Akkor: húzzunk bele!

2017. július 23. 07:45 - Carbonari

Jolimesék (5)

dscf1071.JPGAkkor: húzzunk bele! Mutatom a sporteszközeimet.

Emberek: eltelt a hat hét a hasi műtét óta, plusz egy nap! Hivatalos szakvélemény szerint el lehet kezdeni a mozgást.
Heuréka!
Azonnal ráléptem az UPC honlapjára, ahol televízió-telefon-internet előfizetésünk van, és legott megrendeltem a FitVideó testedzési szolgáltatását.
Ma reggel - el kell hinned! – csak kíváncsiságból kattintottam rá, hogy vajon.. és voalá: elérhető volt az edzésprogram.
Mondjam, hogy azonnal kiugrottam az ágyból, és a legelső Rokaly Erikás zsírégetésbe belefogtam?
Mondom.

Persze, csak módjával. Nem elfelejteni, hogy még kötözöm a hasamon a kinyílt epidermisz részt, plusz, nem meghalni akarok holnapra az izomláztól, hanem lassan, óvatosan visszavezetni magam a normális emberek táborába, akiknek meg sem kottyan, ha 50 percet intenzíven mozognak.
Így aztán inkább azt mondhatom, hogy jó alaposan bemelegítettem magam, mert ez zsírégetésnek karcsúbb a karcsúbbnál. Tudom én.rokaly.jpg

Rokaly Erika, egyik kedvenc edzőm a FitVideon.

A hálómban tornázok, ott a tévé, azon keresztül jön az áldás. Elérhető a szolgáltatás interneten is, de nekem az erős wifivel rendelkező laptopot be kell(ene) hurcolni a hálóba, márpedig jegyezd meg: ha valami nem azonnal elérhető, hanem külön, hosszasan készülni kell rá, az a tettrekészség halála lehet. (Ááááá, rettenetesen viszket a bal alkarom, egy rohadt darázs megcsípett két helyen, amikor a postaládát nyitottam. Beleköltöztek. Kilakoltattam őket egy masszív csavarhúzó segítségével. Kedvelem őket, de mindent azért én sem… költözzenek máshová.)

Hallgass rám: ha otthon tornázol, a lehető legegyszerűbb elérési módokat választd ki magadnak a mozgáshoz. Minden, ami akadály lehet, mint például külön helyiségből kell az eszközt bevinni, helyet találni neki, beüzemelni, nincs kéznél a tornamatracod, ruhát se tudod, mit vegyél fel hozzá és az hol van, valamint komolyabb átrendezés kell a szobában, mint széttolni a fotelokat, hogy helyed legyen, stb: az mind csak késleltetni fog. Végigveszed gondolatban, mi mindent kell csinálnod a mozgáshoz, miközben még fekszel az ágyadban, és esetleg csukódik is vissza a szemed, hogy ááá, haggyá’ már… Ami csak létezik a mozgáshoz, legyen kéz vagy elérési közelben. A súlyzók, a víz, az eszközök, ruházat, a lehetőség a torna lejátszására, és álljon rendelkezésre a hely. Mindez sokat tud segíteni, mert nem minden nap leszel lelkes, hogy elkezdd a tornát, hogy az idők folyamán rutinná váljon, mert nem is kérdés, hogy a torna minden áldott nap kell.

Tehát, ma tornáztam. Utána isteni érzés volt plusz nyújtási lehetőségként ráfeküdni a Ceragem gyógyágyra. Ez roppant drága dolog, életem párja még az előző felesége (aki meghalt) idejében köhögte ki az árát, de szó szerint. Az ágy annyira jó, hogy ő ennek segítségével a csípőprotézisre váró emberek sorában fájdalomcsillapítók nélkül kibicelte végig a műtétre kitűzött várólista időtartamát, holott a legtöbb ilyen beavatkozásra váró ember azokon él évekig. Évekig.
Nos, a torna után fantasztikus érzés volt végiggörgetni a görgőket a gerincemen, keresztcsontomon, le a farokcsontig. Sokkal jobb volt, mint ha csak úgy simán ráfekszem, torna nélkül.

Mérés (07-19): 
                                             Előző méréshez képest (07-04)              Kiinduláshoz képest  (06-29)          
118.0 kg                                           - 1,7 kg  (119.7)                            - 80 dkg  (118.8 kg)
Derék: 117 cm                                  - 3 cm     (120 cm)                        - 2 cm (119 cm)
Ruhaméret: 54.                                    0                                                      0 (54)
Zárójelben: már összejön rajtam az 52-es naci, de nem kényelmes. Tehát a ruhaméret 54.

Szóval: haladunk. Vagy hát haladok. (Hogy holnap hogy leszek, még nem tudom.)

Már este olyan fáradt voltam, mint a kutya. Mondjuk ebbe az is befigyelt, hogy este - igen, aznap este - vizet hoztunk a falunk végén lévő forrásról.
Sokat.
Annál is többet.
Jani töltötte a flakonokat, én pakoltam a banyatankba, húztam a kocsiig, pakoltam be a kocsiba, itthon pakoltam ki a kocsiból. Megéreztem, hogy műtve voltam. De: bírtam.
Most meg kivagyok. Finoman, decensen, de kivagyok.
„Ezért” tyúkhúslevest főzök. Kb. éjfélig, az az jó 5-6 órán keresztül. Kell az alaplé. Jó, tudom, ez több, mint alaplé, de én ezt használom helyette. Méghozzá legteljesebb megelégedésemre.

Oké: másnap diszkréten haldokoltam az izomláztól. De nem ám elpofázni senkinek!
(Harmadnap is.)
(Negyednap úgy kellett rádumálni magam arra a 20 perces tornára. 20 percesre! De ha túlélem és kitartok, pár nap múlva megszabadulok az izomláztól. Mondom.)

Eltelt két hét a fenti első sor óta, tehát 8 hete műtöttek, és ma először voltam képes végigcsinálni egy teljes 51 perces mozgássorozatot. Nagyon jóleső érzés. Izomláz? Mi az?

Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

A félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy az életmódváltás során senki sem szponzorál. Nem fizet nekem sem a UPC, sem a FitVideo, sem a Ceragem ágy gyártója, forgalmazója, sem senki, hogy termékeiket vagy szolgáltatásaikat ezen a felületen megjelenítsem, reklámozzam. Csak és kizárólag olyan terméket, szolgáltatásokat nevezek meg, amelyeket használok. Nem hallgatom el, ha elégedetlen vagyok / leszek bármivel, de azt sem, ha legteljesebb egyetértésemre talál az igénybe vett tárgy, szolgáltatás.

A leírtakat saját életvitelénél bárki hasznosíthatja, átalakíthatja saját igényei szerint. Kizárok minden felelősséget azzal kapcsolatban, ha valakinek kára keletkezik a magamra vonatkoztatott tapasztalataimból. Ami nekem jó, az nekem jó, harmadik személynek nem biztos.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5812640675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása