G. István László idén újabb verseskötettel jelentkezett, amely egy igen érdekes címet kapott: Földabrosz. Érdeklődve vártam, milyen versek kerülnek terítékre ezen a különös abroszon, ami talán az egész élet. A kötet versei nagyon széles skálán mozognak, felölelnek tényleg egy egész életet, talán még annál is többet. Olvashatunk álmokról, vágyakról, gyászról és fájdalomról, helyszínként előttünk van egy szoba, egy intézet, vagy csak egy test, találkozunk árva gyerekkel, vágyódó férfival és apával. 

A kötet verseit sok helyen "az érett férfikor" jelzővel illetik, szerintem ez a legkevésbé sem állja meg a helyét. G. István László szerint sem, ez inkább a saját helyzetéből fakadhat, mintsem a versekből. De az tény, hogy sokat foglalkozik az apa-fiú viszonylattal.

Géher István László 46 éves, költő, műfordító, tanár. Édesapja Géher István egyetemi tanár, irodalomtörténész, költő volt, érdekesség, hogy idén egyszerre jelent meg ez a kötet, és édesapja posztumusz verseskötete, a Minden minden. 

Akárcsak előző kötetére, erre is igaz, hogy a verseknek - számomra legalábbis - nincs ritmusa. De ez most kevésbé zavart, már a másodiknál átkapcsoltam fejben prózába, így kis egyperces tárcákként olvastam őket. És most olvasás közben valami különleges történt.

Napokkal azelőtt, hogy e vers elém került volna, volt egy furcsa álmom. Soha az életben nem álmodtam még ilyen beteg dolgot. Nem részletezem, a lényeg az volt, hogy levágtam a saját fejem, tányérra tettem, és ettem belőle. Kifolytak a szemeim, ezt undorítónak találtam, de nem finnyáskodtam, megettem. A koponyám puha porcogó lett, áttörtem simán és a puha agyvelőmmel együtt ropogtattam. Az állkapcsom elvesztette minden tartását, és akárhányszor beleszúrtam a kést vagy a villát a koponyámba, az alsó betüremkedett a szájüregembe. Nem tudom, mennyire ízlettem magamnak, arra nem emlékszem. Végül a szemem, az agyam és a koponyám egy részét ettem meg, és belekóstoltam a járomcsont körüli részbe is. Aztán felébredtem.

4-5 nappal később pedig szembejött ez a vers... azóta sem tudom, mit gondoljak. Még csak nem is ez a legjobb vagy épp leggyengébb vers szerintem, de hogy emlékezetes marad, az biztos.

A kötet számtalan gondolatával tudtam azonosulni, noha sem középkorú, sem férfi, sem költő nem vagyok. A versek maguk közepesek a szememben, de szinte mindegyikben akad 1-2 sor, néhány gondolat, ami leírásra érdemes volt szerintem. Hogy mi hozza össze ezeket a gondolatokat? Nem tudom. G. István László szabadon értelmezi a műfajt, elvégre talán a vers az egyik legszabadabb dolog, de mégis szoros egységet mutatnak a költemények egy másik síkon. Ezek a versek egy ember gondolatainak tükrei. Magának a módnak, ahogyan egy ember gondolkodik. Csapongóak, színesek, de mégis ott a kapcsolat köztük, néha rejtett, néha egyértelmű módon. Ahogyan a gondolataink között is.

Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Nem követtem el

Kövess minket Facebookon!