Mi a gyász? Miből lehet utána erőt meríteni a mindennapokhoz?
Mi az odabízás? Mert az élet megy tovább. Az olyan.
Feldolgozhatatlan tragédia után is élni kell tovább, 
akkor is, ha te vagy az egyetlen tűlélője egy repülőgép-szerencsétlenségnek.

Egy trauma feldolgozása mindig rettenetesen nehéz, mind a túlélőnek, mind a környezetének. Nem tudják, hogyan szóljanak a szerencsétlenség sújtotta emberhez, ő maga pedig azon tépelődik, hogy miért pont ő élte túl, amikor... és egyáltalán hogyan éljen tovább ezzel a szörnyűséggel... ezt a kérdéskört boncolgatja a General Press Kiadó közreműködésében megjelent kötet, Ann Napolitano Ezüst madarak című könyve.

Mi is történt? A fülszöveg szerint "egy ​nyári reggelen a tizenkét éves Edward felszáll egy New Yorkból Los Angelesbe tartó repülőgépre. Rajta kívül száznyolcvanhatan utaznak Kaliforniába: többek között egy tőzsdecápa, egy Afganisztánban szolgált veterán, egy fiatal nő, aki nemrég tudta meg, hogy gyermeket vár, egy haldokló iparmágnás és egy szabad lelkű asszony, aki a kontrollmániás férje elől menekül. Nem is különbözhetnének jobban egymástól. Egy dolog azonban összeköti őket: mindannyiuk élete fordulóponthoz érkezett. A sors azonban mást tartogat számukra: a repülő félúton lezuhan. Edward az egyedüli túlélő."

Naná, hogy egész Amerika kíváncsi lesz a fiú sorsára, azonnal címlapok oldalára kerül története. A felfokozott médiafigyelem azonban nem tesz jót a srácnak, ahogy senkinek sem tesz azt, bármilyen oldalról nézzük is. Párhuzamosan fut a történet: ott vagyunk a tömegszerencsétlenség után lábadozó fiatal gyerekkel, éljük vele mindennapjait, bűntudatát, szótlanságát, körülményességét, környezete tanácstalanságát és az őt örökbe fogadó rokonai sajátos problémáit, miközben hopp, a másik oldalra lapozva megint a repülőn vagyunk, és sorra vesszük, hogy mi történt konkrétan a gép fedélzetén, kit milyen gondolat, baj, probléma feszített életével kapcsolatban egészen addig, amíg félúton le nem zuhant az utasszállító.

A szerző, Ann Napolitano

A regényt kézből letéve elgondolkodhat az olvasó: ő mit tenne hasonló helyzetben, ha egyetlen túlélője lenne egy ilyen szerencsétlenségnek - persze, nem is kell ilyen messzire elmenni, egy szerettünk halála is különféle reakciókat képes kiváltani az egyénből. Van, aki pár hét vagy hónap alatt átmegy a gyász különböző fázisain (harag, düh, letargia, belenyugvás, elfogadás), és van, akinek évek vagy akár egy élet alatt sem sikerül az elfogadásig eljutnia. Számtalan példát látok bármelyikre is, az egyiknek ma is könnybe lábad a szeme, ha  nagyapjáról tesz említést, a másik nem beszél gyászáról, hárít, de látni rajta, hogy hiába évek óta történt a halál, mégsem kerek neki a világ, a harmadik pedig felnőtt ember módjára, a haláleset után pár hónappal képes normális hangnemben, derűsen beszélni elhalt rokonáról, ismerőséről, mert megítélése szerint ez az élet rendje: születünk, meghalunk, és ami közben van, azt méltósággal és értelemmel érdemes kitölteni. Nem az én tisztem, hogy bármelyiket is elítéljem vagy rámutassak bármelyikre is, hogy így kell csinálni. Nekem egyértelműen a harmadik a legszimpatikusabb - de minden mást is el tudok fogadni (ha a kirívóbbakat maradéktalanul megérteni nem is).

Mi lehet a titka a túlélőnek? Talán az, hogy vagy mellé fekszünk a traumában elhunytakhoz, vagy élünk tovább. És ha már élünk tovább, akkor célszerűbb sérült testünkön túl sérült lelkünket is gyógyítani. Okosabb, ha felnőtt emberként viszonyulunk gyászunkhoz, amelyben nagy segítség a szállóigévé nemesült ima (Assisi Szent Ferenc imája): 

"Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."

Olyan egyszerű ez, nem? Csak kell hozzá némi belátás, némi elcsendesülés és hit - legyen az vallásos hit, vagy egyszerűen csak hit abban, hogy így érdemes ezt csinálni. Az odabízás bölcsessége sosem volt vallás kérdése (ha tényleg van isten, pechem van, de úgy tartom, legfeljebb majd jót nevetünk az egészen - vele. A büntető isten dühös, tehetetlen emberek találmánya).

A mű öt felnőtt és egy kamasz fiú életigenlését követi nyomon, miközben a sors nagy kérdéseire keresi a választ. Miből meríthető erő a mindennapokhoz? Hogyan lehet megbízni másokban? Hol a kezdete a bölcsességnek és van-e vége?

A kötetet a General Press Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk! A kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelhető a borítóképre kattintva!

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Kövess bennünket Facebookon!

Macbeth asszonya - a mítosz és a valóság

Mennyi időbe telne, hogy te is gyilkossá válj?

Fordította: Frei-Kovács Judit