14 évvel Augsburg után a magyar vezérlő fejedelem,  
Gyécse (Géza) választás előtt áll: felmorzsolódni, vagy beilleszkedni?
Öregisten, Babba Mária vagy keresztény isten, Szűz Mária?
Talán nincs is akkora különbség közöttük?
"Rendszerváltás" a mindennapi emberek szemével,
bő ezer évvel napjaink előtt.

Benkő László ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Folytatja a Viharlovasok pentalógiát az időben következő eseményekkel, egy új trilógiában, amely a Vér és kereszt címet kapta: 969-ben veszi fel a fonalat. (Az új trilógia teljesen érthető az előzmények elolvasása nélkül is.)

Cseke bő (a település feje) csatlakozik a kelet felé induló sereghez, amely 970-ben döntő vereséget szenved Bizánctól. A bő a csata alatt súlyos sebet szerzett, és egy öt éves Halacska nevű kisfiú menti meg a biztos haláltól. Halacska teljes családja elpusztult (vagy elpusztulni látszik) a hadjáratban, maga is csaknem odavész. Aztán csodálatos álmot lát - amely majd kivívja minden táltos félelmét vagy csodálatát, attól függően, hogy milyen utat lát az illető maga és települése számára -, megmenekül és Cseke apa segítségével elindul beteljesíteni a sorsát. A bő tisztában van azzal, hogy a gyermek emberfeletti segítsége nélkül nem maradhatott volna életben: örökbe fogadja a fiút és sajátjaként neveli fel, felesége, Bogárd asszony teljes egyetértésével. A gyermek körül aztán csodálatos dolgok történnek, képes saját életerejét átadni haldoklónak, anélkül, hogy akarná, hogy tudatában lenne annak, amit cselekszik. Idővel nevet is kapott: Cseke fia Karád lett.

A fiú - bár befogadták -, pontosan érzi, hogy Cseke és Bogárd gyermekei sosem fognak igazi testvérükként tekinteni rá, így leghívebb barátja egy fekete kutya, Kormos lett. Györke bátya, a táltos, hamar szemet vetett rá, és tanítani kezdte. Ebben a korban, 970 után már érezhető lett a görögkeleti vallás finom térhódítása: a táltos és a pap, Dimitri, legteljesebb egyetértésben képesek egymással társalogni, tiszteletben tartva egymás hitét. Persze, ez nem maradhat mindig így.

A csatavesztés Gyécse nagyfejedelem számára egyértelművé tette, hogy kelet felé (is) lezárult az út, és népe megmaradása új törvényeket parancsol - előbb-utóbb - a magyarok számára.
Új törvényeket, új hitet, amelyeket csak vérrel, vassal lehet rákényszeríteni a zabolázatlan nemzet fiaira.
De muszáj.
Vagy ez, vagy a felmorzsolódás. Az egyszerű nép azonban nem politizál. Csak azt fogja látni, hogy a törzsszövetség feje keresztvíz alá hajtotta a fejét, és tőlük is ezt várja el. Elmagyarázható-e mindenkinek egyenként a valóság? Megértik-e majd, hogy a legkeményebb eszközök bevetése az értetek haragszom, nem ellenetek jegyében fog történni?
Mi lesz a szerepe ebben Cseke fia Karádnak?
Mit tart efelől az egyszerű nép?
A táltosok?

Harc fenn és lenn, országok és fejedelmek, egyszerű emberek és vezetőik, táltosok és papok között, és egyáltalán: forrong az ország. Nem gondolkodhat mindenki nagyban, képtelenség.

És ekkor Cseke fia Karádra a magyarok nagyasszonya, a szilaj és vad Sarolta felfigyel, a papok pedig megérkeznek a szállásokra, Gyécse szigorú parancsával: a nyugati papokért a szállás vezetői a fejükkel felelnek... és felelnek, mert a papok, ugyanúgy, mint bárki mások, vagy alkalmasak hivatásuk gyakorlására, vagy nem, vagy van türelem és fogadó készség tanításukkal, térítésükkel kapcsolatban, vagy nincs, vagy tudnak az emberek nyelvén beszélni, vagy nem. Az erőszak pedig - hit ide, vagy oda, erőszakot szül. Éééés mindig történik valami, ami békét bont. Mindig.

Hol kezdődik az igazság, és ki mondja meg, meddig tart?
Nagyon finoman árnyalt, végtelenül szókimondó regény a tizedik századi magyarság történelméből, urak, papok és a szenvedő nép szemszögéből.
Mert rendnek lenni kell.
Mert minden politika.
Akkor is, ha nem annak látszik.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints!

A kiadónál kedvezményesen megvásárolhatod!

Tetszik, amit olvastál?