a negyvenes éveikben járóknál alakul ki. Más-más reakciókat vált ki gyerekekből, felnőttekből is idősekből is. A depresszió esetén fontos a felismerés - hogy mi magunk is, és a környezetünk is felismerje, ha ez a veszély fenyeget. Érdemes szakember segítségét kérni, aki akár terápiával, akár kedélyjavító gyógyszerekkel segít kordában tartani a mély hullámvölgyeket. Ez utóbbival csak óvatosan, nem mindenkinek tesz jót, nem is mindenkinek van rá szüksége. Én mindenféle gyógyszerrel úgy vagyok, hogy amíg lehet, kerülöm. De van helyzet, amikor kell. És van olyan depresszió és bipoláris zavar, pánikroham, amikor szükséges. Ne féljünk segítséget kérni, és legyünk figyelmesebbek a szeretteinkkel!
"A kulcs, hogy elfogadjuk a gondolatainkat, az összeset, még a rosszakat is. Fogadjuk el a gondolatainkat, de ne azonosuljunk velük."
A könyv elérhető a Park Kiadó oldalán a képre kattintva!Kövess minket Facebookon!
