Mi az, amit megérthetünk?

2018. május 15. 07:50 - Arthur Arthurus

Avagy birkózzunk meg Noam Chomsky új könyvével! - 2. rész

Érdekes kérdés, ami már az ókori görögöktől kezdve egészen napjainkig foglalkoztatja a filozófusokat, vagy egyáltalán a gondolkodókat: mi az, amit megérthetünk? Gondolhatunk itt akár a természeti törvényekre, akár a világegyetem egészére, az emberi agyra, vagy egyáltalán a mi működésünkre. Van vajon egy olyan határ, amit már semmiképp nem léphetünk át, nem érthetünk meg, mert a kognitív képességeink és határaink egyszerűen nem terjednek odáig?

11_7.jpg

Owen Flanagan létrehozta az "új misztérianizmust", ami szerint egyetlen dolog, a tudat sosem lesz teljesen megérthető, természetéből fakadóan. Chomsky a maga részéről két részre osztja a fennálló "rejtélyeket": problémákra, amelyeket adott dolog vagy személy a képességei révén képes megoldani, illetve rejtélyekre vagy misztikumokra, amelyek természetüknél fogva túlmutatnak az adott dolog vagy személy képességein. Számunkra ilyen misztikum például a rádióhullám, az ultrahang, vagy épp a repülés. Kognitív képességeinkkel képesek vagyunk felfogni azt, sőt, még eszközöket is képesek vagyunk gyártani, amelyek érzékelni tudják ezeket, mi magunk, a saját érzékszerveink azonban ezekre képtelenek. A műszereink által kiterjesztettünk a képességeink határát. 

Sok dolgot tudunk már az agyunkról, de sok még a rejtély. Vajon van olyan határ, amin túl már egyszerűen nem tudjuk felfogni, megérteni, de még csak mérni sem a tudatunkat? Számos filozófus és gondolkodó szerint van, sokak szerint azonban nincs. Szerintem sincs. A tudatunk két dologból áll: anyagból és tapasztalatokból, élményekből, emlékekből, nevezzük bárhogyan, ezek ugyan némileg különböznek egymástól, mégis nagyon hasonlóak. Ha ismerjük az anyagot (az agyat magát, fizikailag, a szöveteket, a szinapszisokat, a sejtekek), és ismerjük az egyéb tényezőket (a személyiségjegyeket, az emlékeket, a környezetet, az élményeket, a prekoncepciókat), akkor ismerjük magát a tudatot. Az a kérdés, hogy lehet-e ennyire mélyen megismerni valamit, vagy még inkább: valakit?22.png

John Locke például úgy gondolta, hogy bizonyos dolgokat sosem értünk meg. Ő maga bevallotta, hogy a tömegvonzást a legkevésbé sem érti, számára tökéletesen felfoghatatlan, hogy hogyan vonzhatja egymást két test, ami között semmiféle fizikai kapcsolat nincs. Newton maga is úgy tartotta, hogy ez Isten egyik nagy rejtélye. Gottfried Wilhelm Leibniz pedig bírálta is Newtont érte, hogy a tudományt az okkultizmus irányába viszi el ezekkel a képtelen törvényekkel, ám Newton erre azt mondta, hogy ez nem okkultizmus, ezek Isten törvényei. Ezzel tudtán és akaratán kívül évtizedekre visszavetette a fejlődést a területen. A későbbi newtonisták már kivették Istent az egyenletből, és a helyére a természetet rakták, így kutathatóvá és megoldhatóvá tették. 33.jpg

Leibniz és Newton

Ehhez jön hozzá egy érdekesség: minden jel arra utal, hogy a nyelv, az Egyetemes Nyelv, és bármelyik nyelv az évszázadok, évezredek során semmit nem fejlődött. Változott, keletkeztek új szavak, egyszerűsödött pár dolog, de a felépítésének a logikája nem változott. Ez is azt bizonyítja, hogy a nyelv a gondolkodás eszköze elsősorban. A gondolkodásunk mikéntje pedig semmit sem változott, csak több lett az adat, és esetleg más alapra építkezünk, de a téglákat ugyanolyan módon pakoljuk egymásra a mentális várunkban, még ha nagyobb is, színesebb is, meg másképpen faragott is az a tégla. Érdekes kérdés, hogy mi tekinthető a nyelv atomjainak. A szavakhoz hasonló dolgok, az biztos, de a szavak semmiképpen. Nem szavakban gondolkodunk, azok csak a kommunikáció eszközei. Hányszor van, hogy úgy gondolkodunk valamin, járjuk körbe, hogy nem jut eszünkbe a megfelelő szó, vagy esetleg nem ismerjük azt? A gondolataink ettől még szabadon, megakadás nélkül áramolnak. Hányszor van az, hogy - amennyiben beszélünk valamilyen idegen nyelven - értjük, hogy mit akar az jelenteni, de nem tudjuk lefordítani, inkább csak körülírni, azt is nagyon darabosan, mert egyik kifejezés, a körülírás egyik módja sem jelzi pontosan azt a kis árnyalatnyi különbséget, ami ott van? Sok nyelvész lexikai tételeknek nevezi a nyelv atomjait, de még ez sem egészen pontos. 

