Nessie, vagyis a Loch Ness-i szörny története meglepően régre nyúlik vissza: Egy bencés szerzetes, bizonyos Szent Kolumba már a 6. század környékén is írt egy, a tóban élő szörnyről. Aztán a történet évszázadokig a homályba veszett.

Egészen 1933-ig, amikor az első modern észlelések voltak, a tóban és a tó partján egyaránt. 1934-ben aztán egy londoni orvos, R. K. Wilson elkészítette az egyik leghíresebb fotót a vízi szörnyetegről. Ez a fénykép volt az, ami gyorsan bejárta a világot, megjelent egész Európában, Amerikában, és hirtelen hatalmas divatja lett a Loch Ness-i szörnynek. 1994 óta az a közvélekedés, hogy a fénykép egyszerű hamisítvány, amit segítséggel, néhány gyerekjátékkal alkotott meg a kép készítője. Egyik segítője egy híres vadász volt, akit a Daily Mail bízott meg, hogy keresse meg a szörnyet, és meg is találta annak nyomait, de aztán gyorsan kiderült, hogy azok csak egy víziló nyomai - ezzel elvesztette a szakmai hitelét, és nevetség tárgyává vált. A második világháború éveiben nyugodt volt a Loch Ness-i tó vize, nem nagyon volt észlelés, nem készültek beszámolók, képek, feljegyzések. De egy alkalommal felröppent a hír, hogy az állat elpusztult egy német bombázás következtében, amire a brit vezetés rögtön megcáfolta ezt: közölték, hogy Nessie kiváló egészségnek örvend. 

A háború végével, főként az ötvenes években ismét fellángolt az érdeklődés Nessie körül, elméletek, beszámolók, könyvek tucatjai születtek. Constance Whyte, az egyik "Nessie-szakértő" szerint minden bizonnyal egy 5 és 15 méter közötti lényről van szó, a plezioszauruszok egyik leszármazottjáról, akinek a családja azért élhette túl a 65 millió évvel ezelőtti kihalásukat, hogy a Ness-tó védett helyen van. Ekkoriban szélesebb közönséghez jutottak el a tudományok és a tudomány határterületeinek legújabb vívmányai: elterjedt a televízió, és mindenféle sorozatok születtek olyan dolgokról, olyan állatokról, amelyeket a tudomány korábban tagadott, hogy létezhetnének, pl. a cetcápáról, a komodói sárkányról, a Galápagos-szigetek eltérő gyíkfajairól, rég kihaltnak halakról. Mindezek után nem csoda, hogy a Nessie-kultusz is virágzott, emberek milliói hittek benne, hogy ő is egy ilyen tévedése a tudománynak. 

A gyönyörű Loch Ness tó az Urquhart kastély romjaival

Ugyanakkor soha, senki nem tudott semmiféle bizonyítékot felmutatni a létezésére, nem voltak elhullott példányok, élő meg főleg nem, nem voltak fogak, csontok, szövetmaradványok. A londoni Természettudományi Múzeum pedig mindvégig tagadta a szörny létezését, majd 1959-ben az alkalmazottaiknak megtiltották a tanulmányozását. A figyelmeztetés elsősorban dr. Denys Tuckernek szólt, a fiatal és önfejű tudósnak, a halak szakértőjének, aki az angolnák vándorlásával foglalkozott, amikor 1959. márciusában egy hatalmas, púpos állatot fedezett fel a Loch Ness vizében. Elmélete szerint ez a lény az Elasmosaurus, a plezioszauruszok egyik fajtája, és ezt később egy repülőmérnök, Tim Dinsdale is megerősítette, aki le is filmezte az objektumot. Tucker szembeszállt a tudós társadalommal, és mindenféle konferencián meg összejöveteleken hirdette a Loch Ness-i plezioszaurusz elméletét, végül Tuckert kirúgták, és kizárták a múzeum épületéből, ügye pedig még az Alsóházban is felbolydulást keltett. Hasonlóan járt az amerikai Roy Mackal biokémikus, a Chicagói Egyetem adjunktusa. 1965-ben a tóhoz látogatott, és aztán tagja lett a Loch Ness-i Jelenség Nyomozóirodája elnevezésű, a szörny létében erősen hívő, már-már fundamentalista csoportosulásnak. A szervezetet 1961-ben alapította David James, Brighton konzervatív képviselője, aki nevezetes volt merész szökéséről is a németek fogolytáborából. Társult mellé Peter Scott, a WWF akkori elnöke is. A szervezet felszerelése régi, a hadsereg és a légierő által leselejtezett reflektorokból, bombákból, szonárokból állt.Mackal érkezéséig a szervezet kezdett kifogyni a pénzből és a támogatásból, mivel semmi eredményt nem tudtak felmutatni, ám az amerikai villámgyorsan a segítségükre sietett, és szerzett nekik támogatást otthonról. Meg is választották tudományos igazgatónak, első dolga volt beindítani a "Cipőfűző-hadműveletet": tengeralattjáróra erősített, szövettani mintavételre alkalmas "biopsziaszigonyt", és dróthálóból készült csapdát vetett be. A művelet természetesen nem járt sikerrel. Az egyetemen a kinevezését visszavonták, de a kriptozoológia neves szakértőjévé vált a későbbiekben.

