Benkő László: az Olvasó fontosabb, mint a reklám

Benkő Lászlót nem kell bemutatni a honi embereknek: akik érdeklődnek történelmi regények iránt, azok ugyanúgy nem kerülhetik meg magyar vonatkozású események szépirodalmi feldolgozásában az írót, mint teszem azt Passuth Lászlót sem. Érdekesség, hogy a két író (amúgy) ismerte egymást: az egyik még fiatal suhancként tekintett fel az idős íróóriásra, de akkor is: ismerték egymást.

Lássuk hát a lovagkirályról írt könyvének harmadik, befejező részét! A Szent László trilógia Kard és Glória című mű aprólékos gondossággal veszi górcső alá I. László magyar király (a későbbi Szent László) életének utolsó időszakát. A történet 1084-ben kezdődik (folytatódik), amikor Salamon, a korábbi trónfosztott uralkodó már szabadult börtönéből. László király egy évvel korábban látványos ünnepségsorozatot rendezett, amely a folytonos belharcok után azt hivatott mutatni bel-, és külföldnek egyaránt, hogy a Magyar Királyság és a magyarok, élnek, virulnak, joggal tartózkodnak ott, ahol éppen vannak, és az országot méltó hely illeti meg a keresztény államok közösségében. Ekkor avatták szentté I. István királyt, az ő fiát, Imre herceget, a vértanú Gellért püspököt, valamint két remetét, Andrást és Benedeket, és ennek tiszteletére kapott amnesztiát Salamon is.

László törvénykönyveinek jelentős része eddigre, 1084-re már léteztek. Időben az utolsót 1092 körül iktatták be, amelyek László korabeli egyházi zsinati határozatait tartalmazták. A törvények rendkívül szigorúak voltak, mai szemmel pedig büntetésképp elképesztően olcsón mérték az életet, testi épséget. Az ország helyzete konszolidálódott, az egyház megerősödött, a Magyar Királyság visszanyerte erejét és hódítani is képes volt: Horvátországot elszakította a pápai hűbér alól. 1095-ben, halálakor erős hatalmat hagyott... a trónért viszálykodókra. Mindez, és sok más szál jelenik meg Benkő László Kard és glória című könyvében, sokkal hosszabban, és főleg! sokkal izgalmasabban, mint ahogy én idecitáltam a száraz történelmi tényeket. Ezek a papírra dobott évszámok az író interpretálásában megtelnek élettel, bölcsességgel, humorral. Édes semmiségek, súlyos tragédiák, vagy éppen szürke hétköznapok ábrázolásán keresztül szenvedéllyel, hittel, emberi sorsokkal szövi hálóját a történelem körül, szépirodalmi köntösben.

Kedves Benkő László, köszöntelek a KultúrPara olvasóinak nevében! Vágjunk is a közepébe: miért éppen Szent László? A kérdés már csak azért is, mert a Honfoglalás trilógiával elkezdted a magyarok történetét feldolgozni, a Viharlovasok öt kötetével eljutottunk Géza fejedelem közelébe, olvashattunk már a tatárjárás időszakáról, sőt, ugrottunk pár száz évet az időben a Zrínyiekhez, de Géza és I. István (Szent István) kimarad? Van szándékod valaha is írni róluk?
Ha elmondom, hogy ezelőtt kb. 30 évvel először a Tatárjárás-trilógia született meg, biztosan még tovább bonyolítja a képet. Akkor még nem gondoltam arra, hogy írjak I. László király koráról, de a Végső tenger-kötetek után (ez volt a tatárjárás "leánykori neve") olvasói igény jelentkezett rá, éppen úgy, ahogy a honfoglalás körüli idők megjelenítésére is.
Egyre több Kedves Olvasó jelezte, hogy kedveli a történelmi témákat, így a kiadóval egyetértésben eldöntöttük, hogy a történettudomány által feldolgozott forrásanyagok alapos elemzése és összerakosgatása után megpróbálkozunk a 850-1300 közötti magyar középkor szépirodalmi bemutatásával.
A Zrínyiek-trilógia gondolata ugyanezen célok szerint született meg egy másik kiadónál.
Megvallom, nem vagyok annyira fegyelmezett író, hogy egy témát sok-sok köteten át folyamatosan boncolgassak, és irigylem azokat a kollégákat, aki erre alkalmasak. A magam részéről, azt hiszem, hogy ilyenkor könnyen kiégek (és hívhatjuk ezt írói válságnak is, amit mindenképpen kerülni szeretnék). Az ember könnyen gondolja, hogy a témával kapcsolatban kiírt magából mindent. Ezért vannak az időbeni ugrások a regények között.

