Milyen számkivetettnek lenni saját hazádban?
Milyen nem tartozni sehová?
Milyen minden motyódnak elférni egy lapos táskában?
Milyen, amikor nem találsz szavakat az igazságra?
Milyen, amikor bombák robbannak melletted?
Végel László ezeket a kérdéseket boncolgatja az eredetileg 2000-ben, a délszláv háborúról kiadott személyes hangvételű könyvében - amely mellesleg takaró szálig mind elfogyott a boltokból.
Miért adták ki újra?
Mert olvasod, és bólogatsz.
Hogy igen, ilyen lehetett.
Hogy igen, de iszonyú, amikor valakire a szerbek azt köpik: magyar! és a magyarok gyanakodva: szerb... Békeidőben nincs is ennek semmi jelentősége, de legalábbis komolyabb tétje: elmosódik, kutyát sem érdekli. De 1999. márciusától júniusig, amíg Szerbiára NATO-bombák zuhogtak, akkor - én személy szerint - nagyon nem szerettem volna arrafelé magyarként élni.
Gondolj bele!
Az a NATO bombáz, amelynek éppen abban az évben lett tagja Magyarország.
Hm.
Magyarországi repülőterekről is felszállhat az a repülőgép, amely súlyos terhét éppen a te szerb városod felett ereszti ki pusztítani.
Khm.
Képzeld bele magad az egyszerű, mint a faék stílusú emberek gondolkodásmódjába: te, a magyar bombázod őket. Mindegy, hogy nem te ülsz a repülőgépekben.
Mindegy, hogy te is beledögölhetsz.
Mindegy.
Magyar vagy.
Lincselnivaló.
De minimum gyanús.
Tehát nincs elég bajod, hogy mindened elfér egy kis táskában, és menekülsz, hogy a te fejedre is bombák hullanak, hogy esetleg te is ugyanolyan viszolygással eszed a halat, mert tudni, lehet hogy a Dunában úszkáló felpüffedt emberi hullákon híztak ki ekkorára, ez mind nem számít. Neked azzal is foglalkozni kell, hogy meghúzd magad. Hogy alázatos legyél. Hogy semmitmondóan heheréssz, ha az ostrom szünetében a magyarokat szidják, és magadban imádkozz, hogy csak nehogy egy kalap alá vegyenek téged is, csak nehogy szem előtt legyél, amikor valakinek a magyarok révén kicsit indulatosabban eszébe jutsz.
A szerző, Végel László
Aztán elérkezik 1999. júniusa.
Győzelem! - harsogja a szerb média.
Győzelem? - néz szét tanácstalanul a bölcs ember.
Győzelem a lehetetlen felett?
Győzelem, amelyet a kisebbségi állampolgárok elsötétített függönyök mögött vártak be, miközben áldották a szerencséjüket?
Térdre kényszerítették a NATO-t?
Tényleg?
Vagy csak Szerbia menekül a valóságtól?
"Vegye tudomásul mindenki, ezennel beteljesült a Koszovó-mítosz és Szerbia megvédte Európát Amerikától. Ugyanúgy, mint egykor a török veszedelem ellen. Európa megmenekült."
Olvasd hát a személyes hangvételű tudósítást erről a pár hónapnyi bombázásról, hitekről, tévhitekről, túlélésről, amelyben tudomásul kell venni, hogy hirtelen minden ember teljesen másképpen fog viselkedni, mint békeidőben. Végel László saját szavain és élményein túl elméleti igénnyel ír a háborús kisebbségi létről. Megmarkolja a grabancodat, és nem ereszt. Pedig semmi szüksége nincs rád. Te maradsz vele, és nem ő erőszakolja rád a szavait.
Te csak olvasod, és bólogatsz.
És örülsz, hogy nem te voltál a helyében.
"Íme az újabb haladék! Újból a közel egy évszázadon át ismétlődő folyamat. Nem kell elszámolni semmivel. Senkinek. Szerbia továbbra is az ártatlanok és a megalázottak országa lesz. E kettő együttvéve olyan, mint a pokol. Az eltékozolt ország elkallódott nemzedéke aligha fog elszámolni magával. Semmire sem maradt idő. Talán, majd egyszer. Lehet, hogy belátható időn belül. Egyenlőre azonban minden úgy tötént, mintha nem történt volna semmi."
A kötetet a Kossuth Kiadói Csoporthoz Tartozó Noran Libro Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre, köszönet érte!
Szeretnél többet megtudni a műről? Kattints a képre!