A szervezet 1972-ben oszlott fel, miután semmi bizonyítékot nem találtak Nessie létezésére, ám felkeltették a Boston környéki Alkalmazott Tudományok Főiskolájának figyelmét, illetve az MIT elektromérnök-professzorát, dr. Harold Edgertont is felcsigázta a rejtély. Robert Rines, a főiskola vezetője 1970-ben kereste fel először a tavat, felszerelkezve modern hanglokátorokkal, és sikerült is elkapnia néhány ígéretes hangot, a lelkesedését pedig felrázta, amikor következő nyáron a feleségével együtt látott egy púpot, amint épp a vizet szántja. 1972 nyarán a két tudós, Rines és Edgerton összefogott, és lencsevégre kaptak eszközeikkel egy különös képet. Miután eltávolították számítógéppel a tőzegeket, egy rombusz alakú uszonyt láttak a képen, amely egy érdes felületű testhez kapcsolódik. A következő három év alatt sikerült még képeket készíteniük, az egyiken, mint állították, egy plezioszaurusz-szerű állat hosszú nyaka és feje látható. Egyre több szaktekintély is hitt a szörny létezésében, köztük dr. David Davies, a Nature főszerkesztője, akinek cikke az egyik lapszám fő témája lett, címlapon az uszonyos képpel. Peter Scott pedig tudományos nevet is adott Nessie-nek: Nessiteras rhombopteryx, vagyis Ness csodája rombusz uszonnyal. Számos tudós támadt neki Daviesnek, hogy lealacsonyítja a tudományt azzal, hogy ilyen sületlenséget publikált az egyik legnagyobb tudományos lapban. Közben kiderült, hogy a Nessiteras rhombopteryx angolul egy érdekes anagrammát ad ki: Sir Peter S. szörnycsalása. Rines erre azzal reagált, ami szintén a név anagrammája angolul: "Igen, mindkét kép szörnyet mutat. R." Azóta több évtized is eltelt, sok új elmélet született és merült feledésbe, a gázok által felemelt fatörzsektől az óriásharcsákig. Egyre több kétely merült fel a korábban felvett képek és mozgóképek kapcsán is, melyek közül sokról minden kétséget kizáróan kiderült, hogy szándékos átverések. Az egész tó minden zegzugát átfésülték már lokátorokkal, szonárokkal, mindenféle eszközzel, de vízi szörnynek a nyomát sem találták, sem egy elhullott testet, sem csontokat, semmiféle tárgyi bizonyítékot. Mindenesetre sok minden nem változott, érvek és ellenérvek látnak napvilágot nap mint nap, szélsőséges szörnyhívők és Nessie létezését cáfolók mennek ölre egymással, de bizonyíték egyelőre semmire sincs.

A magam részéről, ha élt volna egy ilyen lény abban a tóban, akkor vagy élt volna már máshol is, vagy régen meg kellett volna találnunk.

Készült Gareth Williams tudománytörténész gyűjtése nyomán.

Érdekel, mi az a geomitológia?

Kövess minket Facebookon!