Nem marad ki Géza nagyfejedelem, s vele Sarolta és Vajk/István kora sem, de - hogy a Kedves Olvasóknak is válaszoljak -, erre cirka még egy évet várniuk kell.

Ha csak pár mondat állna rendelkezésedre, hogy felkeltsd az olvasó kíváncsiságát a Szent László trilógia harmadik kötete iránt (Kard és Glória), milyen szavakkal ajánlanád az érdeklődő figyelmébe?
A KARD és GLÓRIA természetesen elválaszthatatlan a két első kötettől (A LÁZADÁS PARAZSÁN,  A KORONA ÁRA). Ebben a befejező könyvben az Olvasó választ kap arra, miért I. (Szent) László királyt tekintik Szent István öröksége igazi folytatójának. Kőkemény, s sokszor joggal kegyetlennek ítélt törvényeivel, céltudatos külpolitikájával, belső rendteremtési törekvéseivel megpróbálta befejezni az államalapító király által megkezdett művet, s nem tudni, mire vitte volna, ha negyvenkilenc évesen meg nem hal. Erről szól a kötet, hiteles és a történettudomány kutatói által feldolgozott tényekre alapulva mutatja be a lovagkirály személyiségét, a kor politikumát, az uralkodó döntéseinek okait. Fél évszázad jelenik meg a trilógiában, és reményeim szerint a Kedves Olvasó tisztán és pontosan látja majd az I. István király utáni korszakot.
Egy kevésbé ismert Szent László arcrekonstrukció

Az írásaid során ragaszkodsz-e a történelmi tényekhez, vagy előfordul, hogy a cselekmény érdekében kicsit alakítasz rajtuk időben, sorrendben?
A tudományos igényű, elfogulatlan feldolgozások, a kutatói elemzések a munkám alapját képezik. Mivel magam nem vagyok történész, sem kutató, az ő munkájukra támaszkodom. Kiváló kötetek, értekezések, dolgozatok születtek a tollukból, és az ezekben megállapítottakat igyekszem az átlagemberek számára "konyhakész" formába önteni. Ennek egyik lehetséges megoldása a szépirodalmi feldolgozás.
A történelmi tényanyag szerepeltetése a könyveimben elsőrendű. Vallom, hogy a mai történelmi regény ezt nem nélkülözheti. Amit két-három forrás nem támaszt alá egyértelműen, azt legtöbbször kihagyom. Soha nem alakítok a tényeken, még csak nem is árnyalom azokat semmilyen írói vagy irodalmi cél érdekében, nem is beszélve a történelmi regényekben gyakorta tetten érhető politikai célzatról. Az időrendet az adott történeten belül szándékkal sosem bontom meg, de előfordult - különösen a korai időkben keletkezett forrásanyagok esetében -, hogy a tudóstársadalom sem tudja a konkrét időpontokat megállapítani. Így én is csak hozzávetőlegesen határozhatom meg a történetben, de ilyen esetben sosem jelentem ki, hogy ez vagy amaz az esemény pontosan ekkor történt.

