"A várost vezető Gullamér Teodor fel is vette a Páter Géb nevet, és kihirdette az úgy nevezett egyházhierarchikus demokráciát: legfontosabb a népakarat, a nép azt akarja, amit az Isten, mi pedig megmondjuk, Isten mit is akar."

Kezdetben vala a Város. Ment minden a maga útján, de egyszer csak elszaporodtak ott a papok. A város vezetői hamar rájöttek, hogy a papokra érdemes alapozni, és csakhamar egyre másra szaporodtak a papok, ők maguk is páterekké váltak, s lőn Papváros.

Papvárosban nem élnek hitetlenek, őket már elvitték a vagonok. Kérdezni merészelők is alig-alig akadnak. De mindenki tudja, hogy minden magára valamit is adó polgár hívő, sőt, akár különféle papi rangok boldog tulajdonosa is. Mert a kételkedés kora lejárt. Él azonban a Városban egy egykori nőcsábász, Szkeptikus Tamás, aki néhány emberrel együtt valahogyan elkerülte a vagonokat, és most megtűrt személynek számít. De nem csak a másképp gondolkodókat, hanem a független papokat is kirakták Papvárosból. Aki a rendszer része, az jó. Aki nem a rendszer része, az a rendszer ellensége. Sorra alakulnak a különféle bizottságok, tagozatok és szervezetek, és mindnek Nagyon Fontos Dolga van. Aki egynek sem tagja, arra ferde szemmel néznek. Bár a ferde szemmel nézőket is kizsuppolják szerintem.

"Azt a héliumos nemjóját, gondolta erre Szkeptikus Tamás, aki az általános felmelegedéstől kezdett riadozni, és küldte is az Istennek az imádságot, hogy ő bizony szelektíve gyűjti ezentúl a szemetet, csak ez az erőteljes sugárzás ne érje az ő fejét."

Ahol ennyi hívő van, ott szükségszerű, hogy a Megváltó is felbukkanjon. Ezért hát a különféle papi tagozatok építették sorra a Leszállópályákat, díszes, aranyozott, kacsalábon forgó Leszállópályákat súlyos közpénzekből. Egy ilyen világban természetesen az újságírók és tudósítók is csak megtűrt koloncok, akik meg merik kérdőjelezni egy-egy építkezés értelmét, a közpénzek ilyetén herdálását.

"Az adófizetők pénzéről beszél? Mert Maga szerint ez herda? Hát herda-e, ha valaki álmait valóra váltva a köz közé dobja tervei megvalósulását? De Ön szerint herda a helikopterleszálló, a panorámabusz, a cirkusztól a papi rezidenciáig közlekedő vízisikló, a körbeforgatható tető meg a napi tűzijáték is."

Erőteljes szatíra ez, egy aprócska fricska a tekintélyelvű egyházhívők orra alá, és egy sírva-nevetősen pontos kis magyar kor- és kórrajz. Kal Pintér Mihálynak nem volt egyszerű dolga, de magabiztosan vette az akadályokat. Talán neki van igaza. Egy teljes mértékben absztrakt rendszert csak még absztraktabb módon lehet bemutatni úgy, hogy az pontos is legyen és szórakoztató is. Kellő mennyiségű humor van benne, de szerencsére nem fullad bele a humorzsákba. A szatíra egy nehéz műfaj, és kevesen tudnak jó szatírát írni. Főleg egy olyat, amelyben kifordított valóságunkat fordítják ki - ami így mégsem az igazi oldalára kerül. 

Mert el lehet mesélni ezt az abszurd, absztrakt, a valóságot kifordító és elfedő rendszert úgy, ahogy Timothy Snyder tette - hogy még összetettebbnek, még sötétebbnek lásd, de mégis még tisztábban -, és el lehet mesélni így is, hogy a valóság mégse szakadjon rád. Persze akinek ez mesélni kell, annak úgyis mindegy. 

Kizárólag látó és látni vágyó olvasóknak ajánlott, akik értik és értékelik a humort. De nekik mindenképpen.

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!