Már a cím is mellbe vágott:
mi az, hogy így lássam, ha látni akarom Csoórit?
Provokál?
Polemizál?

Hiába nem vagyok már mai gyerek, Csoóri Sándorról keveset tudok. Persze, megjelenik előttem alakja, arca, általában a Duna tévén kaptam el egy-egy riportot vele, róla, általában híradókban, és konkrétan mértékadó műsorokban.
Nem, Csoóri Sándort nem lehetett kereskedelmi adókban látni letolt gatyában, "valóságsókban". De nem ám! Ha fájt a feje, a hazáért lüktetett az ér a homlokán. Ő aggódott Erdélyért, revizionizmus nélkül, ő buzdított összefogásra nyálas szövegek nélkül, realizmust és racionalizmust erőltetve egymással szemben álló felekre.
Neki böffent ki gorombán a szó a száján, ha árulást, tunyaságot, őszintétlenséget fedezett fel korábbi szövetségesek között, ő legyintett nagy szavakra, amelyek mögött a nagy nihil húzódott meg. Vele kezdődött a szocializmusban a tenni akarok az értelmiségért, a határokon kívüli magyarokért, amikor ennek még se divatja, se lehetősége nem volt. Amikor még a három T uralkodott a kultúrában. Amikor Aczél elvtárs még javában Aczél elvtárs volt.

Aztán elérkezett a rendszerváltás, benne nagy lehetőségek, hatalmas ígéretek és még nagyobb csalódások. A széthúzás, a hatalmi vetélkedések, nemzetközi, országos, helyi potentántok vonulatai között a nemes gondolatoknak nincs ideje kicsírázni. Ha mégis megtörténik, már a csírázás, akkor a feltételek nem adottak a szárba szökkenéshez. Mert mindenki szeretne egy darabot kihasítani a jóból, de a források véglegesek. És akkor mindig arra nem jut, ami sokadik a sorban. Mindenkinek van egy baráti vállveregetése, hogy tudod, édes komám, én is szeretném, ha ez, vagy az, amit javasoltál / javasoltatok, megvalósulna, de hát... tárja szét a kezét a hatalmi ember, és akkor már nem  marad más, mint a keserű nyelés, vagy a goromba szó. Ó, és a nagy Csurka-Csoóri ellentét! Amikor "a nemzeti gondolkodás jövőjéről nem a józanság, hanem az indulat döntött."

Hát én kútfőből ennyit tudok Csoóri Sándorról.

Aztán belelapoztam a könyvbe.
És benne is ragadtam.
Én, aki a szocializmusban szocializálódtam, de 25 éves koromra  eljött a Kánaán (a vadkapitalizmus, annak minden gyötrelmével), csendes röhögéssel olvastam az 1960-as évekbeli visszaemlékezéseket, amikor a költő Csoóri (aki akkorra már József Attila-díjas volt, tehát nem akárki) írt egy verset a Kortárs 1960. augusztusi számába, ahol a hazát a semleges jelzővel kapcsolta össze. Ám 1960-ban a Magyar Népköztársaság nem lehet semleges! Nem, és kész. Csoóri bele is ment, hogy a szót a parttalannal cseréljék fel. Ki is jött a lapszám a nyomdából, de az ördög keze ott munkálkodhatott, mert a parttalan párttalan alakban virított a késztermékben.
Skandallum! 
Az újság feje, aki amúgy sem volt nagy ellenálló, amikor kezébe vette a művet, egyszerűen összecsuklott, mint egy colostok. Hja, kérem, ilyesmiért abban az időben még fejek hulltak porba!

Vagy tudtál arról, hogy még ebben az évben kitiltották saját megyéjéből? 1960-ban? Azt találta mondani valakinek, aki szerint igenis volt helye a Rajk-pernek, hogy ez egyszerre fasizmus és sztálinizmus. Nos, Fejér megyében Csoóri évtizedekig nem léphetett be iskolába, könyvtárba, író-olvasó találkozókra, mert nézeteivel megzavarja a fiatal elvtársak politikai tisztánlátását.
Anyám, borogass.

Olyan gondolatokhoz is hozzányúlt, mint a II. bécsi döntés. Kapott is miatta hideget, meleget, pedig nem tett egyebet, mint higgadtan elemzett egy történelmi döntést, nem elhallgatva annak negatív oldalát sem. Sokkal veszélyesebbnek látta azt, hogy Hitler nem történelmi igazságtalanságot kívánt vele helyre billenteni, hanem két ország zsarolhatóságát megalapozni; mint azt, hogy Horthy és Hitler személyében két történelmileg kompromittálódott név csatolódik hozzá.

A mű megírásához a szerző, Pálfy G. István sok segítséget kapott magától az írótól, Csoóri Sándortól, de annak élettársától, Balogh Júliától is, aki saját naplóját bocsátotta a szerző rendelkezésére. Ezen kívül szemtanúk, pályatársak visszaemlékezései is szerepet kaptak a kötetben. Nem feltétlenül csak Csoóri Sándor miatt érdemes ezt az igényes kiadványt kézbe venni. Egy letűnt kor lenyomata található benne, amely az idő múlásával csak azért nem hanyatlik feledésbe, mert Pálfy G. István rááldozott három évet az életéből, hogy amíg még van mire, amíg még lehet, emlékezzünk, és okuljunk a múltból.
Ha van rá szemünk.
Ha úgy akarunk látni, ahogy a szerző gondolja.
Nem biztos, hogy mindenütt egyet fogsz érteni vele.
Belefér.

A kötetet a  Noran Libro Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet ezúton is köszönünk!

Ha elolvasnád a könyvet, a borítóra kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

A cikkben a kép a szerzőt, Pálfy G. Istvánt ábrázolja.

Kövess minket a Facebookon is!

Érdekel más életrajzi mű is? Például ki volt Horthy? Hős vagy háborús bűnös? Kattints!