Olvastad a szerző Egy másodperccel később című művét?
Igen: ez a folytatása.
A világ vége után két évvel járunk.

730 nappal a "Nap" után, amikor egy egész USA-t (meg még pár földrészt) érintő EMP rakétatámadás miatt minden komolyabb elektronikus cucc kisült, áram továbbra is elszigetelten létezik kórházakban, egyéb létfontosságú helyeken és kevés kiváltságosaknál. Ősrégi kocsik működnek, az eltartalékolt benzin kezd megromlani. Legnagyobb érték a befőttes üveg, a hűtés nélküli élelmiszertárolási fortélyok, a gőzzel működő eszközök és a XIX-XX. századi technológiákhoz értő szakik. Mert egy mezőn éhen is lehet halni, pedig a hozzáértőnek terített asztal.

Az emberek koszosabbak, kopottabbak és szagosabbak, mint a "Nap" előtt: a víz már nem csapokból folyik, és főleg nem melegen. Heti egy fürdés, kézzel mosás, az ingnyakak ugyanúgy kirojtosodnak, mint az idegek a létért való folyamatos küzdelemben. A hírek ólomlábakon vánszorognak, az első kötet végére még az sem tudható biztosan, hogy az Amerikai Egyesült Államok létezik-e még régi formájában. A második kötet elején sincs ez nagyon másképpen: találgatások folynak, hogy Irán, Korea, netán a most Amerika partjain partraszálló, "bajtársi segítséget nyújtó", valójában megszálló Kína okozta a globális probémát?

A szerző, Willaim R. Fortchen

Az egyén és az ország mindenesetre kezdi összeszedni magát: már nem általános az éhhalál, az élet folyik tovább, ahogy a körülmények engedik. Életre hívnak egy civil kezdeményezést, a  "prepperek" közösségét, akik szinte kivétel nélkül becsületes, őszinte emberek társasága, ők saját magukon kívül a szomszédaikkal, a helyi közösséggel és a nemzet egészével is kalkulálnak. Erre pedig rettenetes szükség van, hiszen egyrészt fosztogatók, rablók, gátlástalan senkik fenyegetik azt a keveset, amit az emberek megtermelnek maguknak, másrészt pedig senki sem tudja, várható-e újabb csapás valahonnan, amely ismételten országok életét döntheti romba, tovább taszítva őket a középkorból a kőkorba. Így aztán arra jogosult más személyek hatósági és hatalmi szinten is lépni szándékoznak, és új jelszót adnak ki: védjük meg és építsük újjá Amerikát! A szerveződés pedig, amelyet ennek szolgálatába állítanak, a hangzatos Nemzeti Felmentő Hadsereg (NFH) nevet kapja.

A baj csak az, hogy ez a hadsereg elszipkázza a városok, falvak önfenntartásához nélkülözhetetlen emberi erőforrásokat, pedig a mindennapi élethez az életerős fiatalok rengeteggel járulnak hozzá.

Emlékszel még John Mathersonra, és az általa vezetett városkára, Black Mountainra? Továbbra is főleg ennek a városnak az életén keresztül kapunk képet arról, hogyan működik az emberek társadalma áram nélkül, kvázi középkorba csúszva. Itt is megszűntek az éhezések, bár a jóllakástól mindenki messze van, kövér ember nem létezik mostanság. A védelem és a mindennapi betevő megtermelése az a két legfontosabb pillér, amelyen áll, vagy bukik a rendszer. Az emberélet olcsóbb, mint egy karéj kenyér, a túszszedések, piti tolvajlások, fosztogatások mindennaposak. Johnnak nagyon össze kell szednie magát, hogy a városka életét megszervezze.

És ekkor erre a helyre is megérkezik a lánya, és vele együtt még 115 fiatal, életerős személy katonai behívója az NFH-ba.

Ha elengedi őket, működésképtelenné válik a város.
Ha nem engedi el őket, elárulja a hazáját.

John kicsit utána vakar a tényeknek a Nemzeti Felszabadító Hadsereggel kapcsolatban, és elhűlve tapasztalja, hogy a szlogen, építsük újra Amerikát, talán csak írott malaszt.

Most mi lesz?
Harc kicsiben és nagyban?
Kicsiben a városért, nagyban a hazáért?

A könyv előzménye itt.

A kép forrása: itt és itt.

Többet akarsz megtudni a könyvről? Kattints a képre!