Szülői varázslat - nem csak szülőknek

2020. január 17. 00:05 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Hedvig Montgomery: Szülői varázslat

Miért fontos a játék? Hogyan fejleszthetjük az önbizalmat? Mit tegyünk, mint szülők, hogy a gyerekünk boldog és kiegyensúlyozott legyen?

Nem könnyű dolog szülőnek lenni, és ma különösen nem az. Ma, amikor már tudjuk, látjuk, hogy mennyi minden múlik a gyerek első néhány évén, az akkor tanult reakciókon, szokásokon, az akkor tapasztalt dolgokon. Mégis hajlamosak vagyunk időről időre elkövetni ugyanazokat a hibákat. Kijavítjuk a szüleink hibáit, amit a mi nevelésünkben szerintünk vétettek, de ugyanolyan mértékben követünk egy saját hibákat.

A varázslat a mindennapokban rejlik, abban, ahogy együtt tudunk működni.

Hedvig Montgomery több, mint 20 éve dolgozik családterapeutaként, és mint ilyen, sokat látott és tapasztalt. A Szülői varázslat c. könyvsorozatával (melynek hamarosan érkezik a második része hozzánk is) nem csupán a tapasztalatait osztja meg velünk, de gyakorlati tanácsokat is ad egy-egy konkrét helyzetre.

Természetesen minden gyerek más és más, és ez így van jól, de vannak azért általános viselkedési formák és általános szülői reakciók. És bár nagyon szép dolog az ún. anyai vagy szülői ösztön: jórészt humbug, és ahogy az életben mindent (de tényleg mindent), úgy ezt is meg kell tanulnunk, gyakorolni és fejleszteni, mert a természetes és ösztönös reakció a legtöbb esetben nem jó reakció. Ha pedig tudjuk, hogy a gyerek későbbi hibái, a felnőtt életének a kialakult szokásai, a tűrőképessége, a személyiségének bizonyos jegyei rajtunk, a szüleiken, környezetén is múlik... akkor nagy a nyomás.

Ha a konfliktusokra ítélkezés és szidalmazás a válasz, a gyerekek nem tanulják meg jól kezelni a kudarchelyzeteket, ahogyan akkor sem, ha a felnőttek megoldják helyettük a konfliktusokat, például felhívják a többi szülőt, és a gyerekük pártját fogják. Viszont ha megmutatjuk nekik, hogy teljesen rendben van, ha néha nem halad minden terv szerint, értékes tudással vértezzük fel őket: megtanulják, mit jelent embernek lenni.

A kötet világosan fogalmaz, és a szerző szem előtt tartja, hogy nem vagyunk tökéletesek: emberek vagyunk, hibákkal, változó mértékű idővel, türelemmel, a szüleinktől hozott háttérbeli dolgokkal, így nem is állít elénk semmi bonyolult vagy tökéletességre törekvő dolgot, inkább mankót nyújt, egy harmadik lábat, amire támaszkodhatunk, ha elfáradtunk, egy harmadik kezet, ami segít. Hét lépést mutat be, hét olyan lépést, amelyet egyszerűen beolvaszthatunk a szürke, unalmas hétköznapokba, és amelynek révén nem csak a gyerekeink, de általuk mi magunk is egy kicsit talán boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhetünk. Toposzokról rántja le a valóság leplét, és elénk vetíti azt is, hogy nem baj, ha kicsit önzők vagyunk: az természetes. Hiszen soha, senkinek sem a másikért kell élnie, ez a kapcsolat beteges, mérgező, legyen bármilyen viszony az alárendelt és a fölérendelt között: párkapcsolati, testvéri, szülő-gyerek, mindegy. Nem. Egymás mellett kell élnünk. És ez nehezebb.

Egy ideális családban a gyerekek és a felnőttek nem egymás mellett vagy egymásért, hanem egymással együtt élnek. A gyerekek szeretik azt érezni, hogy tartoznak valahova, hogy részesei az eseményeknek, és rosszul érinti őket, ha a szüleik ellátandó feladatként vagy kötelességként tekintenek rájuk. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekekkel és ne a gyerekekért ültessünk virágot, süssünk kenyeret, végezzük el a házimunkát, vagy tartsunk közös szombat estéket. A cél, hogy a lehető leginkább együtt éljünk, családként. A szülők nem a gyerekek alkalmazottai. A szülők szülők. Csapattagok.

Azonban ezt a könyvet nem csak szülőknek ajánlom: Ajánlom bárkinek, akinek a családjában - testvérei által pl. - van gyerek, aki nap mint nap gyerekekkel foglalkozik, és leendő szülőknek is. Ha van könyv, aminek a témában a polcon lenne a helye a legtöbb családban, ez az. Segíthet rajtunk is, általa egy kicsit más szemmel láthatjuk a saját szüleinket, átértékelhetjük a nevelési elveiket, az esetleges hibáikat és azokat, amik miatt hálásak vagyunk, hálásak lehetünk nekik. Hiszen ha szerencsénk van, sosem felejtettük el, milyen volt gyereknek lenni. Segít, hogy nyissunk egymás, és a világ felé. Hogy emlékezzünk, és ezáltal a jövőt egy kicsit szebbé tehessük.

Az egyik leggyakoribb tévhit szerint gyereknevelésre akkor van szükség, amikor a gyerekek rosszul viselkednek. Pedig a gyereknevelés folyamatosan történik otthon, az iskolában és az óvodában.
(...)

Gyereknevelés ugyanis a kedd esti beszélgetés a vacsoránál, gyereknevelés, ahogyan szülőként társunkra nézünk, ahogyan gyümölcslevet töltünk a családnak, vagy ahogyan az ismeretlenekkel viselkedünk a boltban. Gyereknevelés az otthoni légkör, az, ahogyan játszunk, ahogyan beszélünk, és ahogyan viselkedünk a kertünkben, pelenkacseréléskor vagy házifeladat-megoldáskor.

Köszönöm a lehetőséget a Partvonal Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.