Két lábon járó gyilkológépet átverni?

2020. március 28. 06:03 - Carbonari

Könyvajánló - Richard Morgan: Légszomj

katona_2.jpgMár miért is ne lehetne átverni egy két lábon járó gyilkológépet? 
Naná, ő sem mindenható - de ez akkor is végzetes hiba. 
MERT visszavág és AZ sokba kerül. 
Nagyon sokba. 

Pontosan ez a helyzet Richard Morgan Légszomj című művében, amelyet az Agave Könyvek Kiadó neve fémjelez. A főhős, Hakan Veil, pici korától módosított szervezettel bír, amely ölésre lett kifejlesztve, és mindezt a történet idején a Marson hasznosítja. WOW! Ugyebár, amikor hozzám került a kötet, először is azt láttam, hogy vaskos, drabális darab: már jó. Azután meg sci-fi is, csak belelapozok már. Micsoda, a helyszín a Mars?! Azonnal hozzá kell kezdeni az olvasáshoz!

Richard Morgan jelenlegi műve tehát eleve hendikeppel indult nálam, és amikor rájöttem, hogy a szöveg tele van pettyezve általam ismert (és elismert) laza, katonai szlogenekkel, dolgokhoz való cinikus, de mindenképpen racionális hozzáállással, és nem utolsó sorban pontosan eltalált (kiszámított) dramaturgiával, ami pörgeti a cselekményt, onnantól akkor is kézbe vettem a kötetet, ha csak 5 percem volt az olvasásra. (Igen, hasonlót a moly.hu-n is olvashatsz az értékelések között. Hja, mert én írtam.)

A főhős Hakan Veil, aki (mint írtam feljebb) katonai szintű testkiegészítőkkel rendelkezik, azaz két lábon járó gyilkológép. Jelenleg a Marson igyekszik túlélni, és rettenetesen el tudná képzelni, hogy újra a Földön élje életét, de az nem olyan egyszerű: nagyon sokba kerül, sőt, rettenetesen sokba, hogy újra visszakerüljön a kék bolygóra. Sőt, annyira nincs rá kerete, hogy jelenleg létfenntartása viszi el minden pénzét: például teste igényei szerinti költségeket finanszírozni is bődületes összeg. Nyolc hónapig is képes ébren maradni, de utána négy hónapot öntudatlan állapotban tölt regenerálódása érdekében, és az ehhez szükséges kapszula biztonsági szintje elképesztő pénzt emészt fel.

Nos, egy ilyen négy hónapos szünet utáni ébredés első napján azonnal sittre kerül, mert egy - az alvása előtti időszakból származó - lezáratlan ügye méltó bosszúért kiált. A vizsgálati fogságból hamar kikerül, mert egy, a Földről származó, vizsgálati céllal a Marsra érkező egyén személyvédelmét kell biztosítania, és Nikki Dominica Chakana rendőrtiszt szerint Veil pont alkalmas erre a feladatra. Finoman megzsarolja: vagy elvállalja, vagy elintézi, hogy időtlen időkig börtönben rohadjon az elkövetett cselekménye miatt. richard_m.jpgA szerző, Richard Morgan

Hakan Veil tehát "örömmel" elvállalja a Colin határfelügyeleti divízióhoz tartozó, auditot végző szépasszony, Madison Madekwe személybiztosítását, de később sokkal lelkesebb lesz, mert egy másik megbízó is jelentkezik ugyanezzel a feladattal, és fizetségül egy földi utat helyez kilátásba a munkavégzés ellenértékeként. Az eredményes verőember nem is sejti, hogy hamarosan kicsúsznak kezéből a szálak: Madison eltűnik, őt pedig különféle, hatékonynak gondolt eszközökkel igyekszenek eltenni láb alól. Veil Madison nyomába ered, innentől pedig borítékolható, hogy a gyilkológépnek lehetősége van abban tobzódni, amihez ért: emberölésben, megtévesztésben, örökös kihívásokban, amelyekben - naná! - élete, testi épsége a tét. Néha azért rezgett a léc...

Ahogy haladunk a cselekményben, Veilt már istenigazából csak két dolog érdekli:

1) "Mi olyan kibaszottul fontos Pavel Torresben? Miért hamukál róla mindenki?" Ez a személy ugyanis megnyert egy csomó pénzt és egy Földre szállító kapszulában való tartózkodási jogot, de még azelőtt eltűnt, mielőtt a nyereményt felvehette volna. Ahogy Hakan megkapargatja a felszínt, egyre furcsább tényekre derít fényt vele kapcsolatban. Hiszen ez az ürge egy senki volt, vajon miért keresi Madison is, az auditálást végző személy? A Földet soha a büdös életben nem érdekelheti annyira egy ilyen nímand csótány, hogy még vizsgálóbizottságot is rendeljenek ki onnan az eltűnése ügyében. Mi lehet a háttérben?

2) Az egyik fontos ember - Veil kérdezősködését unva - elpöttyinti magát: ha azt hiszi, hogy valaki megmenti a valagát attól a vihartól, ami jön, hát nagyon téved. Veil pedig elgondolkodik: mi az úristen fog történni? Milyen vihar jön?! Az összecsapásokban feltűnik egy úgynevezett Hidalgo nevű ismeretlen is, aki vagy férfi, vagy nő, de hogy mindenki rettenetes jelentőséget tulajdonít neki, az hétszentség. Vajon van valami köze a fontos ember szerint közeledő viharhoz?

Végigizgultam, végigkacarásztam, végigcsodálkoztam a művet. A élénk képzelőerővel felépített világ leírása kifejezett örömömre szolgált, a laza, katonai szlengben simán otthon éreztem magam (aki a rendvédelemben töltött el évtizedeket, az nem tudja az ott uralkodó szóhasználatot nem szeretni), az Osiris nevű MI-jével végzett párbeszédeken el-elhasaltam, az összecsapások ábrázolása flottul sikerült. 

Veil tenyérbemászó stílusú profi, szabadszájú, dinamikus, katonailag túlképzett, pimasz, fontosságot és hatalmat nem tisztelő, minden hájjal megkent, tucatnyi belső információ tudója, akit anno, aranyszíve miatt szuperáltak ki jól fizető állásából - egy földi készenléti katona, "elrontom az éjszakád" arccal. Az ebből adódó konfrontációknak az olvasó lesz egyértelmű nyertese, sok humorral átszőtt párbeszéd tanúja lehet. Ilyennek például, mint:
- "Te meg ki a fasz vagy? 
- Most megbántottál."
És utána természetesen istenes pofonoknak lesz kisgazdája az illető - vagy nem, de mindenképpen figyelemreméltó folytatása következik ennek és a hasonló párbeszédeknek. 

Szóval: engem megvett kilóra. 
Ez van.
Feltétlenül muszáj utánanéznem a szerző egyéb műveinek is. Aki így tud írni, annak kellenek a könyvei. Pont. Fellebbezés kilőve.

leg.jpg

 

Köszönöm a lehetőséget az Agave Kiadónak!

A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelhető a kötet a kiadó honlapján.

Kövess minket Facebookon!

Kettős szerepben: sose bízz egy kémben!

A kémek öröksége - hogyan ítéli meg a jelen a múltat?

Cím: Légszomj
Szerző: Richard Morgan
Fordította: Farkas Veronika
Oldalak száma: 512
Megjelenés: 2020. február 24.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634197195
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6715548552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.