Életrajz, ételrajz, életrajt, ételrajt.
Csak nekünk, csak most, csak itt.
Négyszemközt Szulák Andreával, az emberrel.
A hétköznapi dívával.
Meg a kajáival.
Meg az életfilozófiájával.

Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg pár hete egyik ismert művészünk és médiaszemélyiségünk, Szulák Andrea élet és ételkönyve, a Jutalomfalatok. Rendhagyó, mert tele van színes-szagos képekkel, és különleges, mert a szerző fellebbenti fátylát magánélete kevésbé ismert oldaláról is.

A művésznővel egy idősek vagyunk, így aztán óhatatlanul is figyelgettem sorsa, művészete alakulását. Kortársam, akinek volt mersze belevágni az ismeretlenbe, és ezért minden elismerésem. Nem mondom, hogy az éjszakában vagy a kereskedelmi adókon is követtem minden rezdülését, de tudtam róla, ha lemeze jelent meg, ha együtt énekelt jelentős személyiségekkel, ha különösen jó darabja ment valamelyik színházban.

Mit ír a vendéglátásban, éjszakában, zenében, előadásokban szerzett élményeiről?
„Szerettem.
Szerettem, hogy szeretnek benne.
A nézők.
Engem.
Kíváncsiak.
Rám.
Többet ért ez nekem, mint bármilyen díj… és többet ér ma is. Mert ma is szívesebben lépek fel egy maroknyi ember előtt, látva a szemüket, hallva a légzésüket, szinte érzékelve minden egyes rezdülésüket. Jobb az nekem, mint tízezres tömegek előtt blöffölni, hogy mekkora gigamegaultra sztár vagyok, mert a menedzsmentem ezt hirdette ki a remélt bevétel érdekében. Lehet mondani rám: kispályás. De ha engem ez tesz boldoggá? Ha ezt érzem igaznak?”

Az ételek közül néhány nálam is bekerült az elkészítendő vagy a már el is készítettek közé.
Egészen biztos, hogy a boursint, amely egy juhtúrós finomság, meg fogom kutyulni, humuszt gyakran eszek magam is (még ha a római köményt messzire el is kerülöm benne), és a padlizsánkrémmel sem állok hadilábon. A boursinhoz mondjuk, összedobom a gyökérkenyeret, bár terelő puli legyek a Hortobágyon, ha értem, mitől gyökér ez a kenyér, de kicsire nem adunk. A csirketepertővel nem győzött meg, főleg, mert nálunk van, aki megegye az udvaron kapirgáló csirkék, kakasok bőrét főzés után is. A muffinjától sem ájultam el, de mondjuk a citromos joghurttorta… ammán’ döfike. Joghurtos gyümölcsleves vagy hideg paradicsomleves nálam is szerepel nyaranta a repertoáron, bár ez utóbbiba kenyérbelet még sosem turmixoltam bele, ki kell próbálni. Újra álmodta a tiramisu tortát, a görög pulykát, az orosz salátához csirkemellet pakolt, a medvehagymából krémlevest kanyarított, és egyáltalán, volt mersze mindenhez hozzátenni önmagát, amelytől olyan szulákandis lett minden. A könyv hatására vettem egy batátát (először életemben), és jól elkészítettem.. mondjuk: levesnek, mert ahhoz volt kedvem ebben a rohadt zegernyében: kinn mínuszok, benn pedig egy rohadt víruskommandó tarolja hangulatomat, veszi el hangomat és kedvemet, dugítja el orromat, ehhez pedig forró, forró (na mégy egyszer: forró!) és csípős leves dukált. Batátából.
Viszont: szabolcsi létemre újdonságnak számít nekem a tejben főtt bableves. Nahát! Ez itt a csodálkozás helye.
A tojáslikőrt meg naná, hogy össze fogom dobni, ahogy mondtam, tojások az udvaron kapirgáló tyúkoktól simán összejönnek, nem ingyen (hasítok velük rendesen, de hát istenem, valamit valamiért), de garantáltan frissen.

Képet kapunk borlovagságáról, anyaságáról, szerepeiről, dalairól, nyaralásairól az ételen keresztül. Életrajz, ételrajz, életrajt, ételrajt.
Csak nekünk, csak most, csak itt.
Négyszemközt Szulák Andreával, az emberrel.
A hétköznapi dívával.
Meg a kajáival.
Meg az életfilozófiájával.
Hahó, Andikám: szeretünk!

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!

Köszönjük, Athenaeum Kiadó!

A kötet Bali Sándor fotóival illusztrált. A cikk valamennyi képe a könyvből származik.

Fűszeres Eszter: megvan? Ha érdekel, kattints!

Tetszik, amit olvastál?