Boston, munkásnegyed.
Három gyerekkori barát.
Egy gyilkosság, és a barátság örökké felbomlik...
Dennis Lehane mára kultikussá vált regénye három, Boston egyik munkások lakta részében felnőtt férfi barátságáról szól. Gyerekkorukban olyasvalami történt, ami mindhármuk életét gyökeresen megváltoztatta, és ez még akkor is kísérti őket, amikor egyikőjük lányát brutálisan meggyilkolják. A regény cselekménye lélegzetelállítóan robog az elkerülhetetlen és tragikus végkifejlet felé, ahogy a főszereplők külön-külön birkóznak meg belső démonaikkal. Lehane kiválósága nemcsak a hibátlan nyomozati eljárás leírásában rejlik, hanem abban is, ahogy megindítóan és mégis felesleges szentimentalizmus nélkül tárja elénk a három férfi fájdalmas történetét egy olyan városnegyedben, amely hozzájuk hasonlóan jobb sorsot érdemelt volna.
" Az ember ezt cipeli magával haza meg a bárokba meg a kapitányság öltözőjébe – azt a dühítő tudatot, hogy az emberek faszok, az emberek agyatlanok, kicsinyesek és gonoszak, gyakran gyilkosok, és ha csak kinyitják a szájukat, hazudnak, de mindig, és ha minden érthető ok nélkül eltűnnek, általában holtan kerülnek elő, vagy még ennél is rosszabb.
És a legrosszabb gyakran nem is az áldozat, végül is ő már halott, neki már nem fáj semmi. A legrosszabbak azok, akik szerették és túlélték. Akik ettől kezdve élőhalottként járnak-kelnek, mintha légnyomás érte volna őket, felszakadt szívvel botladoznak az életük végéig, mert a testükben csak a vér és szervek maradtak, a lényeg kiürült, érzéketlenek a fájdalomra, és az egészből csak annyit fognak fel, hogy a legrosszabb dolgok igenis megtörténnek velünk is."
Jimmy, az örök bajkeverő, Sean, aki sokkal megfontoltabb barátjánál, és a mindig hozzájuk csapódó Dave, a kicsit idegesítő gyerek, akiket a sors hozott össze. Jimmy és Sean apja ugyanott dolgoztak, és hétvégente összeültek sörözni, addig a srácok elvoltak. Vagy a várost járták, vagy az utcán játszottak valamivel, néha esetleg bajt kevertek. Egy nap Jimmy eszébe ötlik, hogy el kéne kötni egy autót, Sean tudja is, kik azok, akik benne hagyják mindig a kulcsot, de nem tartja helyesnek az ötletet. Ebből aztán olyan vita kerekedik hármójuk között, hogy Sean és Jimmy, akik addig összetartottak, és Dave volt a kívülálló, a felesleges, hozzájuk csapódó harmadik, most összeverekednek. Ekkor megáll mellettük egy autó, egy tipikus, zsaruk által használt személyautó, és rájuk szól egy férfi. Megkérdezi, hogy laknak. Sean az utcában lévő házra mutat, és Jimmy úgy dönt, hogy hazudik, ezért egy másik házra mutat. Dave azonban közli, hogy pár utcával arrébb... Ekkor a férfi betessékeli a kocsijába, mondván, hogy hazaviszi, és elbeszélget az édesanyjával, mégis mit művel a fia. De az a férfi nem rendőr volt... Dave néhány nap múlva előkerül, de az eset örökre megváltoztatta, örök nyomot hagyott rajta, és két barátján is.
Felnőve Sean rendőr lesz, Jimmy pedig egy kisboltot üzemeltet. Dave életére pedig rányomta a bélyegét az, ami gyerekkorában történt vele. Mára mindannyiuknak családja van. Aztán egy brutális gyilkosság újra összehozza a három barátot, de nem a várt módon...
"Az emberek igyekeznek vagy be a városba, vagy ki belőle, mindenki bosszús rohanásban, és közben talán tudatában sincsenek, hogy akkor se lesz jobb kedvük, ha hazaérnek. Sokuk egyből megy is el otthonról: a piacra valamiért, amit elfelejtettek, bárba, videokölcsönzőbe vagy étterembe, ahol meg megint állhatnak sorba. És miért? Miért állunk sorba? Hová akarunk menni? És miért nem vagyunk soha olyan boldogok, amikor odaérünk, mint ahogyan vártuk?"
Hihetetlen erős, drámai, jó hangulatú könyv, amiből 2003-ban Clint Eastwood zseniális filmet forgatott belőle Kevin Bacon, Sean Penn és Tim Robbins főszereplésével, amiért a két utóbbi Oscar-díjat is kapott, és nem véletlenül. Nagyon jól sikerült film, a hangulatát nagyon átadja a könyvnek, és őszintén szólva, nálam a film ez esetben jobb, mint a könyv. Ez teljes mértékben az én hibám, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy Dennis Lehane is belépett azon alkotók sorába, akiknek egyszerűen nem szeretem az írói stílusát. Nem sok ilyen van, most hirtelen kettőt tudom még rajta kívül felsorolni, Stephen Kinget és George R. R. Martint. Pedig a Trónok harca c. sorozatot pl. nagyon szeretem, a történet maga nagyon tetszik, de nem voltam képes elolvasni csak az első kötetet, azt is szenvedve, mert nem jött be a stílusa. Terry Pratchett sem tartozik a kedvencek közé, könyvben valahogyan túlságosan abszurd, de a könyveiből készült filmeket nagyon szeretem. Bár őt nem sorolom a "nem kedvelt stílusú" írók közé, mivel még csak egy rövid könyvét olvastam, de az alapján nem lenne kedvenc. Pedig ott is zseniális a Korongvilág alapötlete. Na, ez volt számomra Lehane harmadik könyve, és egyik sem tetszett, nem a története miatt, mert az mindháromnak nagyon jó volt, egyszerűen az író nem nekem ír, nem jön be a stílusa. Továbbá a szabadszájúságot is feleslegesnek, öncélúnak, zavarónak éreztem. Ettől függetlenül a legkevésbé sem bánom, hogy elolvastam, mert zseniális, erős, sötét hangulatú történet. Nagyon ajánlom a filmet is belőle!
Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyveknek! A képre kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron a kiadó honlapjáról.
Érdekel egy másik Dennis Lehane könyv is? Kattints ide!
Kövess minket Facebookon!