Előfordul(hat)-e, hogy valamit „jobban” tudsz, mint a hivatalos történetírás?
Mivel nem vagyok tudósember, nem tartanám okos dolognak, hogy velük vitába szálljak. Maximum azt veszem észre, ha egy-egy írásuk, dolgozatuk politikai, ideológiai célokat igyekszik szolgálni. Ez esetben ezt mind kihagyom, és csakis a szigorú tényekkel foglalkozom. Azt hiszem, még soha nem fordult elő, hogy valamit "jobban tudjak" náluk, viszont - egykori bölcsészhallgatóként - az "áltudományosságra" igen érzékenyen reagálok.Talán ennek köszönhető, hogy a regényeimet egyaránt szívesen olvassák a mai politikai paletta különféle oldalain elhelyezkedők.

Napokban került a kezembe a Hullámtörés c. köteted, amely eltérő témájú, mint a történelmi regényeid. Hogyan születnek ezek a témák?
Valaha, amikor a könyveim először publicitást kaptak, egy kiadói igény alapján kezdtem foglalkozni "nem történelmi" tárgyú könyvek írásával. A HULLÁMTÖRÉS egy húsz kisebb kötetet magába foglaló sorozat bővített tagja, amit lehet romantikusnak is nevezni.
Ahogy ebben, úgy a többi tizenkilencben is nehéz, tragikus, vagy bonyolult emberi sorsokat dolgoztam fel. Valahogy fogékony vagyok az ilyenre, és szeretném megmutatni, hogy egy tragikus élethelyzetből is fel lehet újra állni, mint tette a HULLÁMTÖRÉS főhőse. E kötetek között jó néhány akad, amelyekben az alapinformációt az érintettektől, vagy környezetüktől kaptam, de ezekben már sokkal több hely jut az írói fantáziának, mint a történelmi regényeimben. Azonban mindegyikben közös, hogy igen nagy kedvvel és szeretettel írtam, s szeretnék még hasonló témákban dolgozni. Ez, természetesen, kiadói elgondolás és igény függvénye.

Aki regényeiben ennyire belemélyül az ország régmúlt  vezetőinek személyébe, az folyamatos intrikákkal, hatalmi harcokkal szembesül: maradt-e még valami hited a ma embereiben? Szoktál politizálni?
Maradt-e hitem a mai kor embereiben? Elgondolkodtató kérdés...

Az emberi bölcsességben mindenképpen hiszek, a tisztességben is, ha annak példáját látom. És hiszek az emberi fejlődésben, még akkor is, ha néha visszafejlődést tapasztalok. Valóban tele a történelem - kül- és belföldön - intrikákkal, negatív hozzáállású személyekkel. A vezető egyéniségek minden időben a hatalomra jutással és a trónon maradással törődtek. Természetesen a legtöbbjük mindig a népe - és Isten - iránt érzett felelősségét emelte ki, és hangoztatta is sűrűn. Igen soknál tetten érhető, hogy az alattvalókat ugródeszkának tekinti, de azt is tudomásul kell venni, hogy a korai időkben természetes gondolatnak számított a vezér mindenek feletti szolgálata, s a nép születés okán történt alávetettsége, kiszolgáltatottsága tökéletesen elfogadott volt. A hatalmi harcok mindent átszőttek, és nem nagyon törődtek az áldozatok számával, csak a politikai és a gazdasági hatalom megtartása volt a lényeg.

Azonban nem szerencsés, ha egy mai író hagyja, hogy a régi események elsodorják, és még nagyobb hiba az, ha ezekből a mai korra általánosít.
Vallom, hogy egy író legyen kicsit mindig társadalomkritikus, és a maga eszközeivel próbálja megjeleníteni a hibákat, azok okait. Kérdés persze, hogy ki figyel rá, és ha igen, milyen szemüvegen át olvassa írásait. Száz olvasó, meglehet, kétszázféleképpen értékel, és raktározza el magában az információkat. Vannak a könyveimben áthallások. Olyan esetekben alkalmazom ezeket, amikor valamilyen magatartás vagy esemény nem csakis egy korra tekinthető érvényesnek. Az Olvasók nagy hányada felismeri ezeket.

Mindenki politizál valamilyen szinten, bár az élet ezen szegmense sajnos igencsak hígulóban van, akár a könyvírás. Nehéz ma igazán nagy formátumú személyiségeket találni, és nagy kár, hogy a társadalom ily keményen oldalakra forgácsolódott. Sokan nem veszik észre, hogy a politikát minden korban pontosan ez éltette. Ha ez nem lenne, sosem állnának fel egymással szemben szekértáborok. A magam részéről azonban sokkal fontosabbnak tartom a múltbéli és a jelenkori politikai eseményekben történő tisztánlátást, mint az egyik vagy másik oldal melletti - legtöbbször kritika nélküli, tisztán érzelmi alapú - állásfoglalást. Igaz, tisztán látni nagyon nehéz, mert minden az információk, és azok tálalásának függvénye. E témában is a hitelességet próbálom fellelni, ami a legtöbb esetben igen nehéz. Kevesen mondhatják el magukról, hogy abszolút tisztán látnak az eseményekben, a politikában, az abba foglalt szándékokban. Kiállni csak a mellett tudok, amit valóban ismerek, a helyességéről meggyőződhetek - és nem csak hallomásból vagy a médiából -, de a legfontosabb, hogy csak azt pártolom, ami pozitív és valóban előbbre visz. A könyvekben sosem a talmi, múlandó emberi magatartásformákra helyezem a fő hangsúlyt, hanem az egyetemes értékek megmutatására, ami reményeim szerint igazi mutáción soha nem eshet át, és megmarad mindig pozitívnak.

Hogyan születnek meg a helyszíneid leírásai? Ha lehetőséged adódik, személyes élmények alapján dolgozol? Pilis és környéke több könyvedben is szerepel (pl. a Tatárjárás trilógiában). Miért? Ismered személyesen is a környéket? Hol és mi említi a forrásokban ezt a helyet?
Szeretem bejárni a helyszíneket, természetesen csak a lehetőségeim keretein belül. A Pilis a katonai főiskolás éveim egyik állandó helyszíne volt, de csak később olvastam utána, hogy némely szerzők szakrális helynek tartják. Igazán autentikus, elfogulatlan és bizonyítékokkal megtűzdelt forrásmunkával eddig nem találkoztam, de nem kizárt, hogy létezik.
Pilis, Dobogókő, Táltos kapu

Természettudományos alapon állok, de érdekel az emberi psziché is, ami sok mindent képes létrehozni. A korabeli emberek mindig is számon tartottak általuk szentnek tartott helyeket. A Pilis kiemelkedő helyen szerepelt náluk, úgy gondolták, hogy csodás események színhelye, ahol a Föld szíve dobog. Ma is így vélekednek néhányan, hogy csakis ott doboghat, sehol másutt. Másfelől királyi vadaspark volt, ami igen jó helyen helyezkedett el: az Esztergom - Visegrád - Buda háromszögben. De Esztergom és Buda, valamint elődeinek megalapítását nagyon erősen meghatározták a kereskedelmi útvonalak, a dunai révhelyek.
Hogy a sok száz évvel ezelőtt élt emberek és az elődeik egy bizonyos helyet kijelöltek és szentté nyilvánítottak, annak oka elsősorban az ő hiedelemvilágukban gyökerezik. Nyilván másként gondolkodtak, máshogyan értékeltek helyzeteket, megmagyarázhatatlan dolgokat. Elég volt egyetlen vélt vagy valós tapasztalat, máris szüksége volt a léleknek arra, hogy helyszínekben leljen biztos kapaszkodót. Gondoljunk csak az régi, "pogány" magyarok szent ligeteire. A Pilisben éppen ezért előszeretettel laktak remeték, és a Pálosok rendje is eltöltött ott több-kevesebb időt. Sok egyéb mellett tudós rendnek tartják őket, akik olyasmit is tudhattak, amit mások nem, és őrizték a titkot. Remélem, hogy egyszer konkrét információk is felszínre kerülnek majd.