44.jpgNim és gondozói

Érdekesség, hogy a hetvenes években Herbert S. Terrace a NIM-projekt keretében meg akarta cáfolni Chomsky azon állítását, miszerint az állatok nem használnak olyan bonyolult szimbólumrendszert, mint ami nekünk a nyelv. Hiszen a csimpánzok is képesek a jelbeszéd megtanulására! A vizsgálaton egy Nim vagy Neam Chimpsky nevű csimpánz vett részt, aki sikeresen elsajátította a jelbeszédet, legalábbis így tűnt. Amikor azonban tüzetesen megvizsgálták, rájöttek, hogy sokkal inkább értelmezés nélkül utánozta a gondozóit. Viszont bizonyos képzettársításokat valóban képes volt megtanulni, ám ebből az is világosan látszott, hogy az állati szimbólumrendszer egészen más logika mentén épül fel, mint az emberi. Például az alma jelével jelezte az almaevést, a helyet, ahonnan az alma származik, egyes tárgyakat, amelyek az almához köthetők, például a kést, amivel az almát felvágták a gondozók, és a kés helyét is. Nem tett különbséget ezek között a jelbeszédében, ahogy mi teszünk, vagyis nem különböztette meg a tárgyakat, dolgokat, ahogyan mi. Nem nevezte el őket. Ezzel szemben már egy egészen kicsi gyerek is képes erre. Ebből látszik, hogy ez az embernél ösztönös, velünk született dolog, csupán a szavakat, elnevezéseket tanuljuk meg, hogy megértsen minket a környezetünk, de magunktól is különbséget teszünk. Ez viszont társadalmi dolog, maga a nyelv sem nevez el semmit, és nem használ neveket. Ahogy feljebb is láthattuk: képesek vagyunk gondolkodni konkrét szavak ismerete nélkül is.111_2.jpg

Zárnám is a posztot néhány érdekes, elgondolkodtató kérdéssel, amin megéri agyalni egy picit. Arisztotelész megfogalmazta, hogy mi a ház. Te hogyan fogalmaznád meg? Többféle aspektusból is szemlélhetjük a kérdést, vegyünk most kettőt, ami élesen különbözik, mégis egyformán igaz.

  • kő, tégla és gerenda összessége
  • emberek és javak védelmére szolgáló zárt tér

Mindkettő igaz, mégis egészen más szempontból magyarázza meg. Ha úgy tetszik, minden adott fogalom attól a személytől függ, aki gondol rá vagy beszél róla. A nyelv jelentést hordoz, ami nem független az elmétől, de a nyelv mindenkinél más. 

Egy másik érdekes kérdés: Megőrizték a görögök Thészeusz hajóját, ám időről időre a korhadt részeket kicserélték, megújították. Kérdés, hogy évszázadok múltán is ugyanarról a hajóról van-e szó, mint korábban? Ezt is meg lehet kétféle módon válaszolni, de nem megyek bele a kifejtésbe.

2eb1c6_88ae104ff1a3416b93241280a49215e1_mv2.png

Vagy ott van Saul Aaron Kripke rejtvénye, miszerint egy francia úr, nevezzük Jean-Pierre-nek, sokat hallott a barátaitól egy városról, ami szerintük nagyon szép. Ez a város Londres (nem beszélt angolul, és félrehallotta London nevét). Kialakult benne egy olyan kép, hogy Londres városa szép. Évek múltán elköltözött Londonba, ám annak egy külvárosi, rettentő szegény negyedébe, és nem is nagyon volt ideje, lehetősége máshová menni. Szegénység, bűnözés, kosz, lepukkant épületek... kialakult benne a kép (anélkül, hogy tudta volna, Londres és London egy és ugyanaz), miszerint London városa csúnya. Melyik az igaz? Mindkettő, noha egymásnak ellentmondó. A dolgok identitása egyéni ítéletünk függvénye.

Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak! A borítóra kattintva elérheted a könyvet a kiadó oldaláról, kedvezményes áron. 

Az elme irányításáért kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6513904580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.