A könyv alapján készült 2007-es film plakátja

Egy kereskedő, aki selyemhernyóért többször elmegy a világ végére -
de tényleg csak azért?

Egy olvasói kihívás során azt a feladatot kaptam, hogy olvassak egy olyan szerzőtől könyvet, akinek már jártam az országában. Elkezdtem nézegetni a polcaimat, amíg kezembe akadt ez a könyv. Nem emlékszem mikor és milyen úton került hozzám, nem is emlékeztem rá, de mivel Olaszországban volt szerencsém többször is megfordulni, gondoltam ideális lesz.

Fülszöveg alapján fogalmam nem volt róla, hogy miről is fog szólni ez a könyv. Hogy értsétek mire gondolok:

„Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautómatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának.”

Hamar kiderült, hogy a történet 1861-ben játszódik és főhőse, Hervé Joncour egy 32 éves selyemhernyó kereskedő, aki munkájából kifolyólag beutazza a világot, amiért kicsit irigylem is, nekem is ilyen meló kéne, mert imádok utazni.

Dél-Franciaországban élt feleségével, Hélene-vel és innen indult immár 8 éve rendszeresen Egyiptomba és Szíriába petéket vásárolni, melyeket aztán hazaszállítás utána keltetett és jó pénzért eladta a hernyókat, amelyekből a méregdrága selyemholmik készülnek. Minden év januárban útnak indult, hogy megtegyen pár ezer mérföldet és áprilisban hazatérjen, eladja a csomagot és az év további részében következett a jól megérdemelt pihenés. A hernyók bőven elég pénzt termeltek ahhoz, hogy fényűzően élhessenek.

De ez az év más volt. A világon mindenhol olyan járvány sújtott, mely elpusztította az európai és a legtöbb afrikai petetenyészetet is. Nem volt ez másként Hervé-vel sem: az összes most hozott pete fertőzött volt. Ez nemcsak az ő gondja volt, az egész város erre építette a gazdaságát az elmúlt húsz év alatt, a selyemhernyó-tenyésztés és szövés egyik európai központjává nőtte ki magát Baldabiou szakértelmének köszönhetően.

Most sem várt sokáig, hogy előálljon a megoldással: el kell menniük Japánba. Japán akkor a világ végének számított, egy többszáz éve elszigetelt világnak. Akik elzárkóztak a kereskedelemtől és attól, hogy idegeneket engedjenek a földjükre, de ’53-ban engedve az amerikai nyomásnak megnyitottak két kikötőt. Egy legenda vonzotta oda Baldabiou-t, mely szerint ott készítik a világ legszebb selymét és mivel kétszáz évig senki nem tehette be a lábát, így a szemcsekór sem.

Egy komoly probléma állta még útjukat: selymet bár lehetett kihozni japánból, de a hernyók kihozatalát törvények védték. S bár a lavilleideu-i kereskedők úriemberek voltak, de amikor az volt a cél, hogy a világ másik végén kövessenek el bűntényt, az valahogy kevésbé tűnt bűnös dolognak.

1861. október 6-án Hervé Joncour egyedül indult el a selyembirodalomba, mit sem sejtve róla, hogy milyen kalandok várják majd a hat hónapon át tartó út során...

Ki a titokzatos Hara Kei, aki úgy él, mint egy uralkodó?
Sikeres lesz-e a küldetés?
Milyen hatással lesz mindenre a Japánban kitörni készülő polgárháború?
És hova vezet mindez Hervé számára?

Az elején nem gondoltam, hogy tetszeni fog, de mégis megfogott ez a történet. Különös történetet, mely a szomorúságától lesz igazán szép. És olvastatja magát, visz előre és kíváncsian várod, hogy ebből mi fog kisülni. A vágyódása valamire, amit nem ismer, nem ért. Egy emberélet minden szépsége és kínlódása száz röpke oldalon...

Ha többet akarsz megtudni a kötetről, kattints az alábbi képre!