Minden történelmi regényedben van szó nő-férfi kapcsolatról. Alaposan körbejárod a kapcsolati buktatókat, gőgös szépasszonytól a gátlásos kamaszig mindenkit lerajzoltál már témáidban. Lágyítja a száraz történelmi tényeket?
Férfi elképzelhetetlen nő nélkül, és fordítva. Nem teljes az élet, ha valamelyik hiányzik. Legtöbbször a magam meglévő tapasztalataira hagyatkozom, és nem az e tárgyban született pszichológiai tanulmányokra. Igen, ismerem a kapcsolati buktatókat, de főleg a magam tapasztalatai alapján. Ha még tudományos köteteket is igénybe vennék a munkához, azzal indokolatlanul mély távlatokba vinném a történetet, és az már egy másik stílust és regényt igényelne.
A regényekben, úgy hiszem, elegendő, ha a mai olvasó szemével láttatunk eseményeket ez ügyben, mert lehet, hogy ami Boccaccio korában helyénvaló volt, az most már nevetséges, és fordítva. Nem a jelenséget, hanem az adott szereplő személyiségét járom körbe, amikor a női szereplőket kiválasztom. Zrínyi Ilonával pl. nagyon sok gondom volt, mert ő annyira szerteágazó személyiség. De sosem teszem, hogy valakit csakis egy oldalról mutassak meg, csak jónak, vagy hárpiának, mert ez sem lenne hiteles.
Csegő és Perka a Szent László trilógiában céltudatosan szerepeltetett, "írástechnikailag" fontos személyek. Rajtuk keresztül lehetett megmutatni László emberi oldalát, de olvasói szemszögből nézve szerepet kaptak a kor eseményeinek tisztázásában is. Sok mindent elmeséltek, ami valóban történelmi tény, összefüggésekre világítottak rá, hiszen az uralkodók környezetében élve ezek megismerésére elvileg lehetőségük volt.

A könyvekben a nők szerepeltetése valóban lágyítja a történetet, ami sok esetben brutálisan kemény is lehet, bár a brutalitás megjelenítésével általában csínján bánok. Nem kedvelem egy határon túl (és ez elég szűk mezsgye!) a csakis naturális, agresszív megfogalmazást, sem a megjelenítést. Van amúgy is elég agresszió a mai világban, elég csak kocsiba ülni és kimenni az utakra. De van ennek árnyaltabb oldala is. A nők képesek arra, hogy lényük, természetes asszonyi jó ízlésük, a régtől betöltött óvó, védelmező szerepük mellett a gyakorta robbanékonyabb férfiak gondolatait bölcs, higgadt, meleg szavakkal a helyes irányba fordítsák. Ezért szerepeltetek nőket ott, ahol voltaképpen a férfiaké a hangsúly.
Nem véletlen, hogy nagyon szívesen írok könyvet olyan női főszereplővel, akinek életútja példaként szolgálhat. Nem muszáj neki Zrínyi Ilona formátumúnak lenni, lehet egy hétköznapi asszony is. És, természetesen, ide tartozik a nők tisztelete. Biztosan nem véletlenül gondolom úgy, hogy minden korban nehezebb volt a helyzetük, mint a férfiaké, és ezt a jelenre is érvényesnek tartom. Férfitársaim most biztosan megköveznének ezért, és elviselem a kritikákat, de akkor is ezt gondolom. Ahogy a mindennapok harcai, a személyes és mély érzelmek sem távolíthatók el egy történetből, különben nem lesz teljes egész. De a szerelmi szálakkal is igyekszem finoman bánni, hiszen azok igazán törékenyek, sebezhetők. A szexet is le lehet írni "gusztusosan", hiszen az is az élet része, de nem lennék képes arra, hogy valaha is "pornó-szinten" ábrázoljam, még akkor sem, ha az éppen a korabeli, vagy a mai valóságban netán elfogadott, sőt elvárt egy könyvben. Tévedés ne essék, nem vagyok prűd, sem viktoriánus elveket valló, de azt szeretném, ha a szépirodalom valóban "szép" is lenne. A meztelen valóság úgyis naponta fejbe ver mindenkit.

