Ki ismeri teljesen az apját? Megmondom én: senki.
..."Vagyok, mint minden ember: fenség, 
Észak-fok, titok, idegenség, 
Lidérces, messze fény" 
(Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse...) 

Jacky Durand Apám receptjei című művet hamar elolvastam, de sokkal tovább emésztgettem, mint általában szoktam egy történettel. A Park Kiadó nevével fémjelzett kötet több szempontból sem felejthető alkotás.

Kicsit bajban is voltam ezzel a könyvvel. Nem, nem arról van szó, hogy nyögvenyelve olvastam volna, sőt, együltő (egyfekvő inkább) helyemben abszolváltam a történetet. Amikor ágyban olvasok olyan kötetet, amelyről írni is fogok a blogban, terjedelmes jegyzeteket készítek, ki a főhős, mi a helyszín, milyen jellemzők mentén állította össze a szerző a történetet, mi a dramaturgiája, milyen erősségei vannak a műnek, stb. Legalább két A4-es oldal lesz telefirkálva, mire magam elé húzom a  laptopot, és a jegyzeteimet részben-egészben felhasználva begépelem a benyomásaimat az adott történetről. 

Nos, itt csak negyedoldalnyit sikerült leskribálnom, aztán csak rendületlenül olvastam tovább, majd végül elgondolkodva csuktam be a könyvet, és vontam le a konklúziót, hogy bárki írhat bárkiről, az mindig csak róla, az íróról fog szólni, az ő gondolatairól, az ő következtetéseiről, ahogyan ő látta saját személye szűrőjén keresztül a másikat. Apánk, anyánk gondolatairól, mozgatórugóiról isten igazából csak ők tudnak (tudnának) nyilatkozni, senki más, és még ők sem biztos, hogy mindent a maguk valójában szeretnének elmondani magukról másoknak.

A szerző, Jacky Durand, újságíró. Évek óta járja Franciaországot, riportokat, ételkritikákat ír a Libération napilapnak, állandó munkatársa a France Culture rádiónak. Továbbá gasztroblogger, és maga is szakácskodik. Számos műfajban publikál, az Apám receptjei a második regénye.

Gyengeségek, félreértelmezett gesztusok, sajátos gondolatok, amelyeknek mélyén bizonytalaság, tájékozatlanság, "én úgy gondolomok" húzódnak meg inkább, mintsem biztos tudás, ami után csak kaparászik a leszármazó, már ha egyáltalán érdekli. És ha érdekli is, képes-e olyannak látni a kérdéses személyt, amilyen volt valójában? Monsieur Henri haldoklik, fia, Julien pedig szeretné megfejteni őt. Az idősebb férfi a Virágos Állomás nevű vendéglátóegység régi vágású szakácsa és egyben tulajdonosa is, lényegében az ő életéről szól a kötet, Julien szemén keresztül. Márpedig azon a szűrőn átengedve mások a fények, máshová helyeződnek a hangsúlyok. Könnyebb haragudni és dühösnek lenni az apára, hiszen az ego, az "én" csak annyit lát és úgy értelmez, amit ő látott, és úgy értelmezett saját szempontjai alapján.

Nézz a dolgok mögé! - süt a regény minden sorából. Nézd csak, mondatja ki a főhőssel, én is azt hittem, hogy tudok (tudni vélek) mindent, de jött valaki, aki elejtett róla két szót, ami az egész felépítményemet romba döntötte. Mire a történet végére érünk, megértjük, hogy nem tudunk mi semmit sem teljesen jól sem apánkról, sem anyánkról. Julien is hasonló dolgokra döbben rá: apja féltékenyen őrizte saját gyengeségeit, vakhiteit, rítusait, eltévelyedéseit, mint ahogy a receptjeit is. Sokszor volt szentül meggyőződve arról, hogy jót tesz, miközben gyakran jóvátehetetlen hibákat halmozott fel mind saját, mind mások életében. A fiú pedig mit tehet mást? Megbocsát. Már nincs kivel harcolni, nincs kinek ellentmondani, és ha van is mit megérteni, azt is csak óvatos gyengédséggel. Az Apa az Apa. Olyan volt, amilyen, de Apa volt, az övé volt és végül a Fiú is megadja magát az elkerülhetetlennek: tudja, csak akkor fogja többé-kevésbé megérteni, mi miért történhetett a múltban, amikor újabb és újabb szürőket tesz majd le elé az Élet. Addig meg marad, ami marad: morzsolgatjuk a napokat, egyiket a másik után, és hisszük, amit hiszünk.

És közben ott vagyunk a történetben a gyerek, majd a felnőtt Juliennel, látjuk, mennyire szerette apja az anyját, de vajon helyesen szerette-e? Látjuk a gyakori főzéseket, titkokat a gasztronómiával kapcsolatban, az apa kivetített vágyait Juliennel kapcsolatban, és Julien botladozásait az apa megértésének kísérleteiben, és bizonyítási kényszereit a szülő felé. Egyfajta keserédes békét érezhet az olvasó, amikor becsukja a könyvet: hát igen. Így van ez. A kötet végén pedig ínycsiklandó francia receptek... hiszen az élet is csak egy recept. Sikerekkel, bukásokkal és néha hiába a recept is, fogalmunk sincs, min is siklott ki a nagy egész. Mert az csak egy általános leírás, sajátosságaink úgy írhatják át, mint a huzat, és hiába van recept, de mégsincs.

Köszönöm a lehetőséget a Park Könyvkiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Az idő rendje

A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

Kövess minket Facebookon!

Fordította: Bognár Róbert