Egy város, amely felett rózsaszín a Hold.
"Vannak helyek, ahol kettéhasad a valóság".
Érted, amit leírtam?
Én nem mondanám, hogy értem.
Aztán csak olvastam, olvastam a könyvet, mintha az életem
múlna azon, hogy megértsem, amit sorokba rendezett az író.
Három este, 628 oldal.
Ezen meditáltam pogácsahajtogatáskor,
fürdéskor, stb.
Hogy akkor most mi van? Meg hogy van?
Ha azt mondom, hogy nagyon tetszett a mű, nem mondtam semmit.
Ritkán fordul elő, hogy egy sci-fi ennyire leköt. Nagyon érdekes, hogy a moly.hu-n alig 76% értékelést ért el, én meg faltam. Sci-fiknél és hasonló műfajoknál általában így járok, ami nekem tetszik, azon az igazi rajongók... hát fanyalognak.
Mona, a főhős, akinek kicsi korában öngyilkos lesz az édesanyja, az apjától örököl egy házat Winkben. Egészen pontosan, az anyja hagyta örökül közel 30 éve, csak Mona nem tudott róla eddig. Van még 11 napja addig, hogy a jogerős hagyatéki végzés hatályát vesztené.
Mona elhatározza, hogy birtokba veszi örökségét.
Problémái már ott kezdődnek, hogy Wink, a város, ahol elhelyezkedik a ház, nem szerepel Új-Mexikó térképein. A legrészletesebben sem.
Mona dörzsöli a homlokát, és nem érti.
Micsoda egy város az, amely nem szerepel a térképeken?
Amelyről hivatalosan sem akar senki sem tudni?
A főhős rendőr volt évekig, tudja, hogy működik a hivatal. És ha a egy volt rendőr meg akar tudni valamit, akkor azt meg fogja tudni.
Így is történt.
Három nap múlva Mona Winkben van, és akaratlanul is megzavar egy temetést. Mint később kiderül, nemcsak a szertartást zavarta meg, hanem időtlen idők óta ő az egyetlen személy, aki kívülről érkezett a városba. Ez pedig sok embernek szöget üt a fejébe. Hogyan léphette át a város határát, ha.... de senki sem fejezi be a mondatot.
Mona a városban folyamatosan az anyja után kérdezősködik, főleg, mióta talált pár fotót, filmtekercset arról, hogyan nézett ki a mamája bő 30 évvel ezelőtt. Meg van döbbenve, mert az ő általa ismert, sötét depressziótól szenvedő személy sehol nincs: a képekről életvidám, természetes örömtől kicsattanó nő néz vele farkasszemet.
A városlakók kicsit furcsának tűnnek Mona előtt: sakktábla, ahol az előbb még egészen máshol álltak egyes bábuk, holott senki sem ül előtte, aki mozdíthatta volna őket; érdekesek szemeik, amelyekben mintha mozogna valami, már, ha jól belemélyül az ember; na és furcsa érzések az éjszaka közepén - mintha bámulná valaki közvetlen közelről a hálószobájában, holott nincs ott senki, amikor kinyitja a szemét.
Aztán ott van az idős hölgy, aki az anyját ábrázoló egyik képen is felfedezhető. Először is mély meggyőződéssel állítja, hogy nem emlékszik az anyjára, és Mona a fotón látottak ellenére kénytelen elhinni neki, rendőr volt, tudja, mikor hazudik neki valaki. Ezt még ráfoghatná arra, hogy a hölgy szenilis. De mivel magyarázható az, hogy a képen látható asszony látszólag egy percet sem öregedett az elmúlt 30 évben?
Mona nem hagyja magát. Ott a kormány által finanszírozott kutatóintézet, amely több, mint biztos, feltételezi a lány, hogy mindenre magyarázatul szolgálhat, főleg a ki tudja, mit fedő Horzsolások jelenségre, de amely épületkomplexumba nem is olyan egyszerű bejutni. Egyrészt romokban van, tudósai az isten tudja, merre lehetnek, másrészt valakiknek nem érdeke, hogy a lány megtudja: mi lett az édesanyjával, és hogy mi lett a laborral.
De kiknek?
Honnan jöttek ide, hogy jöttek ide, milyen külön alkukat kötöttek a városka lakóival?
Ki az Első Úr, aki előre látta Mona megérkezését, és pontosan tudja, hogy innentől semmi, de semmi nem lehet olyan, mint eddig?
Mint kiderül, mindenki a saját anyját keresi, kutatja és próbálja megérteni.
Mindenki.
Micsoda összecsengés!
Vajon van köze Mona anyjának Első Úr anyjához?
És ha igen, akkor tulajdonképpen ki Mona, és hogyan fogják feloldani a helyzetet?
És az isten szerelmére: mik azok a Horzsolások?!
Felkeltettem az érdeklődésed a könyv iránt? Kattints a képre!
Tetszik, amit olvastál?