Évtizedek óta írsz, most már „főmunkaidőben”.  Van-e kedvenc regényed az alkotásaid között? Létezik-e kedvenc alkotási folyamatod? Melyik az? Az anyaggyűjtés? Az írás? A szöveg  ellenőrzése, szöszmötölés vele? A kész könyv menedzselése? Netán a hozzám hasonló alakok okvetetlenkedése a témában, hogy hogyan is volt…?
Az "évtizedek" inkább csak egy évtized, de én már előtte is dolgoztam könyveken. Más kérdés, hogy nem jelentek meg, de ott pihengettek a fiókban, a szekrények mélyén. Volt, amivel később jól be tudtam gyújtani a kályhába...

Kedvencem a könyveim között kifejezetten nincs,  mert hát minden "szülőnek kedvesek a gyermekei". Vannak olyan könyvek, amelyeknek írása közben igen jól érzem magam. Ilyen volt A spanyol grófnő.

Még nem gondolkodtam el azon, melyik a munkában az általam leginkább kedvelt fázis. Amikor belefogok egy könyvbe, azt előtte mindig megelőzi a részletes anyaggyűjtés. Komoly munka, időigényes. Ezt követi a szelektálás, mert nem minden információ üti meg a mértéket. Talán a leginkább élvezetes a helyszíni bejárás. Mindig szerettem utazni, igaz, ezt nagyon sokáig nem tehettem meg, nem nyílt rá mód. A történelmi regények esetében a várak, megmaradt erődítmények, bejárása, a múzeumok és levéltárak meglátogatása igen fontos, de az is, hogy hozzávetőlegesen tudjam, mit láthatott vajon az a kalandozó magyar, aki Melk, Sankt Pölten vagy Passau környékén vágtázott.
A Zrínyiek esetében sok horvátországi helyszínt bejártam, külön beszélgetést igényelne ennek taglalása, és csakis pozitív tapasztalatokkal érkeztem haza, s természetesen nagy halom jegyzettel, fotóval.
A modernebb kötetekhez is igénybe veszem az utazás adta lehetőségeket, így született könyv krétai, korfui, tenerifei, monacoi, nizzai, barcelonai helyszínekkel. Fontos, hogy lássam a helyet, érezzem a körülményeket, a levegőt, az emberek viselkedését megtapasztaljam.
A szövegellenőrzés már félig "iparos munka", bár igen nagy odafigyelést igényel. Nem szeretek hibás munkát leadni a kiadónak, rosszul érezném magam tőle.
Szándékkal hagytam a végére az írás fázisát. Nem tudom, másokkal ez miként van, de belőlem egyszerűen örömet vált ki. Úgy érzem, utazom, idegen tájakra, más emberek közé, más korokba, más égövre, kontinensekre. Igyekszem meglovagolni az Időt, ezért is szörfözöm szívesen a korokban.
Valaki azt kérdezte tőlem, mennyire vagyok képes beleélni magam a szereplők helyzetébe, belebújok-e a bőrükbe. Azt feleltem, hogy képzeljenek el egy embert, akiben valamilyen színészi vér csordul, de alkalmatlan arra, hogy színpadon is megmutassa magát, ezért inkább leírja azt, ami benne van. Valahogy így működik nálam az írás, és egyáltalán nem érzem munkának, ami állítólag szerencsés.

Önmagam és a könyveim menedzseléséhez egyáltalán nem értek. Zavarban vagyok, ha ezt kell tennem. Olyan ez, mintha valaki meghívatja magát egy buliba - szerintem legalábbis. Tudom, hogy manapság a reklám nélkülözhetetlen, de én akkor sem értek hozzá. Talán ebből fakad, hogy soha nem hívatom meg magam olvasói programokra, mindig megvárom, míg hívnak. De ott aztán nagyon jól érzem magam, végre hús-vér emberek között, és egyáltalán nem fontos, hányan jelennek meg, vagy a helység mekkora lélekszámú. Csakis a fogadtatás, a kedvesség, a jó hangulat, a jóízű beszélgetés a fontos, és ebben még sosem csalódtam. Fel is teszem ezeket a kivételes alkalmakat a világhálóra, és elsősorban a megjelentek iránti tiszteletből.

