Arthur Koestler e regénye 1940-ben jelent meg először, és nem túlzás azt állítani, hogy a 20. század egyik legnagyobb visszhangot kiváltó regénye lett. Mindenkor fontos és aktuális regény, mely az egyén szabadságát és a totalitárius államhatalmat állítja középpontba.
Arthur Koestler fiatalon a kommunista mozgalom vehemens elkötelezettje, a „hitehagyás” friss sebének fájdalmával, ugyanakkor éles logikával és az írói képzelet szenvedélyével írta meg ezt a regényt, amelyben a 30-as évek nagy szovjet pereinek emberi kérdéseit kívánta bonckés alá venni. Kulcsregényt írt ugyan, abban az értelemben, hogy a regény olvasója számára világos: a cselekmény a sztálini önkényuralom világában játszódik és hőse, Rubasov sokban hasonlít a koncepciós jogi procedúrák fővádlottjaira (Buharinra, Radekre és másokra), de a regény problematikája túlmutat a publicisztikus aktualitáson, a felületesen felfogott „politikai botrányon”.
Nyikolaj Szemjonovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik gárda vezető alakjaihoz tartozó, a szovjet rendszert a legnagyobb külső nehézségek és belső kétségek között is hűen szolgáló, jelentős funkcionárius, egyik napról a másikra egy börtöncellában találja magát. Vádlói hajdani elvbarátai, s a három kihallgatáson keresztül folyó lelki procedúra tétje: Rubasov belátja-e, hogy az ügy a kommunista forradalom logikája és az áldozatvállalás szelleme szerint a legvégső megaláztatást, el-nem-követett bűnök vállalását, áldozatkén való önfeláldozást várja tőle.
Koestler ezt a könyvét egyértelműen a szovjetek bűneire építette fel, de az üzenete mégis bőven túlmutat a szovjet módszereken és érán, tanulsága pedig ma épp annyira érvényes, mint 1940-ben. A demokrácia, annak minden hibájával és gyengeségével együtt mindig jobb válasz, mint bármilyen totalitárius rendszer - mondja Koestler. Személy szerint egyet is értek vele, meg nem is. Egyetértek, mert eddig minden totalitárius rendszer csak rosszat hozott. Uralkodni kíván az egyén felett, és ezt a hatalmát csupán arra használja, hogy hatalma és vagyona nőjön.
"– A párt nem tévedhet – mondta. – Te meg én, mi tévedhetünk, de a párt nem. A párt, elvtárs, több mint te meg én, és még ezer másik olyan, mint te meg én. A párt a forradalmi eszme megtestesülése a történelemben. A történelem pedig nem ismer ingadozást vagy fenntartásokat. Folyamatként hömpölyög lassan és tévedhetetlenül a célja felé. Minden kanyarulatban lerakja a törmeléket, az iszapot, és a vízbe fúltak tetemeit. De ismeri az útját. A történelem nem téved. Aki nem hisz feltétlenül a pártban, annak nincs helye a soraiban."
Az utóbbi időben három olyan könyv is a kezembe akadt, amely ezt a kérdést boncolgatja, de mindegyik más oldalról, más műfajban. Timothy Snyder könyve a valóság oldaláról: a 2010-es évek orosz kül- és belpolitikai dolgait elemezve, kivetítve azt az európai és világszintű problémákra, kérdésekre és válságokra is; Kal Pintér Mihály egy merőben hazai szatírával, amelyben egyházhierarchikus demokrácia épül ki, és a humor eszközeivel mutatja be rendszerünk visszásságait; Koestler pedig a klasszikus, szépírói módon: a totalitárius rendszerben élő egyén küzdelmein át.
Arthur Koestler
Vajon mi az oka annak, hogy mostanában sorra íródnak és jelennek meg újra olyan könyvek, amelyek így vagy úgy az egyeduralkodó államhatalmat és az egyént teszik középpontba? Elég csak szétnézni a világban, merre tartanak a nagypolitikai folyamatok, mivel nyernek meg szélsőséges pártok választásokat, hogyan betonozzák be a hatalmukat, a vagyonukat egyes vezetők. Az, amiről Koestler írt, nem csak a múlt: a jelen és a jövő is. Egyre inkább. Éppen ezért fontos regény ez, amely nem csak a 20., hanem a 21. század egyik kulcsregénye is. Az emberi oldalról meséli el, milyen egy teljesen absztrakt rendszerben élni, ahol mindig A Pártnak van igaza. Zseniálisan idézi meg Iljin nézeteit, amelyet ma Putyin hatalma népszerűsít: bármit tesz is A Párt (behelyettesíthető bármivel, Putyin esetén pl. szimlán az oroszokkal), az csak reakció, A Párt mindig rendes és bűntelen, szűzies és tiszta, amelyet mindenhonnan támadások érik, és érték is mindig.
