Egy nő, aki nem akart többé megfelelni.
Egy nő, aki elengedte a jelent, és megtalálta a boldogságát.
Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.

A könyv, amelyet csak hazánkban két kiadó is megjelentetett: az Ulpius-ház 2008-ban és 2010-ben, és most a Partvonal Kiadó is. Gondolom, ez nem véletlen: a kötetnek óriási sikere van, világszerte 10 millió eladott példányt mondhat magáénak az író, Elizabeth Gilbert.

Mondhatnám: ide nekem azt a krízist, amelyen ilyen jól keresett a szerző, de nem, az isten őrizzen tőle, nem kell. Így, túl az ötven éven, már lehetőleg minden krízist messziről utálok, ha nem is kerülöm ki (mert úgysem lehet, fene az összes bonyodalom természetrajzát).

Emlékszel még a műből készült filmre, amelyben Julia Roberts játszotta a főszerepet? Megnéztem, egyszer. Többször szintén az isten őrizzen tőle. Nem, nem azért, mert a film rossz lenne, vagy a könyv rossz lenne. Remekül megírt történet.
Azért nem szeretném még egyszer megnézni, vagy újra elolvasni a leírtakat, mert én már ezen túl vagyok.
Borzasztó, mi, hogy mindenkinek van életközepi válsága?
Hát nekem is volt.
Kábé senkinek sem kívánom.
Amikor ültem a házastársam mellett, és nem, nem utáltam, de nem is szerettem. A helyzet sokkal rosszabb volt: már közömbös voltam.
Ültem a munkahelyemen a klaviatúra előtt, és... untam. Untam a mindennapi taposómalmot, az állandó lekérdezéseket, a közigazgatási határozatokat, az ügyfeleket, az értekezleteket.
Untam, hogy a gyerekem trehány, se tanulni, se dolgozni nem akart, csak élni a mamahotelben.
Elegem volt a világból.
Csak nekem nem adatott meg, hogy spirituális útkeresésre induljak Indiába.
Indiába?
Ne röhögtess.
Az én útkeresésem piszkos anyagiak hiányában nem volt több, mint Budapesten, a tizenharmadik kerületből gyalog hazamenni a tizenegyedik kerületbe, útba ejtve a Margitszigetet és a Gellérthegyet.
Ja.
Általában körömcipőben.

A szerző, Elizabeth Gilbert

Valamelyik nap jártam kocsival a Hegyalja úton. Felnéztem a hegyre, és nagyon úgy éreztem, hogy nem szeretnék még egyszer harminc és negyven évem közötti korú lenni.
Nem én.
Minden harcomat meg kellett harcolnom.
Nem akartam senkinek sem megfelelni, de az nem ilyen egyszerű ám, hogy csak leírom, és már működik is.
Saját igazságaim saját megoldásokat igényeltek.
Saját körülményeim saját korlátai csak úgy nem tűntek el egyik napról a másikra.
Gyaloglás közben törpöltem ki, mit csináljak, hogyan csináljam.
India nélkül.
Körömcipőben, ahogy fenn is írtam, ez fontos (nem is, de érted, na).
16 órától 19 óráig.
Annyi ideig tartott az út hazáig.
Jó fél évig minden munkanapon szinte.
Boldog vagyok-e ma? Kínkeservvel csak kitapostam magamnak hozzá az utat.
Körömcipőben. (Akadjak már le erről a rohadt lábbeliről, mi?)

Miért magamról írtam eddig?
Mert neked sem biztos, hogy összejön India,
de a könyv kiváló recepteket ad arra, hogyan találd meg önmagad.
Ne a filmre koncentrálj.
Az kicsit fel van tupírozva.
A könyv többet ér.
Hajrá!
Olvasd el magadért!
Humoros, mély érzésű, kultikus olvasmány (ha néhol terjeng is).

A kötetet a Partvonal Kiadó recenziós céllal bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet itt is köszönünk.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!