A könyvekről, a történelmi tényekről szívesen beszélgetek bárkivel. Nem létezik olyan, hogy "okvetetlenkedő olvasó". Ha levélben keresnek meg, az sem marad megválaszolatlan. Számomra - tűnjék bármily furcsának - nem a reklám a mindenható, hanem az Olvasó. Annál jobb reklám nem kell, mint amikor elolvassák a könyvemet. (Tudom, hogy ezzel kapcsolatban most sokan vitába szállnának velem.)

Hamarosan megjelenik a Zrínyiekről írott trilógiád harmadik része. Mire számítsunk ebben a munkádban?
Zrínyi Ilona életregénye bezárja a trilógiát. Valóban életregény, mert Ilona leánykorától a haláláig bemutat mindent, ami vele és a környezetével történt. Hál'istennek sok forrásmunkára leltem ez ügyben, régi naplóra Munkács várának blokádjáról, Thököly életéről és ténykedéséről.
A könyv, ami csaknem hatszáz oldalas, és ugyanolyan míves kivitelben készült el, mint az előző két Zrínyi-kötet, Ilona személyiségét a lehető legmélyebben bemutatja. Nőként, feleségként, anyaként, várvédőként jelenik meg. De szokásom szerint a kor politikumát, annak mozgatóit, is megjelenítem, így a bécsi udvar intrikáit, elgondolásait, a Wesselényi-féle elrontott felkelést, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc Kristóf lefejezését, Thököly Imre katonai erényeit és politikai kudarcait. Mindezt a lehető leginkább olvasmányos formában, az eseményeket filmszerűen pörgetve próbáltam az Olvasók elé tárni. Természetesen nem hiányoznak belőle a mély érzelmek, hiszen Ilona nem volt hasonlatos a nagybátyjához vagy az ükapjához, a szigetvári Zrínyihez. Ő nem állt ki szablyával hadakozni, nem lovagolt a katonáival hóban-sárban. Neki más volt a dolga, és bámulatos energiával igazgatta azt, amit az élet rábízott.

Mi várható a jövőben, milyen könyvterveid vannak?
Zrínyi Ilona életregénye után szinte követelőzik a tőle tízévesen elszakított fiának, II. Rákóczi Ferencnek az életregénye. Pillanatnyilag az adat- és anyaggyűjtés fázisában járok.
A régebbi időkbe visszatérve pedig pillanatnyilag az államalapítás korán dolgozom. Géza nagyfejedelemtől Koppányon át Vajkon keresztül igyekszem egy trilógia keretében megmutatni a korszakot, ami időben követi a Viharlovasok pentalógia záró kötetét, A másik ösvény-t, mintegy hetven éven át.
Természetesen vannak terveim, bár ezek nem feltétlenül egyeznek kiadói szándékkal. Egy történelmi jellegű családregény-sorozatot indítanék, ami kb. az utolsó száz évünket dolgozná fel, európai szemszögből, kicsit finomabban, lágyabban, mint a kőkemény töri-regények. Azt hiszem ebben a témában igazán jól érezném magam, hiszen jóval közelebb áll a mai Olvasókhoz, akiknek ezúttal kívánok nagyon jó könyveket, kiemelkedő olvasási élményeket, és minden elképzelhető jót.

Remélem, hogy Benkő László tervei találkoznak majd kiadói akarattal! Munkádhoz jó erőt, egészséget kívánok. Köszönöm a beszélgetést!

Benkő László kötetét, a Kard és Glóriát a Lazi Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet itt is köszönünk.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!