"Minden eddigi forradalmat moralizáló dilettánsok csináltak. Jóakaratúak voltak, de a dilettantizmusukba belebuktak. Mi vagyunk az elsők, akik következetesek.
– Olyannyira következetesek – mondta Rubasov –, hogy a föld igazságos elosztásának érdekében tervszerűen hagytuk, hogy egy éven belül ötmillió nagy- és középparaszt haljon éhen a családjával egyetemben. Olyannyira következetesek, hogy az embereket megszabadítandó a kapitalista bérmunka béklyójából, tízmillió embert küldtünk kényszermunkára a sarkvidékre és a keleti őserdőkbe, olyan körülmények közé, amilyenekben az ókori gályarabokat tartották. Olyannyira következetesek, hogy a véleménykülönbségek tisztázásának csak egy módját ismerjük, a halált, legyen szó akár a tengeralattjárók vízkiszorításáról, akár a műtrágyáról, akár a pártnak az Indokínával kapcsolatban követendő irányvonaláról. A mérnökeink állandóan annak tudatában dolgoznak, hogy egy kalkulációs tévedés a börtönbe vagy a vesztőhelyre juttathatja őket; a közigazgatásban dolgozó hivatalnokok kíméletlenül megsemmisítik a beosztottjaikat, hiszen tudják, hogy felelősek a tetteikért, és máskülönben őket semmisítik meg; a költőink stilisztikai vitáikat úgy folytatják le, hogy feljelentik egymást a titkosrendőrségen, mert az expresszionisták a naturalizmust ellenforradalminak tartják, és fordítva. Az eljövendő generációk érdekében a most élőket olyan következetesen tesszük ki a legszörnyűbb nélkülözéseknek, hogy a várható átlagos élettartam egynegyedével csökkent. A forradalom országának létét megvédendő, következetes módon olyan rendkívüli intézkedéseket és átmeneti törvényeket kellett hoznunk, amelyek minden pontban ellentmondanak a forradalom céljainak. A tömegek életszínvonala alacsonyabb, mint a forradalom előtt volt; a munkakörülmények keményebben, a fegyelem embertelenebb, a norma szigorúbb, mint a gyarmati országokban a bennszülött kulié; a halálbüntetés alsó korhatárát tizenkét évre szállítottuk le, szexuális törvényhozásunk prűdebb, mint Angliáé, vezérünket groteszkebb módon bálványozzuk, mint ahogy a kis bajszos paprikajancsit bálványozzák az övéi. A sajtónk és az iskoláink sovinizmust, militarizmust, dogmatizmust, konformizmust és butaságot terjesztenek. A kormány hatalma és önkénye korlátlan, példátlan a történelemben; a sajtószabadságot, a vélemény szabadságát, a mozgásszabadságot olyan alaposan eltörölték, mintha Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata soha nem is létezett volna. Mi építettük fel a történelem legnagyobb rendőrállamát, a leghatalmasabb besúgói hálózatot, a testi és lelki kínzás legrafináltabb, tudományosan megalapozott rendszerét. A nyögve szenvedő tömegeket korbáccsal kergetjük egy elméletileg szebb jövő felé, amit azonban csak mi ismerünk. Ennek a generációnak kimerültek az erőtartalékai, kiadott magából mindent a forradalom alatt, kivérzett, ez a generáció már csupán az áldozatává vált hús nyöszörgő, tompa, erőtlen masszája. Ez a következménye a mi következetességünknek."
A Szovjetunió volt a történelem során az első, amely egy egész nemzet, több millió ember gondolkodását változtatta meg úgy, hogy tényeket tagadott. És ezek a folyamatok ma is tartanak. Az alternatív igazságok korában Koestler Sötétség délbenje épp annyira aktuális, mint volt 70 évvel ezelőtt.
Ez a kötet most az eredeti kézirat új fordítása. A könyv az angol fordításból vált világhírűvé, mivel az eredeti - német - nyelvű kézirat elveszett, egészen 2015-ig, amikor is egy svájci könyvkiadó kötetei között ráakadtak a Rubaschow c. regényre, amely minden bizonnyal e regény utolsó, szerzői változata. Nem olvastam egyébként a korábbi kiadásokat, de Mesés Péter, a kötet fordítója jó munkát végzett, gördülékeny és igényes a fordítása.
Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
