Egyszerű pásztor, térdeden állj...

2016. december 21. 00:04 - Carbonari

Könyvajánló - Gárdonyi Géza: Arany, tömjén, mirha

 pasztorok.JPG

Egyszerű pásztor, térgyeden' állj! -
harsogta apám a frissen bokszolt bűrkabátjában'
Hiszen karácsony volt.
Akkor is.

Előfordulhat-e, hogy ifjúságunk nem ismeri Gárdonyi Géza nevét? Ha másról nem, az Egri csillagokról muszáj ráeszmélniük, hiszen - tudtommal még mindig - kötelező olvasmány.

Nekünk, felnőtteknek ugyanúgy van mondanivalója, ahogy minden korosztály fellelheti benne élete aranytűjét, vezérlőjét. Elévülhetetlen sorok, igazságok köszönnek rá az olvasóra, amelyek megerősítést adnak hitben tisztességben és az összetartozás erejében.

A kötet elején ismert bibliai történetek találhatók Gárdonyi Géza szavaival, kevés pátosszal, még több megértéssel, olyan módon, hogy valóban kedved támad elővadászni a családi almáriumból nagyanyád bibliáját, és kiszemelgetni belőle néhány vonatkozó történetet.

A másik részben a falusi élet mindennapjairól mesél egyszerű bájjal, ízességgel, de olyannyira, hogy te is ott ülsz a kemence padkán, és csillogó szemmel hallgatod az egyszerű történeteket, amelyek mindegyike sajátos igazságot hordoz magában. Tanúságot, amelyek hitet tesznek a béke, szeretet oltárán.

Ahogy szemelgettem a történeteket, verseket, egyszer csak hidegrázás vett elő: a Fel nagy örömre! c. vers pillogott rám a lapról... elém derengett kamaszkorom karácsonyi nagymiséje, amire apám is minden évben elment. Annak mindig sora volt: kislyányom, az őtönyöm (öltönyöm) rendbe' van? A fehér inget kivasald! Hun a boksz? Mijjér' csak fekete boksz van itthun, amikor a bűrkabát (bőrkabát) barna?! Erre már anyám is csatítani kezdett: oszt' mijjér' nincs gondod rá? Ha nekem csak annyi dógom' lenne, hogy a te bűrkabátoddal törőggyek', én is tudnék így parancsolgatni...
Igen, a bűrkabát.
Valahányszor cipőt pucolok, mindig az jut eszembe. Az még olyan bűrkabát volt, amelyet bokszolni, majd fényesíteni kellett. Mifelénk gyerekkoromban sosem volt téma, hogy fehér lesz-e a karácsony, mert szinte mindig az volt, kiváló minőségű mínuszokkal. Itt van a fülemben, ahogy nyikorgott a kabát... minden egyes lépésnél. A templom pedig az előkelő boksz szagot úgy viselte, mint a csúf kisasszony, akinek végre valaki beköti a fejét: diadalmasan. Hisz minden magára valamit is adó férfiú mifelénk bokszolta a bűrkabátját. Igen, a nyolcvanas években is még. Nehéz elképzelni, igaz?
Pedig így volt.
És mellé apám hangja, ahogy kidöndül, amikor megrezegtette a hangját: ....egyszerű pásztor, térgyeden állj! Mert ez az égi s fődi király. Ugye, nem kell mondanom, hogy térdeden áll, és földi király az eredeti vers? Csak úgy mifelénk semmi értelme sem volt. Mert a térd az térgy, a földi meg fődi. Ott álltam mellette, és csodáltam, ahogy zengett a dal (zsoltár) belőle. Ahogy elönthette őt is a ritka békesség. Ahogy belém égett az a pillanat egy életre.

Nem tudtam, hogy ezt Gárdonyi Géza írta.
Hát most már tudom.

A kötetet a Lazi Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk.

Szeretnél többet tudni a könyvről? Kattints a képre!

pasztorok1.JPG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9212004194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása