Krimi, amelyben nincs detektív

2018. október 26. 06:25 - Carbonari

Könyvajánló - Henrik Ibsen: A vadkacsa

Egy mű, amelyben az a főszereplő, akit te annak érzel.
Ahol mindenki gyerekesen viselkedik.
Ahol szinte mindenki hazudik - még önmagának is.
Ami több, mint száz éve íródott, és még ma is sokan olvassák,
nézik színházban és gondolkodnak róla.
(A kép forrása: port.hu)

A Magvető Kiadó idén új fordító - Kúnos László - munkájával adta ki Henrik Ibsen sokat színre vitt tragikomédiáját, A vadkacsa című művet. Klasszikus darab, színmű öt felvonásban, amely sok kritikát és véleményt elvitt már a hátán az idők során és még ugyanennyit el is fog viselni annak biztos tudatában, hogy a minőség az irodalomban és az emberi gyarlóság a való életben sosem megy ki a divatból.

Hjalmar Ekdal és Gregers Werle ifjúkori barátok. Tizenöt év után találkoznak. Gregers nem akar tudomást venni az évek múlásáról, nem tud beletörődni, hogy Hjalmar nem azonos az egykori, csillogóan tehetséges, fiatalemberrel, és elhatározza, hogy kiszabadítja banális hétköznapi életéből. Hjalmar tulajdonképpen boldogan él, s a kiszabadítási kísérlet katasztrofális következményekkel jár. Aki most olvassa először ezt az 1884-ben debütáló darabot, nem biztos, hogy mindent fog elsőre érteni vagy maradéktalanul tetszeni fog neki. Ugyanis nem történik semmi, nincs katarzis, egyszerűen csak folyik a történet, mindenki teszi a dolgát, az olvasó pedig csak nézelődik, kapkodja a fejét. Aki szánalmas, az szánalmas, akin sírni kéne, azon mindenki hitetlenkedve kacarászik, és van ugyan benne gyilkosság, csak senkit sem érdekel. Vagy nem úgy érdekel, ahogy...

Henrik Ibsen (1828-1906) méltatói G. B. Shaw-tól Lukács Györgyig egyetértettek abban, hogy A vadkacsa, ez a „csodálatos tragikomédia”, a nagy norvég drámaíró munkásságának egyik legjelentősebb fordulópontja. „…Ez az új darabom – írta Ibsen – bizonyos szempontból kivételes helyet foglal el színműveim között; módszerében sok tekintetben különbözik az előzőektől…A vadkacsa talán új ösvények felderítésére ösztönöz majd néhány fiatal drámaírót, és ezt kívánatos eredménynek tartom.” A darab 1884-ben jelent meg nyomtatásban, 1885. januárban volt norvégiai ősbemutatója, és a századfordulóig már bejárta Európát. Magyarországi ősbemutatójára 1906-ban került sor, a Thália színpadán, Lukács György fordításában. A kényes társadalmi témákat boncoló, modern pszichológiájú dráma napjainkban is kedvelt darabja a színházaknak, hazájában és külföldön egyaránt.

Emberek nyúlnak bele más emberek életébe, könyörtelenül, tudatlanul, óvatlanul és lesz, ami lesz. Az elvakult rajongástól csak a gördülékeny hazugságok a rosszabbak, ettől pedig az a borzasztóbb, amikor az egyén nem is érzi, hogy hazudik, hogy tévedésben él. A szereplőket mázként borítja az önámítás és a hazugság mindaddig, amíg valaki óvatlanul hozzá nem ér ehhez a törékeny illúzióhoz, amely pillanatok alatt darabokra törik a szereplő önértékelésével, önbizalmával együtt. Jöhetne itt a katarzis, nem? De nem jön. Mert ezután is élni kell tovább. Mennyivel könnyebb értetlenül állni el nem fogadható valóság előtt, mint szembenézni vele és megoldani a helyzetet, nem? A béka ül az egyre melegedő vízben, és nem ugrik ki belőle, mert nem érzékeli, hogy meg fog főni. Neki egyelőre így jó.
A szereplők is így vannak vele.
Nekik így még jó.
Ennyi.
Mi a tanulság?
Hogy klasszikust olvasni szuper, időtlen igazságokat tartalmaz. Ez a keserű iróniával átszőtt tragikomédia egy gyilkosság története, a hozzávezető úttal együtt. Ahogy 1884-ben is voltak emberöléssel elfoglalt embertársaink, úgy napjainkban is előfordul az ilyesmi. Ma is vannak eszményektől elvakult emberek, akik bódultan és hittel telve hirdetik igazságukat, amely egyetlen és üdvözítő, ma is ismerünk gyenge, hiszékeny szájhősöket, akik megfulladnak saját maguk önsajnálatától, ma is vannak emberek, akik az elméletet nagyon vágják, de a gyakorlat, emberek, a gyakorlat... Nincs olyan messze tőlünk az az ősbemutató és a darab által kínált tanulságok, lapozzuk csak fel azt a kis könyvet!